Aki ezt az írást olvassa, az tud magyarul, mégis, attól tartok, hogy kevesen értik e címben lévő súlyos kérdésfelvetést, hogy mit jelent az „Úr félelme”, mit jelent „félni az Urat” – amire a Biblia oly sokszor sürget minket. S attól tartok, hogy még kevesebben élik is ezt…
Először is értelmezzük a „félni” szót. Az Ószövetségben a „félni” megfelelője a „yirah” kifejezés, mely az érzelmek elég széles skáláját felöleli. A yirah jelenthet rettegést, félelmet, de hódolattal teljes tiszteletet is.
És ez így jól is van, mert az emberek Isten iránti érzelmei is széles skálán mozognak.
Vegyük azt az embert, aki életében még nem jutott el arra a felismerésre, hogy Teremtő nélkül nem lenne e világunk, és nem lennénk mi sem. Teremtő nélkül nincs teremtmény. Ősrobbanás nem teremt matematikai pontossággal működő, lenyűgöző Univerzumot. Tehát aki istentagadásban él, annak a számára a fent említett „yirah” szó bizony azt jelenti, hogy félnie és rettegnie kéne Isten haragjától, mely az istentelenekre vár haláluk után.
A Biblia alaptanítása ugyanis, hogy Isten bizony megítél minden embert halála után aszerint, hogy az ember miként élt, mit hitt, és ebből fakadóan hogyan cselekedett életében. Mert Isten az ember Teremtője, egyben szerető segítője és védelmezője, de a bírája is. Pál apostol sejteti a hitetlen, öntelt, konokul istentagadó emberek jövőjét: „Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni.” (Zsidókhoz írt levél 10:31)
Sokan vannak bizony olyanok, akik tagadják Isten létét, és szédült önbizalomban és önelégültségben élnek. Ahogy Dávid király írta zsoltárában: „Azt mondja szívében a bolond: Nincs Isten.” (Zsoltárok 14:1)
Akik istentagadásban élnek, fel sem fogják, hogy félniük kéne Istent. Azt hiszik, okosak, és bölcsek a saját szemükben. Hogyan fogalmaz ennek kapcsán a Biblia? „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, ám a bolondok megvetik a bölcsességet és az intést.” (Példabeszédek 1:7)
A bölcsesség kezdete tehát nem az egyetemi felvételi sikeres megírása, hanem Isten tiszteletteljes félelme, és hatalmasságának, mindenhatóságának felismerése.
Viszont! A Bibliában használt yirah héber szó nem csupán félelmet, hanem tiszteleten és szereteten alapuló hódolatot is jelent. Az az ember, aki felismerte Isten létét, aki hálás Isten jóságáért, törődéséért, az félelem helyett tiszteletből, ámulatból és ragaszkodó szeretetből fakadó mély hódolatot érez a Teremtője iránt.
De nézzünk önmagunkba! Valóban mély, odaadó tiszteletet és hódolatot érzünk Isten iránt? És valóban féljük Őt oly módon, hogy félünk akarata ellen tenni, félünk parancsait megszegni, mert nem akarjuk Őt megszomorítani? A hívő ember, aki elfogadta az ingyen kegyelmet – Jézus Urunk értünk hozott váltságáldozatát – az tudja, hogy ő már megigazultan áll az Atya Isten, Jézus Urunk és a Szentlélek Isten előtt. Tehát az ilyen emberben nem élet-halál félelem van. Az igaz keresztény ember felfogja azt a rendkívüli és felbecsülhetetlen értékű áldozatot, melyet Jézus Urunk hozott az emberiségért, amikor bűneinkért lefizette értünk a váltságáldozatot kereszthalálakor, hogy aki Őbenne hisz, annak örök élete legyen: „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” (Római levél 6:23).
Aki tehát megérti Jézus értünk hozott áldozatát és ennek kilátásait életünkre nézve, az az ember félni fog attól, hogy Isten szabályait, Isten rendeléseit áthágja. Miért? Mert nem akar szívfájdalmat és szomorúságot okozni Atyánknak, Jézus Urunknak és a Szentléleknek bűnös cselekedetekkel, hamissággal.
Az emberek tiszteletteljes félelemmel tekintenek politikusokra, vezető személyiségekre, orvosokra, ügyvédekre, bírókra. De a Legnagyobb Urat káromolják! Ha egy orvos azt mondja a betegnek, hogy tartózkodjon a cukortól, akkor a páciens tartózkodni fog a cukor fogyasztásától, s megtartja az orvos rendeléseit. De amikor Isten üzeni nekünk a Szent Biblián keresztül, hogy ne egyél disznóhúst, ne egyél vért, arra a legtöbb ember rá se hederít! Mennyire tiszteljük, mennyire féljük az Urat, ha parancsait egész életen át, lelkiismeret-furdalás nélkül áthágjuk?!
Ne paráználkodj, tartsd meg Isten megszentelt pihenőnapját, a szombatot – ezek Isten örök érvényű parancsai minden nemzedék számára, a legtöbb ember mégis elengedi a füle mellett, és nem veszi komolyan. Az orvos parancsát betartják, Isten parancsát nem tartják be. Ez nem tanúskodik tiszteletről és félelemmel teli hódolatról!
S az úgynevezett „hívő emberek”, akik templomba járnak, de bűnben élnek, mert káromkodnak, mert házasságon kívüli nemi kapcsolatot folytatnak, hazudnak, csalnak, szóval vagy esetleg tettlegesen is bántalmazzák embertársukat, az ilyen emberek tényleg azt gondolják, hogy rendben van Istennel való kapcsolatuk? S be mernek ülni a templomba? Semmi istenfélelem nincs bennük? Mit gondol az ilyen ember? Hogy a Teremtő Isten vak? Vagy hogy Istent be lehet csapni?!
Jézus Urunk és Istenünk mennyire fel volt háborodva azon, hogy néhányan a templomot megszentségtelenítették – nyerészkedő tevékenységet folytatva benne. Ostorral verte őket ki onnan. Ha most visszajönne emberként, ma is kiverné a templomból azokat, akik azt a „bűn barlangjává” teszik azáltal, hogy fittyet hánynak Isten törvényeire, olyan életet folytatnak, melyben nincs megbánás, hanem folyamatos a bűn elkövetése.
Mert micsoda tiszteletlenség Isten irányába az, amikor egy ember tudatosan vétkezik: pletykálkodik, embertársait igaztalanul rágalmazza, részeges, hazugságokat terjeszt, erkölcstelenül él – majd beül a templom padsorába!
Ezzel Istenre és az Egyházra hoz gyalázatot. Mindezt Isten látja, és számon tartja, és a számonkérés ideje el fog jönni…
Vegyük komolyan Isten személyét, és ne csúfoljuk Őt azáltal, hogy megvetjük parancsait! Vegyük komolyan azt, ha beülünk a templomba! Ne akarjunk színészkedni Isten előtt, ne akarjuk Őt becsapni, mert az otromba tiszteletlenség, és egyáltalán nem istenfélelemről tanúskodik! Így mondja a Szentírás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett.” (Galata 6:7 EFO)
Az Egyháznak természetesen be kell fogadnia a bűnbánó vétkeseket, akik felhagytak addigi bűnös életutukkal, és a tiszta, az isteni után vágyakoznak, és Istent keresik megbocsátásért. Az ilyen embereket be kell fogadni, és lelkileg támogatni kell. Viszont az olyan embert, aki megbánás nélkül bűnben él, fertőben él, de közben templomba jár, azt meg kellene feddnie az Egyháznak, és ha nem hagy fel bűnös életútjával, akkor ki kellene őt zárni a gyülekezetből. Erre ad a Biblia is útmutatást, Pál apostol pontosan ecseteli, mi az eljárás akkor, amikor valaki nem akar felhagyni bűnös, erkölcstelen életvezetésével. Nem maradhat része a gyülekezetnek, mert erkölcstelenségével a többi ember szellemiségét is megrontja.
A nagy gond az, hogy nem csupán a hitetlenekben, az istentelenekben nincs meg az Isten iránti szeretetteljes tisztelet és hódolattal teli félelem, hanem sokszor azokban sem, akik hívőkként pózolnak. De vigyázat! Emlékezzünk arra az esetre, amikor Áron főpap két fia tiszteletlenül, hanyag és nemtörődöm módon közeledett Isten színe elé a gyülekezet sátrában, és nem az előírásnak megfelelően áldozott. Isten haragja lángra lobbant, és a két fiú ott azonnal meghalt. Vagy mi történt azzal a férfiúval, aki amikor összeszólalkozott társával, káromlásokat szólt az élő Istenre? Az egész közösségnek ki kellett őt kísérnie a táboron kívülre, és megkövezni őt a Teremtő káromlásáért.
A legtöbb „úgymond keresztény” nem is ismeri ezeket a történeteket, melyek komoly intő jelek a ma embere számára is. Nem ismerik, mert nem olvassák a Bibliát, pedig a Szentírás olvasása és az arról való elmélkedés alapvető kötelessége lenne minden magát kereszténynek valló ember számára.
A Biblia olvasása nélkül nem tudjuk megismerni Teremtőnket, hiszen Ő a Szentírás lapjain szól hozzánk. És mivel a legtöbb ember nem ismeri Isten személyiségét, ezért nincs is benne Isten iránti tisztelet, hódolat, istenfélelem.
Isten pedig nem változik, Ő változatlan: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidókhoz írt levél 13:8) Isten személyisége a Bibliából ismerhető meg, és parancsai ma is ugyanazok, mint ezer évekkel ezelőtt voltak. Tehát ami bűn volt kétezer éve, az ma is bűn. Ami bűn volt ötezer éve, az ma is bűn.
Vegyük komolyan Isten létét, közeledjünk hozzá, és legyen bennünk egészséges istenfélelem és mély tisztelet. Mert a Biblia szerint ez az ember legfontosabb teendője! „Féld Istent és tartsd meg a parancsolatait: mivel ez az embernek fő dolga.” (Prédikátor 12:15)
Kérem tekintse meg kisfilmjeimet YouTube-csatornámon, melyek a Biblia alapján választ adnak emberi létünk legfontosabb kérdéseire, és útbaigazítanak az ügyben, hogyan éljük mindennapjainkat Isten akarata szerint. YouTube-csatornám címe: „A hit próbája: a mindennapok”.
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
