Az 1848/49-es szabadságharc bukása után Ipolyságon is tiltották a társas összejöveteleket; fékezték a Kaszinó és egyéb egyesületek munkáját. S mint hajdani krónikásunk, Gyürky Antal írta: „Szerencsétlensége volt Hontnak, hogy e megyében oly zsandárparancsnok volt (Ipolyságon állomásozó), aki nemcsak szigorúsága, de véghetetlen rossz modora és szívtelensége által még keserűbbé tette a helyzetet.” (Gyürky, 1882:32. p.)
Még a helybeli plébánosnak, Vajgeth Mihálynak sem hagyott békét. Az alábbi, velük kapcsolatos érdekes történetet szintén Gyürky jegyezte fel. Íme az elgondolkodtató magatartás: „El kell itt egy esetet mondanom, az ő (a zsandárparancsnok – Cs.K. megj.) hóbortossága s túl szigorúsága jellemzéséül.
Ipolyságon, ott, hol most a sétatér van, közel a plébániához, állt a Sz. Flórián szobra, melyet újabb időben a megyeház utczába vittek át.
Ezen szobrot a városi polgárok 48-ban ujitatták. A piktor, az akkori idők szellemétől lelkesítve, a díszítéshez csupa nemzeti szint használt, mi a népnek nagyon tetszett, mások azonban figyelembe sem vették, és egy ideig talán a zsandárhadnagy sem vette észre. Egykor azonban nagy dühvel ront be a helybeli esperes plébános,Vajgeth Mihályhoz, kit jó kedélye, tiszta jelleme s eredetisége végett mindenki tisztelt és szeretett s többnyire csak Miska bácsinak nevezett.
„Micsoda szemtelen vakmerő tüntetés az — mondja a hadnagy — nemzeti színű s pikkelyes dolmányba öltöztetni a Flóriánt.” — „Én nem öltöztettem” – válaszol komolyan és higgadtan Vajgeth. — „Na ha nem öltöztette is, de még ma vetkeztesse le, különben Pozsonyba küldöm.” — „Ugyan, kérem, hadnagy úr, hiszen erre nékem nincsen hatalmam, a hatalom hadnagy úr kezében van.”
Tovább azonban nem szólhatott, mert a hadnagy azon szóval: „majd megtanítom én önt hatalomra” a szobából kifordult, s erősen becsapta maga után az ajtót. Vajgeth kis idő múlva kiment, megállt a szobor előtt, megnézte vajon csakugyan magyar pikkelyes dolmánya van-e Flóriánnak, s felsóhajt: „no ugyan kikaptam éretted!” Észre sem vette, hogy háta megett állt néhány ismerőse, kiknek az esetet elbeszélte. Ennek a következése az lett, hogy
a szobrot még az nap szürkére befestették.
Képzelhetni, hogy a fentebb elmondott viszonyok nem voltak alkalmatosak a társas élet fejlesztésére. Az értelmiség egészen visszavonult a nyilvános élettől.” (1882:33. p.)
Flórián áthelyezett szobra a volt Gazda utcában. Csáky K. felvétele
S bár a szabadságharc után a köznép részben megszabadult a jobbágyi terhektől, ám az újabb adózások miatt továbbra is sokat szenvedett. Bevezették a dohánymonopóliumot, az örökösödési- és vételadót, az okmánybélyeges illetéket stb. 1852 után megszervezték a császári és királyi úrbéri törvényszékeket: megnyitották a kataszteri és telekkönyvi hivatalokat. A magyar területekre császári megbízottak kerültek, akik felügyelték a mindennapi életet, ellenőrizték a közhangulatot. Így került a közeli Balassagyarmatra, majd Kékkőbe a nagy cseh írónő, Božena Němcová férje is. Maga az írónő többször átutazott tájainkon, többek közt Ipolyságon is, melyet pangó vidéki kisvárosként mutatott be Útleírásai¬ban (Národopisné a cestopisné obrazy ze Slovenska. Vzpomínky zcest po Uhřích). 1851-es átutazása, illetve rövid itt tartózkodása alapján érdekes képet fest városunkról, ahová lovaskocsival érkeztek Honton és Szurdok-pusztán át.
Azt írja, hogy a megyeszékhely kicsi, egyedül a vármegyeház ad neki némi rangot. Nem vendéglőben, hanem egy Jankovics nevű úriembernél szálltak meg éjszakára.
A háziúr – mint az írónő elmondta – szlovákul beszélt velük, mert így is tudott. Marka nevű szolgálólányuk is egy liptói szlovák volt, akitől az írónő egy dalt is lejegyzett. Másnap innen Gyerken át tovább folytatták útjuk Szliács felé.
1852-től, mint említettük, fokozatosan szervezték a kir. császári úrbéri törvényszékeket, s több idegen nyelvű hivatalnok került Ipolyságra is, akik olykor a lakosságot „mértéken felül szipolyozták”,
az ügyiratokat német nyelven intézték,
stb. Ennek ellenére „Az elnyomás alatt növekedett az összetartás és a polgárok szorgalma. Ipolyság lassan kezdett szépülni. A jobbágyok eladogatták a piaci házaikat a kereskedőknek, vagy pedig maguk építették fel városias házukat, és abban boltot nyitottak az utcára.” Gyürky Antal megemlíti, hogy az építkezés ekkor Ipolyságon oly gyorsan ment, hogy 1850-től 1860-ig már a piac két hosszú sora ki volt épülve, csak a kulcsárház mellett volt még egy kis szalmafedelű ház, amelyben a mészárszék volt. (1882:176. p.)
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
