A gyermekvédelmi törvény kapcsán ismét egymásnak esett Magyarország két fele. A törvény megítélése azonban nem kerülte el a világ figyelmét sem, míg egyesek példaként, mások undorral hivatkoznak rá. Egy közös azonban van mind két oldalban. Mindenki az emberi jogokra hivatkozik! Ahogy szajkózza az egyik oldal, hogy emberi joguk a melegeknek „szexuális felvilágosítást” tartani az iskolákban, ugyanolyan elánnal jajveszékel a másik oldal, hogy a szülőknek is ugyanúgy van emberi joguk a szexuális nevelést illetően. Na de kinek, van igaza?
Nos, hogy ezt górcső alá vegyük, meg kell vizsgálnunk mik is ezek az emberi jogok.
Pártállástól függetlenül természetes mindenki számára, hogy vannak emberi jogaink, arról viszont már erősen eltérnek a vélemények, hogy mik is ezek az emberi jogok.
A fenti dilemmán túl, nem egyértelmű, hogy emberi jog kell-e legyen a migráció, vagy a feltétel nélküli alapjövedelem, de számtalan más dologban is késélre menő viták vannak. Bár az emberi jogoknak az lenne a feladatuk, hogy egyetemes értékűek legyenek, és mindenki számára iránytűként szolgáljanak, épp ezen funkciójukat nem képesek ellátni. És pont ezzel van a baj. Hivatkozik mindenki mindenre és annak ellenkezőjére, de nem tudunk konszenzust kialakítani, nem tudunk megállapodni arról, hogy mi a jó, és kinek van igaza. Na de mégis miért? Miért nem egyértelműek, hogy mik az emberi jogok és mik azok, amelyek már nem számítanak annak?
Ahhoz, hogy választ kapjunk, egy kis időutazást kell, hogy tegyünk.
A mai értelemben vett emberi jogok megértéséhez az időben 1948-ig kell visszamennünk, hiszen ekkor adta ki az ENSZ a ma is érvényben lévő Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát,
melyet nagyban inspirált a második világháborúban átélt borzalmak újbóli elkerülése iránti vágya. A több millió ártatlan áldozatot követelő holokauszt, és a 70 millió áldozattal járó II. világháború emberellenes bűneiből felocsúdva az újjáépülő nyugati világban széles körben megfogalmazódott az elhatározás, hogy mindenféle módon meg kell akadályozni, hogy soha ehhez hasonlót ne élhessen még egyszer át az emberiség.
Ezen motivációból a világ nemzeti 1946-ban összefogtak, és létrehozták az Egyesült Nemzetek Szervezetét, majd az ENSZ keretein belül két évvel később 30 cikkelyben foglalták össze, hogy mik legyenek azon emberi szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek, fajra, vallásra, nemre való tekintet nélkül. Ekkor rögzítették többek között az olyan alapvető polgári és politikai jogokat, mint az élethez, a biztonsághoz és a magántulajdonhoz való jogot, vagy a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát. Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata óriási hatást gyakorolt a nemzetek életére. Globálisan határozta meg a világ országainak jogi gondolkodását.
A nyilatkozat világméretű jelentősége ellenére azonban ma is sok vitának az alapja.
A kritikusok szerint ez azért van, mert a dokumentum születésekor a nyilatkozat megfogalmazóinak többsége elvetette azt a gondolatot, hogy a jogok felsorolása mellett, azoknak elméleti igazolásait is meg kellene adni.
Ahogyan Jacques Maritain, a Nyilatkozat szerkesztőinek egyike később visszaemlékezett: „A megszövegezésben részt vevők zöme így válaszolt a megalapozást kívánóknak: Egyetértünk e jogok vonatkozásában, feltéve, hogy nem kérdezik meg tőlünk, miért.”
Ennek nyomán viszont sajátos megegyezés született. Csak a gyakorlatban elfogadandó értékeket, azaz magukat a jogokat deklarálták, a megalapozást ellenben mindenki a saját világnézete alapján alkotta meg, kizárólag a maga számára érvényes módon. Más szóval: a közös gyakorlat – különböző elméleti alapozás elve érvényesült.
Ez viszont számtalan problémát vet fel.
Frivaldszky János jogfilozófus szerint például: „A mai értelemben vett emberi jogok azáltal, hogy nincsenek kellőképpen elméletileg megalapozva, nem alkalmasak a társadalom erkölcsi és jogi hátterének biztosítására.”
Egy pontosan meghatározott objektív jón, és renden alapuló keret nélkül a jogértelmezés teljesen szubjektívvá válik, ennek köszönhetően pedig az egyes jogok értelmezésüket tekintve irányvesztetté, egymástól elszakíthatóvá, sőt egymással szembeállíthatóvá, és kijátszhatóvá válnak. Ezért lehetséges például az, hogy míg az egyes LMBTQ szervezetek emberi jogként hivatkoznak a melegházasságra, vagy arra, hogy szexuális felvilágosítást tarthassanak 18 év alattiaknak, addig ugyanezen emberi jogra hivatkozva próbál a konzervatív kormány a szülők jogainak is érvényt szerezni. Mindkét fél az emberi jogok megalapozottságának a hiányából adódóan képes jogot formálni szinte bármire. A jelenleg jogi trendek szerint szinte bármilyen vágyból, akaratból kreálható emberi jog.
Ha azonban mi, konzervatívok egy erkölcsös társadalomban szeretnénk élni, nem elég, ha jogpozitivisták módjára pusztán az akaratunkból, vagy a társadalmi konszenzusból próbáljuk meg levezetni a jogot, ahogy ezt a LMBTQ szervezetek és a baloldaliak teszik. Attól még, hogy valami jogszerű, nem biztos, hogy igazságos is. Következésképpen szükségünk van arra, hogy a hatályban lévő jogot magasabb rendű elvek, más szóval természetjogi elvek alapján vizsgáljuk.
Nem szabad, hogy a jogértelmezést átengedjük a „független objektív” „értéksemleges” baloldalnak, de az sem, hogy mi az ő logikájuk alapján alkossunk törvényt! Legyen a jobboldalnak saját véleménye a jogról, gondolkodjunk a jogról jobboldali fejjel! Értéksemleges jogalkotás ugyanis nem létezik.
A nyugati világban manapság domináns jogpozitivizmus helyett – mely a jogot az emberi akaratból vezeti le – olyan jogelméleti megközelítést kell választani, mely nekünk, konzervatívoknak is megfelel. Olyan jogértelmezést kell támogatnunk, mely egy objektív jón alapul, vagyis jogpozitivizmussal szemben a természetjogon, mert csak ez képest adekvát választ nyújtani a nyugati világ országaiban tapasztalható értékválságra, és társadalmi megosztottságra.
A természetjog ugyanis az, ami az akarat helyett az emberi értelemmel is megismerhető erkölcsre, a múlandó helyett az örök és változatlan értékekre, a jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltatásra helyezi a fő hangsúlyt.
Nem mintha a jogi pozitivizmus nem törekedne az igazságosságra, de azáltal, hogy a jogot megpróbálja a filozófiától és a vallástól elválasztani, épp az igazságosság megismerési forrásainak egy részét zárja ki a jog világából.
Alapozzuk hát a természetjogra az emberi jogokat! Persze a viták ekkor sem fognak megszűnni, de előrelépés mégis lesz, ugyanis már nem arról fog szólni a vita, hogy ki mit akar, hanem arról, hogy mi a jó, ami alapján berendezhetnénk a társadalmat.
Ezzel pedig csak közelebb kerülhetünk a közjóhoz és a társadalom egységéhez. Lássuk be, egy ennyire széttöredezett, megosztott társadalomban ez sem utolsó szempont!
A mai jogrend az embert, mint szabad egyént tekinti a társadalom alapegységének. A társadalom azonban nem csupán egymással interakcióban lévő egyének összessége. Léteznek közösségek is, mint a család, nemzet, s lehet egy közösség akár keresztény is. Johannes Messner a családot tekinti a társadalmi létforma alapjának. A természetjogot pedig arra a néhány alapelvre vezeti vissza, amelyek a családban érvényesülnek, s amelyek megismeréséhez mindenki, mint egy család tagja, tapasztalati úton juthat el. Jó esetben mindenkinek van családja. Apja és anyja azonban minden megszületett embernek van, vagy volt. A melegeknek is. Ők is ugyanúgy részei a szüleik családjának, ők is egy családból származnak. A család a legtermészetesebb alapegység, függetlenül attól, ki meleg és ki nem.
Éppen ezért nagyon jó, hogy végre van egy kormány, mely a családtámogatások mellett a család jogi védelmére is hangsúlyt fektet. Egy akaratalapú emberjogi követeléseknek álcázott gender lobbi ugyanis nem kis veszélyt jelent! Jobb is, ha szexuális orientációtól függetlenül komolyan vesszük, mert radikálisan más képe van az emberről és a családról.
Fontos lenne megállítani, mert ha idővel ez a lobbi társadalmilag széles körben elfogadott lesz, akkor a meleg és nem meleg embert taszítja el egy normális emberképtől. Pontosan ezért is kellene a gyermekvédelmi törvénynek egy erős természetjogi megalapozást is adni, mert e nélkül nem teljes a „normálisok lázadása.”
Függetlenül attól, hogy valaki meleg vagy nem, az élet kérdéseire kell keresni a választ. Mi a jó? Mi van, ha létezik Isten? Mi van, ha Istent csak az ember találta ki magának? Mi van, ha néhány évtized az élet és utána nincs semmi? Mi van, ha a halált találta ki magának az ember, és amúgy van olyan, hogy örök élet? Ezek társadalmi kérdések is, és gondolkodni kell rajtuk szexuális orientációtól függetlenül. Bármilyen választ is adjunk ezekre a kérdésekre, aki a társadalommal foglalkozik, az törekedjen a jóra! A jó képviselete meg nemcsak a morálfilozófia, hanem a vallás területe is.
A természetjogi fordulat azt tudná elősegíteni, hogy gondolkodjunk a jóról, és szemléljük annak tükrében a hatályban lévő jogot. Nem a vallást venné alapul, hiszen a természetjognak is különböző iskolái vannak, de miért is ne vehetné figyelembe sok minden más mellett azt is, ha épp törvényt alkotunk, vagy a közjóról gondolkodunk.
Magyarországon nemcsak heteroszexuálisok és melegek vannak, nemcsak jobb- és baloldaliak, hanem vallásosak, és nem vallásosak is. Aki pedig tudomást akar venni a másikról, és törekszik egy közjó alapú társadalmi egységre, az jó, ha tudatosítja ezt!
Az erkölcsre a legmélyebb választ adó nagy világvallások a homoszexuális cselekedetet igen, a homoszexuális egyént nem ítélik el. A kereszténység pedig még megkülönböztetett figyelmet és türelmet is hirdet a más szexuális orientációjú emberek irányába. Tudományos szempontból tekintve kérdést pedig a homoszexualitással kapcsolatban rengeteg fontos megválaszolatlan kérdés van. Ennyi tudományos bizonytalanság közepette pedig miért kellene megengedni azt, hogy melegbarát szervezetek a meleg identitást egyoldalúan pozitív színben feltüntető szexuális felvilágosítást tartsanak olyan fiataloknak, akik nemi jellege pont ebben a korban nem teljesen szilárd még? Mi van, ha teljes tévút ez az egész? Szolgálni fogja ez majd a közjót, és az embereket? A rövid válaszom: nem.
A jog szóljon arról, amiről szólnia kell! Az emberek és a közjó szolgálatáról!
(Amberboy Levente/Felvidék.ma)
