Megdöbbentő hírről értesültünk. Tudtuk, hogy az Ipolyság szíve-lelkének számító Szrsen József élet-halál harcot vív a sorssal, de azt nem hittük volna, hogy ezt a küzdelmet úgy fejezi be, hogy átlépi az ősök kapuját. És tegnap ez megtörtént, 48 évesen…
Ipolyságon aligha akad ember, aki ne ismerné és szeretné Józsit. Volt egy kulturális szilveszter előtti koncertsorozat, a Hardfeszt, amelynek hosszú éveken át a főszervezője volt. Egy igazi magyar ünnep, melyet rendre a helyi Csemadok-házban tartottak. A több száz résztvevőnek egy felejthetetlen rockeste volt, s Józsinak az egész éve ennek a szervezésére ment. Beleadott szó szerint mindent. A fizetség az volt számára, ha látta, hogy a közösség jól érzi magát, ha azon túl, hogy jól szórakoznak, igazi barátságok is szövődnek.
Mert Szrsen József az igazi barátság megtestesült szimbóluma volt. Barátai előtt nyitva állt a szíve és az otthona, bármilyen kéréssel és bármikor fordulhattak hozzá. Viszonzást nem várt semmiért, ha mégis kapott, azt hálásan köszönte meg. A közösségi médián most olvasható együttérző sorok sokasága is mutatja, hogy ez valóban így volt.
Józsit az ezredforduló évében a kamocsai zenei fesztiválon (Klikk) ismertem be, ahová jómagam az Ifi magazin számára készítettem riportot. Ő persze már ott is a szilveszteri ipolysági koncertet szervezte, figyelte a fellépő együtteseket, és próbált közülük valakit leszerződtetni. Nem volt könnyű feladat, hiszen a költségvetés ugyancsak szűkös volt, de rendre sikerrel járt. Egyszer Schuster Lóránttal, a P. Mobil együttes vezetőjével tárgyalt, aki nagy empátiával hallgatta a felkérést, és megígérte, ott lesznek. És el is jöttek, bár a havazás miatt alig tudtak eljutni Budapestről Ipolyságra.
Sok közös barátunk volt, ők úgy mutatták be, hogy Ipolyság utolsó dzsentlmenje.
Sokszor tapasztaltam, hogy az is volt, ízig-vérig, ezt a következő rövid történet is ékesen bizonyítja: Ipolyságon koncertezett volna az egyik közkedvelt magyarországi rockzenekar, de az eső miatt elmaradt a rendezvény. Sokan voltak, akik távolabbról érkeztek, és azt sem tudták, hogyan kerülnek haza. Józsi odakiáltott a csalódott tömegnek, hogy akinek nincs hová mennie, és nem gond neki néhány kilométeres gyalogút, szeretettel várja a Villa Negrába (így nevezte akkori otthonát). És lehettek vagy tucatnyian, akik éltek is ezzel az ajánlattal. Józsi vendégül látott mindenkit, reggel meg észrevette, hogy néhány zenés kazettája eltűnt. „Ennyi baj legyen, legközelebb is ugyanígy teszek” – mondta.
Elképesztő tehetséggel és mesterien sajátított el bármilyen munkát. Ipolysági házukat a feleségével valóságos tündérkertté varázsolták, pedig egy tűzvész miatt házat is kétszer kellett építeniük. Amikor az első házuk leégett, éppen Ipolyság belvárosában tartózkodtak. A hírt hallván rohantak haza a város szélén álló házukhoz, és csak abban reménykedtek, hogy a szeretett kutyájuk sértetlenül megússza. És örültek, mert a hűséges kutyust sértetlenül látták viszont! Nem járt külföldre, a háza melletti telek egy domboldalon állt, onnan pedig pompás panoráma nyílt Magyarország hegyeire. „Ennél nincs szebb látvány” – mondta, és egyetértettünk. Termeléstervezői vállalkozóként 2006-tól Vácon dolgozott, de naponta innen indult és ide tért vissza.
A dunaszerdahelyi DAC és a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésein rendszeresen találkozhattunk vele. Ha Ipolyságon át vitt az utam, többször megálltam náluk. Az az igazi, többnyire csak regényekből ismert baráti légkör, amit náluk tapasztaltam, lenyűgözött. Azt hiszem, csak egyszer siettek, amikor egy templomi eseményre készültek, Isten házába nem akartak késve érkezni.
És most oda ment! Rettenetesen hamar! Nélküle sivárabb, üresebb lett a világ. Részvétünk a feleségének, lányának és mindazoknak, akik szerették. Tágas a kör. Kedves Józsi, mindent köszönünk. Nyugodj békében!
(Oriskó Norbert/Felvidék.ma)
