Néprajzi gyűjtemény Felsőtúron

A Korpona-patak menti községben néhány éve láttak hozzá a néprajzi anyag gyűjtéséhez. Az eddig összeszedett tárgyakat a volt községi hivatal két szobájában helyezték el, ahol bemutattak egy rögtönzött kiállítást is. A ma itt látható tárgyak összessége majdan alapját képezheti egy tájháznak, illetve falumúzeumnak. Természetesen a tárgyi gyűjtést folytatni kell; az előkerült és együtt lévő gazdag anyag pedig nagyobb és szakszerűbb rendszerezést igényel.

A gyűjteményben lévő anyag közt találunk berendezési tárgyakat, mint például egy szép háromfiókos sublótot, bölcsőt, ágyat, konyhaszekrényt, mosdótálat. Bár a viselet Felsőtúron is korán polgáriasodott, azért előkerült még ebből is valami, mint például a menyecskeviselet a menyecskekendőkkel s a viseletes babákon látható ruhadarabok. Gazdag a falvédők itteni tára, akárcsak a hímzett törülközőké is.

Mákfejtés Felsőtúron – önkormányzati gyűjtemény, Csáky Károly reprodukciója

E faluban is nagy hagyománya volt e kendertermesztésnek, így a kenderfeldolgozás régi eszközeiből is találunk néhányat a gyűjteményben. Köztük például egy szép kecskerokkát és egy tilolót. Az egyéb munkafolyamatok eszköztárából is felbukkan néhány, mint például a híres Singer-varrógép, a tüzesvasaló, a szőlődaráló, a rosta, a járom, a favilla, a teknő, a síkárfa, a hátikosár. De van a tárgyak közt házilag készült rongyoskaszőnyeg s egy értékes katonaláda is.

Valamennyi tárgyat nem tudunk itt bemutatni. Viszont szólnunk kell még ama gazdag fotógyűjteményről (a fotók digitalizált válrozatáról), mely az önkormányzat tulajdonában található. Felsőtúrnak egykor volt vándorfényképésze s több kiváló fotósa is. Ezeken a képeken látható a falu régi főutcája, ott vannak ünneplőbe és hétköznapi viseletbe öltözött lakosok, a hajdani házak és porták. Láthatók az egyes munkafolyamatokat, a mákfejtést, aratást, illetve cséplést végző felsőtúriak.
Felmerül a kérdés: mi legyen e téren a jövőt illető feladat? Egy tájház, illetve falumúzeum létesítése egyaránt üdvözlendő lenne, és számításba jöhetne. A falumúzeumban a néprajzi tárgyakon kívül sok egyéb más is helyet kaphatna. Például a faluval kapcsolatos sok-sok dokumentum, a nemesi kúriákat, építészeti emlékeket, szakrális építményeket megörökítő felvételek, a jeles személyiségek életét prezentáló tárlatok.

A tájháznak alkalmas épületből egyre kevesebb van már a faluban. Talán a főút mellett található régi harangozólakás lenne ilyen, persze lehetne találni még gazdaportát is a községben. Felsőtúr társadalmi rétegzettsége egyébként igen sokszínű volt a múltban, s ez rányomta bélyegét az építészetre is. Így a jobbágyportákon, illetve házakon kívül volt errefelé számos cselédlakás és zsellérház is.

Ha tájházban gondolkodnának a helybeliek, s egy jobbágy vagy gazdaházat szeretnének kialakítani, ehhez jó támpontot nyújthatnak a falu egykori tanítójának, Szinger Józsefnek az 1930-as években írt krónikájában megörökített sorai. Itt említi, hogy a régi „ház egy folyás alatt van a gazdasági épülettel“. Az építmény legszebb része az elsőház, melynek ablakai az utcára néznek, s nagyobbak, mint a többi ablak. „Padlója nincs, csak földes, talajos, amit időnkint nagyobb ünepekkor vagy ünnepélyekkor híg sárral becsapnak. Nem tartózkodnak benne, csak az ünneplő ruhákat tartják ott a sublótos szekrényben, melynek a teteje tele van rakva mindenféle apró edényekkel, poharakkal, csészékkel, bucsúról hozott kis szent szobrocskákkal; néhol egy nagy Mária-szobor áll a közepén. Az udvar felőli elülső sarokban összefut kér támlás pad, s mellettük egy asztal áll.“ Olvashatunk a falat kitöltő szentképekről (Ilyenekkel a mai gyűjteményben is találkozhatunk.), az ablakközben lógó tükörről, a majd a padlásig felvetett ágyról. Szó esik még Szinger leírásában a pitvarról és a hidegkonyháról, a húsfüstölő kéményről, a kemencéről, a nyitott tűzhelyről, a háromlábú vasról, azaz a drajfuszról. De bemutatja tanítónk a hátsóházat, a kamrát, az istállót, a féleresztékre épült kocsiszínt, illetve a szecskást és a hídasokat is. (Szinger, 1933:14-17.p.)

Arra is érdemes odafigyelni, amit kántortanítónk a falu cigány polgárairól, elsősorban a Didiás családról írt. Akik főleg a kovácsmesterséget űzték: készítettek kútláncokat, kérékkötő láncokat és cigányszögeket. Az asszonyok pedig zsinórt, gallangot, zsákmadzagot és ruhaszárító kötelet fontak. Biztos lehetne még ezekből a tárgyakból is felgyűjteni valamit.

(Csáky Károly/Felvidék.ma)