A magyar kultúra napja alkalmából a Kassai Magyarok Fóruma (KMF) és a Csemadok Kassai Városi Választmánya (KVV) szervezésében a Márai Sándor-emlékkiállítás egyik termében január 22-én került sor Szeghy-Gayer Veronika és Szeghy Gábor könyvének, a Dessewffy Arisztid utolsó levelei című kötetnek a bemutatójára. A szerzőkkel Köteles Szabolcs beszélgetett.
A helyszín szűknek bizonyult, hiszen szenzációnak számít, hogy ennyi idő után is az egyik aradi vértanú lappangó levelei kerülnek elő és azokat eddig senki nem dolgozta föl.
Hanesz Angelika, a Csemadok KVV elnöke üdvözölte a közönséget, majd férjének adta át a szót.
Hosszú évtizedeken keresztül porosodott a Kassai Városi Levéltárban egy iratköteg, melyben Dessewffy Arisztid utolsó levelei rejtőztek
– mondta bevezetőjében Hanesz Zoltán, a KMF társulás elnöke.
Ezeket az eddig ismeretlen leveleket és felfedezésük körülményeit tartalmazza a KMF által kiadott legújabb könyv. A társulás ezzel a különlegességgel tiszteleg a Kassához sok szállal kötődő aradi vértanú emléke előtt.
Hanesz Angelika és Zoltán (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Hanesz a következő szavakkal vezette be a könyvbemutatót: „Kölcsey Ferenc tollal a kezében szolgálta a magyar kultúra ügyét, kortársa, Dessewffy Arisztid pedig karddal. A szabadságharcosok életüket áldozták egy igaz ügyért, mi pusztán a szabadidőnket szenteljük annak, hogy emlékük és példájuk tovább éljen.”
Szeghy Gábor levéltáros elmondta,
a levéltárak anyaga úgy 80 százalékra feldolgozott. A feldolgozatlan rész feléről tudható, mi található benne, a másik fele ismeretlen. Egy ilyen dobozt vett elő találomra és abban lappangtak a levelek.
Először feltételezte, hogy ezeket már valaki feldolgozta, de kiderült, szó sincs róla! Hát úgy érezte magát, mint Heinrich Schliemann, amikor megtalálta Tróját!
A beszélgetés során is felmerült a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ezek a felbecsülhetetlen értékű levelek elkallódtak. A kérdés jó, de pontos válasz nem létezik
– mondta Szeghy.
Köteles Szabolcs, Szeghy-Gayer Veronika és Szeghy Gábor (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
De lássuk a tényeket! A kassai irategyüttes 10 levéltári borítékban 18 dokumentumot tartalmaz. Ezek
1848 decemberétől az 1850 áprilisáig terjedő időszakot ölelik fel és magyarul meg németül íródtak.
Benne a tábornok második feleségéhez, Szinyei Merse Emmához írt négy levele, unokaöccséhez, Lajoshoz címzett búcsúlevele, Baló Benjamin református lelkész hat levele, aki az evangélikus Dessewffynek feladta az utolsó kenetet. Ezek címzettje az özvegy volt és annak egyik Budán élő rokona.
Ehhez tartozott még Franz von Lichtenstein cs. kir. altábornagy az özvegynek címzett bocsánatkérő levele, amiért nem tudta férje életét megmenteni. Ő ugyanis korábban bajtársa volt a vértanúnak és abban bízott, közbenjárására kegyelemben részesítik. Az altábornagy azonban nem tudott önhibáján kívül segíteni.
De mit lehet tudni az iratok vándorlásáról?
1899-ben Dessewffy Pál, Arisztid unokaöccse komoly gyűjteményt adományozott a kassai Felsőmagyarországi Múzeumnak, amikor eladta margonyai kastélyát és ottani birtokait. A múzeum gyarapodási naplójában a levelekről nem esett szó. A dokumentumokra az N23/904 jelzetet írták, amiből nyilvánvaló, hogy azokat 1904-ben vették leltárba először. Dessewffy Pál később is juttatott adományokat a múzeumnak, de leltárjegyzék nem áll rendelkezésre.
A helyiség megtelt érdeklődőkkel (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Berzeviczy Albert Régi emlékek (1907) c. munkájában részletes leírást adott Dessewffy Arisztid búcsúleveleiről. Szinyei Merse Emma ugyanis nagynénje és keresztanyja volt. Berzeviczy több olyan levelet említ, mely a kassai Dessewffy-hagyatékban bukkant elő, s így pontos beazonosításukat teszi lehetővé. E kötetből napnál világosabb, hogy nemcsak hallomásból tudott róluk, hanem maga is olvasta azokat. Berzeviczy említi a vértanú nagynénjéhez címzett október 6-ai utolsó levelét, melyet 1871-ben Emmával együtt temettek el.
1918 után a leveleket senki sem említette
Az 1960-as években nagy mennyiségű irat került a Kelet-szlovákiai Múzeumból Kassa város levéltárába. Hogy mely iratokról volt szó, nem tudni, mert a jegyzékük nincs meg. Ekkor kerülhetett a levéltárba Dessewffy Arisztid Lázár Vilmosnak írt levele, s most ehhez az iratcsomóhoz csatolták és az okmánytárban közreadták.
E dokumentumok feltehetőleg 1927 után kerülhettek a KVL-be. Majd Rédeky Marianne kezébe juthatott (1940–45) az anyag, aki azt a rendezetlen iratok közé rejthette, mielőtt Kassáról távozott. (Így akarta azt esetleg megmenteni?) E süketnéma hölgyről érdemes megjegyezni, hogy rokonságban állt a Kossuth családdal.
Hogy ez így történt-e, vagy más módon, vélhetőleg sohasem fogjuk megtudni. De a levelek nemcsak napvilágra kerültek, hanem közkinccsé is váltak és most már eljutnak az érdeklődő olvasókhoz. Gazdagabbak lettünk ismét! Nemcsak a jövő, hanem a múlt is hoz néha újdonságokat!
A kötet dedikálása (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A kötet első részét a megtalált dokumentumok vándorlásának feltételezett története tölti ki, melyet az imént vázlatosan ismertettünk. A második részben bő képanyag egészíti ki azt, majd következik az okmánytár. Itt a levelek magyar nyelven, vagy magyar fordításban következnek, esetleg az eredeti német szöveg követi azt, majd a dokumentum eredetijét közlik (19 dokumentum; 47–158.). Következik a családfa (162–63.), melyet Martin Bartoš állított össze, s végül a szlovák és német nyelvű összefoglaló.
A szép kiállítású kötet példányai a helyszínen elfogytak. A könyvbemutató végén következett egy meglepetés.
Ujlaki Ferenc szépapja, nemes Bosik János honvéd őrmesterként szolgált a forradalomban és szabadságharcban. Aradon tartózkodott a fegyverletétel után és naplót írt. Az első, a Naplóm a 48/49-es szabadságharcból, a másik az Aradon írt napló. Féltve őrizte az ereklyéket: egy zsoldkönyvet, Leiningen-Westenburg Károly vezérőrnagy levelét, amit ott Bosik másolt le az eredetiből, s amit a feleségéhez juttattak el, valamint egy parolidarabot a vértanú gallérjáról.
Ujlaki mindkét szépapja, Berzeviczy Árpád és Bosik szabadságharcosként szolgált. Mindketten menekültek, illetve elbujdostak az otthonuktól minél távolabbra. Berzeviczy Szepesből Ungba, Bosik Egerből Nagykárolyba. Halálukig őrizték az ereklyéket, melyeket most átadott a Szeghy-házaspárnak.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
