Vannak hírek, és vannak álhírek. Elvileg a tényeket közvetítő hírek igazak és objektívek – csak éppen nehezen lehet megkülönböztetni az álhírektől. Marad a józan ész ítélete, az összefüggések és a lehetőségek mérlegelése. És a tények, amelyeket – ha tetszik, ha nem – el kell fogadni.
Amikor megjelentek az első hírek a Hamasz aljas mészárlásáról, nem volt kétség: itt valami nagyon borzalmas történt. Ez valóban dermesztő hír volt! Ez a XXI. század? Valóban itt tartunk? Az ilyen kegyetlen tömeggyilkosság tényleg még megtörténhet manapság? Miféle tatárjárás ez? Amikor álmukban törnek rá a civilekre: öregekre, fiatalokra, nőkre, terhes asszonyokra, gyerekekre. Gyerekekre! Igen, gyerekekre, csak azért, mert zsidók!
Nehéz ilyen helyzetben megóvni a józan észt, nagyon nehéz nem rasszistává válni. Pedig ez nem rasszista művelet volt. A rasszizmus ugyanis emberekre vonatkozik, amikor azért gyűlölnek más embert, mert más a vallása, a bőrszíne, nyelve. De aki öregeket, fiatalokat, nőket, gyermekeket minden válogatás nélkül gyilkol, az nem ember, az állat, vadállat, sőt még annál is rosszabb, hiszen a vadállatok azért ölnek, mert az a megélhetésük, s csak akkor vadásznak, ha éhesek. De ez most csak az öldöklés kéjéről szólt, fanatikus iszonyatról, az évekig tartó agymosó gyűlöletkeltésről, vak, semmivel nem igazolható öncélú gyilkosságról, ráadásul még dicsekednek is azzal, s ünneplik.
Volt egy olyan kommentár, hogy ezzel az akcióval a Hamasz a saját vesztét programozta be. Ha ilyen vadállatok vesznek ki, nincs mit sajnálkozni, csakhogy bizonyára vannak ártatlan palesztinok is, akik ugyanúgy szenvednek a kétségbeejtő helyzettől, mint a zsidók. Mégsem jut senkinek eszébe, hogy maguk az érintett palesztinok is a Hamasz erőszakossága ellen léphetnének föl. Így hát nem létezik más megoldás, csak az utálat és a vérontás? Mire jó ez az egész? Istent okoljuk, hogy ilyennek (is) teremtette az embert, brutális tömeggyilkosnak? Mert képtelenek vagyunk fölismerni, hogy ez a sátán műve?
Mindez pedig nem elég. Európa nagyvárosaiban a palesztinok (a Hamasz) mellett tüntetnek. Ami annyit jelent, hogy támogatják gyilkos akciójukat, a szegény palesztinokat pedig sajnálják, amiért Izrael nem maradt tétlen, és védekezni merészel az ilyen állatiasság ellen. Sőt akad olyan is, aki kollektív bűnösséget emleget, amiért Izrael elzárta a vizet és az áramot Gáza számára, amíg a zsidó túszokat ki nem engedik. Nem tudom, az ilyen szájhősök hallottak-e Beneš elvtárs dekrétumairól, amelyek következtében a Szlovákiában élő magyarok és németek a mai napig háborús bűnösöknek minősülnek. Jó volna óvatosabban bánni az efféle fogalmakkal. Közben Németországban is a Hamaszt éltetik, antiszemita tüntetések vannak, pedig a németek tudhatnának valamit az antiszemitizmusról. Mindegy, személy szerint ki tüntet a Hamasz mellett, Izrael ellen, a németek-e, vagy a migránsok, akiket oly odaadóan beengedtek a Wilkommenskultur nevében azzal a téveszmével, hogy a nagy tömegek önként és hálásan fognak majd integrálódni egy számukra teljesen idegen világba.
Gyermekeimnek mondogattam: az egyik válladon egy angyal ül, s azt súgja a füledbe, hogy légy jó, belátó, segítő, szófogadó, szorgalmas – mindaz, ami egy emberből IGAZ EMBERT formál. A másik válladon pedig egy ördög ül, amely minden bűnre ösztökél, hogy légy rossz, gátlástalan, önző… De rajtad múlik, kire hallgatsz, a jóra, vagy a rosszra, hogy tisztességes ember leszel-e, az emberi társadalom, örökbe kapott kultúrádnak megbecsült tagja – vagy egy bűnöző.
A Hamas gyilkosságaival a sátán diadalmaskodott. A palesztinokat pedig további gátlástalan haragra buzdítják, értsd: öld meg a zsidókat, mert az nem bűn, hanem hőstett, pusztíts el mindent, ami izraeli! És arra, hogy állj bosszút, mert az az igazság, az a szabadság!
Nem lesz vége ennek soha? Hova vezet az ilyen? Hullák „hősies” meggyalázásához? Terhes asszonyok megerőszakolásához? Gyermekek lefejezéséhez?
Létezik-e még Jób hite, aki minden nehézség, keserűség, sorscsapás ellenére kitartott az Úr mellett?
Teljesen mindegy, hogyan hívják a legfelsőbb lényt: Úrnak, Istennek vagy Allahnak. Vagy akár megértésnek, szeretetnek, békének.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
