Gróf csíkszentmihályi és krasznahorkai Andrássy Ilona, az ősi székely eredetű Andrássy család betléri főágának tagjaként, Budapesten született 1917. december 2-án.
Édesapja gróf Andrássy Emánuel, édesanyja a lengyel származású Choloniewska Mária grófnő volt. Ilona gyermekkora legnagyobb részét a Felvidéken, a betléri kastélyban töltötte, ahol testvérével, Gézával együtt játszhatott a cselédgyerekekkel. Emellett szigorú nevelésben részesült, kemény munkára nevelték, melynek a későbbi években nagy hasznát vette.
Iskolai tanulmányait magánúton végezte. Olvasmányélményeiről naplót vezetett, kezdetben német nyelven, majd tizenhét évesen kezdett magyar irodalmat olvasni. 1937-ben érettségizett. Több nyelven beszélt, németül, angolul, franciául és kicsit szlovákul is. Az orvosi egyetemre szeretett volna járni, de a szülei ezt nem engedélyezték. Ekkor egy felvidéki kerámiagyárba jelentkezett, ahol gyakornokként dolgozott díjtalanul.
Andrássy Ilona Magyar Vöröskereszt-tagsági igazolványa Fotó: Wikipédia
A trianoni döntés a család életét is befolyásolta, így Csehszlovákiában éltek a bécsi döntéssel történő visszacsatolásig.
A grófnő aktívan részt vett az arisztokrácia társadalmi és kulturális életében. Jótékonysági rendezvényeken szerepelt és tevékenykedett. A második világháború közeledtével társadalmi szerepet is vállalt.
Amikor Magyarország megnyitotta a közös magyar–lengyel határszakaszt, lengyel menekültek tízezrei érkeztek az országba. Ekkor Ilona grófnő, a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottságban más arisztokrata származású hölgyekkel együtt karitatív munkát végzett. Két éven át ő szervezte meg a lengyel menekültek részére az egészségügyi szolgálatot. A bizottsági munka után elvégezte a Magyar Vöröskereszt önkéntes ápolónői és műtősnői tanfolyamát.
1944. január 25-én kezdte meg a szolgálatát a Sziklakórházban, ahol özvegy Horthy Istvánné is dolgozott. A nyilas terror idején, 1944. november 4-én átvette a nemzetközi vöröskeresztes védettség alatt álló zsidó gyermekotthonok heti rendszerességgel járó felügyeletét, mely nem kis veszéllyel járt. Együtt dolgozott a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi kirendeltségén Friedrich Bornnal, akinek a nevéhez tizenötezer üldözött megmentése fűződik. A kétezer embert megmentő Sztehlo Gábor evangélikus lelkész szintén a munkatársa volt. A százhúsz fő befogadására alkalmas Sziklakórházban háromszáz beteg volt összezsúfolva és ennek többszöröse volt a járóbeteg. Ekkor Andrássy Ilona főnővérként segítette az orvosok munkáját. A Sziklakórház 1945 júniusáig működött.
Andrássy Ilona fiatalkori képe Fotó: Wikipédia
A grófnő családja még Budapest bekerítése előtt, 1944 telén elhagyta Magyarországot és Liechtensteinben telepedett le. 1946-ban és 1947-ben meglátogatta őket, de visszatért az országba, bár sejtette, hogy arisztokrataként az új rendszerben nem lesz könnyű élete. Édesapja temetésén 1953-ban nem tudott részt venni, mert nem kapott útlevelet.
Ilona, a kórház bezárása után, elsőként, az annak a helyén működő Vírus Oltóanyagtermelő Intézet és Kutatólaboratórium dolgozója lett. Szerényen élt és megszokta a háború utáni életet.
Az Andrássy rezidenciát államosították, saját lakása élete végéig nem volt. 1949-től a Phylaxia Oltóanyag Termelő Intézetben volt laboráns, majd 1950 novemberében a Chinoin Gyógyszergyár és Penicillin laboratóriumába helyezték át, ahol egy évig dolgozott. Szervezési okokból felmondtak neki, ekkor két hónapig az építőiparban dolgozott segédmunkásként. Majd ismét szakmai állásba került a Központi Biokémiai Kutatólaboratóriumba, ahonnan 1952. szeptember 3-án, nemesi származása miatt kitelepítették a hortobágyi Árkus-tanyára, ahol az Állami Gazdaságban lett borjúnevelő. A megaláztatások mellett is ember tudott maradni és a munkát társaival együtt becsületesen végezte. Mivel falun nevelkedett, jobb helyzetben volt, mint sok városi, aki nem értett az állatokhoz.
A kitelepítést azonban az ő egészsége is megsínylette. 1953-ban „vészes vérszegénységet” írtak a kórlapjára. Szabadulása után, 1953 októberében Budaörsre költözött és az előző munkahelyén dolgozott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején vőlegénye, dr. Klimkó Dezső sebészprofesszor mellett dolgozott a Vas utcai kórházban. A forradalom napjaiban Bécsben is járt a Máltai Lovagrend tagjainak segítségével, ahonnan gyógyszert hozott a kórházba.
1957. március 11-én őrizetbe vették és a Gyűjtőfogházba került, ahonnan a kistarcsai internálótáborba szállították. Szabadulása érdekében dr. Klimkó intézkedéseket tett. Rossz egészségügyi állapota miatt szeptember 11-én átszállították a Mosonyi utcai rabkórházba, ahol kezelés alatt állt. Mivel a műtétbe nem egyezett bele, visszakerült Kistarcsára.
Andrássy Ilona élete delén Fotó: Sziklakórház Múzeum
Szabadulása után 1957 októberében kötött házasságot a híres professzorral, Klimkó Dezsővel. Ettől kezdve háztartási teendőket végzett, munkahelye nem volt. A pártállami diktatúra az egyházban látta a legnagyobb ellenséget.
1960-ban a kommunista állambiztonság már figyelte Andrássy Ilonát, aki segítette a kispapok képzését, támogatást szerezve a szemináriumi tanulmányaikhoz.
A „klerikális reakció elleni harc” jegyében a vele együtt dolgozó Tabódy István atyát is letartóztatták, majd 1961. május 9-én éjjel őt is őrizetbe vették. Bírósági tárgyalása a Budapesti Katonai Börtönben volt. Illegális tevékenység és osztályellenesség vádjával 1961. június 30-án négy évig tartó börtönbüntetésre ítélték, melybe beszámították az egy hónap és tizenhét nap fogvatartást is.
A kalocsai női börtönbe szállították. A magas műveltségű, több nyelvet beszélő grófnő a börtönben betanított munkási bizonyítványt szerzett. Egészséges humora, optimizmusa, emberi tartása és értékrendje átsegítette őt a nehézségeken és börtöntársainak is a segítségére volt.
Férje a börtönévei alatt elvált tőle. 1964 januárjában szabadult Kalocsáról. Egy évig minden hónapban jelentkeznie kellett a hatóságoknál. Kezdetben a férjénél lakott a cselédszobában, azután egy temetőőri lakást utaltak ki számára a Farkasréti izraelita temető mögött. Ekkor a Karolina úti Ortopéd Klinikán dolgozott, ahol hamarosan a laboratórium vezető asszisztense lett. Ötvennyolc évesen még felsőfokú nyelvvizsgát tett angol és német nyelvből és olaszul is tanult. Ennek a gazdag nyelvismeretnek később nagy hasznát vette a klinika nemzetközi rendezvényein.
1971-ben utazott először külföldre, de hazatért és utolsó éveit Zuglóban töltötte. A Thököly úti Rózsafüzér Királynéja-templom gyülekezeti tagja volt, ahol hosszú évekig szerkesztette a templomi faliújságot és adószedőként is működött.
1979-ben elfogadták a kérését, amelyben büntetett előéletének megszüntetését kérte, az Állambiztonság azonban még 1987-ben is megkérdezte az adatait. Amikor egyik ősének, a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnöknek, gróf Andrássy Gyulának, 1990 márciusában emléktáblát avattak Budapesten, akkor mondta Ilona azt a mondatot: „Csak azért is érdemes volt itthon maradni!”
A II. világháborús állapotokat megjelenítő kiállítás a Sziklakórház Múzeumban Fotó: Wikipédia
1990. június 12-én távozott a földi életből. A Farkasréti temetőben volt a búcsúszertartása, ahol az Ortopéd Klinika részéről dr. Vízkeleti Tibor sebészprofesszor búcsúztatta: „Szerettük Ilonát és csodáltuk. Csodáltuk nemes lelke mellett magyarságáért is, mert, ahogy a Szózat szavai felszólítanak, ő híve volt rendületlenül e honnak. E honnak, amelytől ő hosszú éveken keresztül csak kínt és gyötrelmet, megaláztatást és börtönt kapott. Híve volt e honnak, és úgy volt híve, hogy itthon maradt. Itt élt, ez volt az ő hivatása.”
Hamvait – kívánsága szerint – 1991-ben helyezték el a krasznahorkai várban. A vár 2012-ben lángba borult, de Andrássy Ilona urnája épségben maradt. 2017. december 2-án, születése 100. évfordulóján, a Sziklakórház főápolónője tiszteletére emléktáblát avattak a betléri kastély falán.
Andrássy Ilona mindig ott volt, ahol segíteni kellett. Más ennyi szolgálat után kitüntetéseket szokott kapni. Az ő sorsa jó példa arra, hogy az a rendszer, amely magát emberarcúként igyekezett feltüntetni, valójában éppen az embert nem vette figyelembe. Ő azonban haláláig hű maradt szülőföldjéhez.
Forrás: Magyar Egyháztörténet – Erdős Kristóf, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége – Nagy Gyöngyi
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
