Kedves Szabolcs, most hogy januárban eltávoztál, megrohantak az emlékek. Hiszen nagyon sokszor találkoztunk Budapesten és kassai otthonomban is meglátogattál. Neked köszönhetem, hogy néhány munkámat megjelentetted szlovákul és magyarul. Századik születésnapodnak is örültem, de választ már nem kaptam a levelemre. Aggódni kezdtem, sajnos nem alaptalanul. Most pedig hirtelenjében rendeznem kell emlékeimet, hogy írjak Rólad, mert fontos, pótolhatatlan szerepet játszottál szellemi önvédelmünkben. Szelíd harcosa voltál törekvéseinknek. Intézményt pótoltál!
1924. szeptember 29-én született Szolnokon Szvitek Szabolcs néven. 1975-ben vette fel elvált édesanyja élettársa vezetéknevét. 1948-ban a kommunista rendszer elől menekülve kellett távoznia Mindszenthy József bíboros érsek védelme miatt. Az ÁVH elkapta, jól megverte és figyelmeztetés után elengedte. Ennyi is bőségesen elég volt, hogy távozzon.
Bécsen, Skócián és Anglián át vezetett az útja, hogy végül Kanadában kössön ki. Az ottani Hamiltonban települt le. Még akkor, amikor a magyarok „enemynek” (ellenségnek) számítottak. Ez a besorolás csak 1956-ban változott meg a magyar forradalom varázsütésére. Akkor Kanadában nem kellett diploma, oklevél, bemondásra foglalkoztatták az embereket. Egy fémfeldolgozó kombinátban tudott elhelyezkedni. Így sikerült beilleszkednie. De nem mondott le róla, hogy a magyarságot szolgálja. Mint öregcserkész, nem azt tartotta feladatának, hogy túrázzanak, hanem azt, hogy szellemi síkon segítsék a magyarság élet-halál küzdelmét. Feladatot keresett és talált.
Idézte Apponyi Albertet, aki 1917. január 28-án elkeseredetten nyilatkozta: „Úgyszólván az egész világsajtó telítve van azzal a gondolattal, hogy a kisebbségben levő magyar faj gonosz elnyomója nemzetiségi többségnek, hogy csak a magyar rémuralom tartja össze az országot, mint valami természetellenes tákolmányt… Oka ennek az, hogy amíg különböző nemzetiségű irredentisták mindenfelé óriási és szervezett irodalmi propagandát fejtenek ki eszméik terjesztésére, magyar részről e tekintetben semmi, de semmi sem történik.” Azután sem történt semmi. 1944-ben gróf Bethlen István volt miniszterelnök gróf Bolza Ilonánál bujdosott a Gestapo elől. Ő megkérdezte a grófot: „Hogyan lehet az, hogy a cseheknek, románoknak, szerbeknek olyan jó propagandájuk van nyugaton és nekünk semmi?” A válasz lehangoló volt: „Nekünk arra soha sem volt pénzünk.” Pedig propaganda nélkül egy ország sem létezhet! Először a külhoni könyvtárakban ösztönzésére néztek körül. Lehangoló kép tárult eléjük.
A románok, csehek és szlovákok tudatában voltak a propaganda erejének és szükségességének, csak a magyar kormányok nem! Sőt a kommunista korszak magyar kormányai negatív propagandát folytattak. A többiek meg kiadványaikkal elárasztották a világot.
A kutató, érdeklődő és politikus pedig mit tesz? Az után nyúl, ami a nagy könyvtárakban elérhető. Abból tájékozódik. Ezért azt kívánták elérni, hogy minél több korrekt munka kerüljön a világ könyvtáraiba angol nyelven. Toborozta az öregcserkészeket, és a nyugati magyarság anyagi támogatásával összeadták a szükséges összegeket, hogy az angol nyelvű kiadványok eljussanak a könyvtárakba és megfelelő tájékoztatást nyújtsanak. Tudtak róla, hogy a románok kilopták a számukra negatív adatokat, véleményeket tartalmazó kiadványokat. Természetesen boldogan kifizették az „elvesztett” kötetek árát.
Célja a magyarság külföldi hírnevének javítása, ellenfeleink propagandájának ellensúlyozása, idegen kormányok, egyetemi tanárok felvilágosítása lett. Ezt a munkásságot végezte töretlenül szinte haláláig.
Az eredmény? „Több mint százhúszezer kötetet és CD-t ajándékoztak (főként) amerikai egyetemi, államvezetési, kutatóintézeti és média könyvtáraknak, valamint történészeknek és diplomáciai képviseleteknek. A beszerzett, kiadott könyveik nagykereskedelmi értéke jóval több mint egymillió US dollár“ – összegezte munkásságát Bácsfainé dr. Hévizi Józsa, az Erdélyi Szövetség jelenlegi elnöke. De szlovák kiadványait is eljuttatta az összes parlamenti képviselőnek, azokat osztogattuk. Érdekes módon, csak a Matica slovenská támadott meg. Az is mondvacsinált ürüggyel. Olyan szöveget kifogásolt, amit nem én írtam. Válaszra sem méltattam a szerzőt.
Az elvégzett munkáról, a feladatokról A Holló c. hírlevelében számolt be.
A 2007. április 30-iki számban a következőt olvastam: „JELENTÉS (…) Eddig összesen 1286 csomagban 3858 kötetet és 1286 CD lemezt küldtünk ki az egyetemi, államvezetési, történelmi és politikai kutatóintézetek, washingtoni követségek és média könyvtárak címére. (….)
Ez az akció is sikeres volt, az előzőekhez hasonlóan. Bizonyíték az a tömegnyi levél és könyvigénylés, amelyek naponta érkeznek. [Az angol nyelvű leveleket közzé is tették hírleveleikben. – BZ]
Az Országos Széchenyi Könyvtárnak is ajándékoztunk 50-50 kötetet, otthoni elosztásra. Ezek a példányok a révkomáromi Selye János Egyetemnek adományozott 5000 Szendrey-hagyaték könyvvel együtt ringatódznak [!] a tengeren hazafelé menet, amikor e sorok megjelennek.
Íróinknak is rendelkezésre bocsátunk sok könyvet, hogy e fontos munkák oda is eljussanak, akiket ők szakmai és politikai szempontból fontosnak tartanak.”
A Holló hírlevél és a Kézikönyv hátlapja
2011. szeptember 17-én, a Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepségén Magyar Örökség díjban részesítették, mint a kanadai Hunyadi Mátyás Öregcserkész Munkaközösség vezetőjét, az angol nyelvű, magyar történelmi vonatkozású honlap, a Corvinus Library alapításáért és működtetéséért, magyarságszolgálati tevékenységedért. A méltató dr. Lipcsey Ildikó történész, az Erdélyi Szövetség akkori elnöke volt. Sajnos ő is már régen távozott az élők sorából.
Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy ő támasztotta fel a Magyar Szolidaritás Tüzét! „Az 1933-as gödöllői jamboree idején a Magyar Cserkész Szövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon cserkészeink tábortüzet gyújtottak egész Magyarországon és az elcsatolt területeken. (…) 2003 augusztusában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította ezt a fontos kezdeményezést” – írta. A tábortűz, vagy gyertya augusztus 20-án a helyi időszámítás szerint 21 órakor fellobbant világszerte. A láng Új-Zélandon kelt útjára és Honoluluban aludt ki.
Kedves Szabolcs!
Utolsó villámposta leveled 2019-ben íródott. Még egy munkával kívántál megbízni, de azt nem állt módomban teljesíteni. Az egyeztetés félbemaradt, kapcsolatunk megszakadt.
Emlékezetes maradt számomra az a higgadt és tárgyilagos elemzés, melyet az 1944-es Magyarországról írtál. Remélem, egyszer előkerül az is, most nem találom.
Egy Kézikönyvet (2014) is kiadtál, melynek nyolcadik, bővített kiadását birtoklom. A 147 oldalas munka tömören áttekinti az összes gondot és feladatot.
Még azért századik születésnapodra írtam Neked, de arra sem érkezett válasz. Azután késve tudtam meg, hogy végleg távoztál.
Most tehát búcsúzom Tőled, köszönöm a sok támogatást és segítséget, a barátságot. Hatalmas munkát végeztél, mely a mindenkori kormányok feladata lett volna. Remélem lesz ennek folytatója is a megfelelő fórumon. Pihenj békében!
Balassa Zoltán
