Kazakisztáni vendégek a nyitracsehi Jurta Látványtárban

Ebben az évben emlékeztünk meg Mándoky Kongur István (1944 Karcag – † 1992 Mahacskala – Dagesztán) turkológus, keletkutató születésének 80. évfordulójáról. Az évforduló kapcsán nemcsak a Kárpát-medence magyarsága körében, hanem a keleti türk közösségekben is megemlékeztek a nagy tudósról. Minap egy kazakisztáni csoportot üdvözölhettünk a nyitracsehi Jurta Látványtárban, hogy újra felidézzük emlékeinket a neves kutatóról.

Mándoky Makszumkizi Ongajsa, Mándoky Kongur István felesége kíséretében érkezett Ernar Maszalim és felesége, Szaule Maszalim, hogy az adatgyűjtés során feltárt információkat egy újabb, Kazakisztánban megjelenő kiadványban rögzíthessék. Azért szemeltek ki engem riportalanynak, mert a 90-es évek elején Mándokyval többször volt alkalmam találkozni Budapesten és Pozsonyban, ahol több előadást tartott az ottani magyar közösségnek. Karcagon született és fiatal kora óta vonzotta őt a magyarság eredete. Nagyon fogékony volt a nyelvekre. Emlékszem, egyszer úgy mutattam be őt, mint aki az európai ismertebb nyelvek mellett beszél minden türk nyelven.

Erre ő mosolyogva így pontosított: én legjobban a magyar nyelvet ismerem, a türk nyelvek mind a magyar nyelv válfajai.

Kutatásokat végzett Belső-Ázsia minden zugában. Pozsonyi lakásunkon hosszú éjszakákig beszélgettünk a magyarok eleiről, származásunkról és sok minden másról, amiről ma néhányan egy-egy lapszöveg elolvasása után azt gondolják, hogy már mindenre megtalálták a választ.

1990. augusztus 10-én pozsonyi lakásunkon tett látogatása alkalmából többek között ezeket a gondolatokat jegyezte családunk vendégkönyvébe:

„Őseink évezredeken át a távoli keleti puszták felől a Duna-medence tájainak, s még nyugatibb vidékeknek térségei felé irányítva lovaik fejét, lehetőségeik teljében »emberségből példát, vitézségből formát mindeneknek ők.« Bízva a Gondviselésben, reméljük örökségünk méltóképpen való megőrzését, ápolását, s az utánunk jövők számára átadását, s lehetőségeink újralétesülésével pedig lelki-szellemi, s testi erőinknek további kibontakoztatását.”

Később, amikor többedmagammal Pozsonyban létrehoztuk az Esterházy János Közművelődési Klubot, előadásaival főleg a fiatal egyetemistákat szerette volna megcélozni. Emlékszem az egyik előadására, amelynek a címe „A Sárga-folyótól a Kárpát-medencéig” volt. A pozsonyi Szakszervezetek Háza egyik terme tömve volt az érdeklődőkkel; a fiatalok ki voltak éhezve az új, számukra ismeretlen elméletekre a magyarság eredetéről.

Többször hosszú éjszakákon keresztül beszélgettünk, s ezek a beszélgetések nekem is lökést adtak későbbi kutatásaimhoz, mi több elindították bennem az érdeklődést családunk neve után és vittek egészen a mai Vietnam területén elhelyezkedő Csampák földjére, vagy az onnan kisugárzó indiai Champába. A kutatási eredményeimet már nem tudtam vele igazoltatni, hiszen rá két évre elköltözött az élők sorából – 48 évesen, kutatás közben Mahacskalában elhunyt. Hamvait, végakaratának megfelelően Kazakisztánban, a kengszai temetőben helyezték végső nyugalomra. Feleségével, Makszumkizi Ongajsával még halála után is többször találkoztunk, sőt ő is hozta az ősi tudást a Felvidékre.

Mándoky tisztelői szobrot helyeztek el szülővárosában, és a budapesti lakásának bejáratánál is egy dombormű emlékeztet rá. A kazakisztáni Almatiban utcát és könyvtárat neveztek el róla. A könyvtárba Budapestről Mándoky hagyatékából 18 ezer kötetet szállítottak.

A kazakisztáni vendégünk, Ernar Maszalim pedig annak az iskolának volt sokáig az igazgatója, amelyet ugyancsak Mándoky Kongur Istvánról neveztek el. Ernar Maszalin, aki történész és nyelvész, most tervbe vette, hogy felkutatja azokat az embereket, akik személyesen ismerték őt, és az emlékeik felidézésével egy újabb életrajzi könyvet szeretne írni a nagy tudósról.

Kazakisztáni vendégeink útja Nyitracsehiről Alsóbodokra, az Esterházy János Zarándokközpontba vezetett, mivel szerettek volna megismerkedni annak az intézménynek a névadójával, ahol Mándoky Kongur István terjesztette tudását a felvidéki magyar fiatalok felé. Érdeklődve hallgatták a felvidéki gróf életútját, aki közemberként tudatosította küldetését, vállára vette az itt rekedt magyarság sorsát, amelynek egészen a háború végéig a hiteles vezéralakja volt. A háború után pedig keresztényként, a nemzetek közti történelmi megbékélés fáklyavivőjeként és főleg megingathatatlan mártírként végtelen emberszeretetről tett tanúbizonyságot.

Vendégeink megígérték, hogy nemcsak a Mándoky Kongur Istvánról szerzett új ismereteket, hanem gróf Esterházy János szellemi hagyatékát is továbbadják kazakisztáni barátainknak.

Tegnap ünnepélyes keretek között Budapesten megkoszorúztuk Mándoky Kongur István emléktábláját a Bartók Béla út 52. sz. ház falán. Mándoky Kongur István február 10-én töltötte volna be születésének 80. évfordulóját. De az ismeretség a kazak kultúrával a halála után sem szakadt meg. Özvegyével, a kazak származású Ongajsa Mandokyval és kisfiával, Atlan Mándoky-val sűrűn találkoztunk. 1996. február 26-án újra szerveztem egy előadást Pozsonyban. Ajsán kívül, aki fergeteges előadást tartott, eljött egy kazak kislány is, Öterüli Möldör, aki megszólaltatta a kazak hangszer, a dombra húrjait. És a hallgatóságra még egy meglepetés várt, amely maradandó élménnyel gazdagította őket. A kísérőjük, Somfai Kara Dávid kun nyelven mondta el a Miatyánkot – a szövegét annak is Mándoky Kongur István találta meg és rekonstruálta. Kedves István, Isten nyugosztaljon, mindig emlékeinkben fogsz élni!

Mándoky Ongajsa és Szaule Maszalim felvételei.