Hát igen, baj van a kereszttel. A kereszttel is. Ha jól emlékszem, Irak viharos múltjában történt, hogy fundamentalista iszlamisták fölrobbantottak néhány értékes ókori vallási emléket. Azért, volt a hír, mert az sértette vallásukat. Manapság sok minden sérti az embereket, gyakran váratlan (és abszurd) tényezők is, s követelik, arra legyen mindenki tekintettel, ugyanakkor úgy vélik, joguk van a vélt sérelemért bosszút állni. Adott esetben vallásukat kizárólagosnak tartva jogot formáltak arra, hogy bármi más vallás jelképeit elpusztíthassák.
A jelképek az adott vallás megtestesítői. Aki ezeket pusztítja, voltaképpen azért teszi, mert hisz a jelképek igazában, erejében, fontosságában, s úgy véli, ha elpusztítja, olyan az, mint az ellenség kiiktatása. Valami hasonló történt a francia forradalom idején: úgy gondolták, ha kifosztják és lerombolják az urak kastélyait, megszűnik az elnyomás. Megsemmisíteni kell tehát, főleg azért, mert olyan gátlásosak, hogy saját vallásukban (annak szimbólumaiban, formájában, létében, fontosságában) sem bíznak eléggé.
Két különböző fogalom keresztezi itt egymást, a vallás és a hit. Tegyünk különbséget: a kettő sokban összefügg ugyan, de nem azonos. A vallás a társadalmi lét/tudat egyik formája, többnyire természetfölötti lényekkel, istennel (istenekkel), s a bennük való hittel kapcsolatban. Ezzel szemben a hit azt jelenti, hogy az ember elfogadja egy vallás tanítását, vagy bármi másnak a létét anélkül, hogy arról mentális szinten meggyőződne.
Hinni sok mindenben lehet, mivel a hit nem föltétlenül vallási kérdés, nagy tévedés azt kizárólag a valláshoz kötni.
Tény viszont, hogy hit nélkül nem lehet élni, hiszen nem csupán istenünkben hiszünk, hanem embereknek és tényeknek, bizonyítékoknak, ígéreteknek, annak, hogy például holnap találkozunk a barátunkkal, mert az megígérte. Aki nem hisz semmiben, öngyilkosjelölt az. Bár – bizonyára az is azt hiszi, hogy ezzel megoldhatja problémáit. Pedig nem.
De ez már a probléma megoldásának a kérdése. Ha bármi problémát meg akarunk oldani, az első kérdés az kéne legyen, mi az voltaképp, ami zavar. Tényleg a kereszt, amit ezért likvidálni kell? Nem valódi nevén kéne megnevezni inkább a gondot? Mert bizony gyakran tévedünk e témában, mindig mást okolunk, csak azt nem, ami a probléma valós kiváltója.
Ha Koránt égetnek, vagy a kereszttel van baja bárkinek, az többnyire a probléma félreértéséből adódik. Ha valakinek elege van abból a sok bajból, amit az (illegális) migránsok okoznak, és azért elégeti a Koránt, „csak” egy könyvet éget el – és? Mi változik? Tudjuk: semmi az égvilágon, csak az iszlám lelkes követői kapnak vérszemet, borul el az agyuk, és dühösen bosszút üvöltenek. Hiába is égetik a Koránt (vagy akár a keresztet), a vallás marad, hiába szeretnék, ha nekik nincs, másnak se legyen. Mindez teljesen fölösleges és provokatív – de miért teszik mégis? Mit oldanak ezzel meg? Ha jól értem, saját vallásuk kizárólagosságát kívánják kifejezni, bár az még úgy-ahogy érthető – na de így? Az ilyen legföljebb ellenérzést vált ki.
Az sem biztos, tudják-e, mit cselekszenek, ha ilyet tesznek. Mert az ilyen nem egyszerűen kriminális ügy, sokkal inkább diagnózis.
Újabban a kereszt is irritáló tényező lett, zavarja egyesek testi és mentális egészségét. A minap Magyarországon elégettek egy dombtetőn fölállított keresztet, s azzal érveltek az elkövetők, hogy természetvédelmi szempontok vezérelték, totalitást emlegettek, meg hogy rosszul lesznek a kereszttől. A nagy forróságok okozta erdőtüzekhez és egyesek agyának megfőzéséhez viszonyítva elenyésző a természet károsodása a kereszt tüzétől, de vajon miért zavarta a hős természetvédők elborult agyát a kereszt? Tudják egyáltalán, mi a totalitás? Próbáltak volna a komcsi világban vitézkedni, s Lenin elvtárs és társai képét, esetleg Észak-Koreában a Kim elvtársak képmását égetni, akkor megtudták volna, mi a totalitás. S ha már rosszul lesznek egy keresztény jelkép látványától, miért nem mennek oda, ahol olyan nincs? Az ilyenek azt hajtogatják, Isten csak mese, ők pedig ateisták, azért kell eltüntetni a keresztet. Vagyis azt akarják elhitetni, hogy az ő hitük az ateizmus. Ha nekik az jó, ám legyen – de miért kell amiatt rombolni? Ha annyira akarják, hogy tolerálják az ő nézetüket, ők miért nem tolerálják a vallásos emberek hitét? Végtelenül primitív az ilyen hozzáállás. És ellentmondásos, hiszen önmaguknak mondanak ellen, hitet hittel próbálnak semmisnek nyilvánítani.
Tulajdonképpen szomorú jelenség ez, mivel tudatlanságról, műveletlenségről, primitív kontárságról szól. A kereszt ugyanis – többek között – nem csupán a keresztény vallás szimbóluma, hanem az európai jellegű kultúra, hagyomány jelképe is.
Sőt: magyar viszonylatban az államiság jelképe is, nem véletlenül jelent meg a Szent István-i tűzijáték végén az égen. Aki olyan műveletlen, hogy ezt nem tudja – azzal ugyan mi legyen? Az ilyenek a Szent István-i koronáról is levernék a keresztet? Aki semmisnek tartja, és föladni akarja a keresztet, saját ezeréves hazáját tagadja, gyökereit vágja el – s az ugyanolyan, mintha egy fa gyökereit vágnák el. A természet ádáz védelmezői talán megértik e hasonlóságot: gyökerek nélkül nincs élet, s természetszerűen gyümölcsöt sem terem a gyökereitől megfosztott fa.
Tudomásul kell venni: aki gyökértelen akar lenni, az élet ellensége az.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
