Gyakran, mi több, túl gyakran használják manapság ezt a kifejezést. Közben úgy dobálóznak vele, mint az izzó szénnel: rém fontosnak mondják, de megtartani képtelenek, mivel nem is tudják, mit jelent az, hogy szuverén.
Mit is? Több jelentése van e fogalomnak, régies értelemben amolyan királyit jelent, ami nyilván abból az elképzelésből ered, hogy egy király bármit megtehet. Egy diktátor esetében ez gyakran így is volt – bár nem egészen. Ugyanis egy diktátor is függhet valamitől, ha mástól nem, attól a rögeszmétől, amely végzetesen befolyásolta (lásd Hitler vagy Sztálin őrültségeit. Bár ma is vannak, akiknek „elgurult a gyógyszerük”.)
Egy szuverén állam alatt azt szoktuk érteni, hogy „minden külső kényszertől, befolyástól mentes önhatalmú, független”. Bár ez inkább költői megfogalmazás:
ugyan melyik állam lehet manapság tényleg minden politikai, gazdasági stb. kényszertől szuverén, vagyis önellátó?
Már az, hogy üzletelünk, az is külső befolyással jár, hiszen tekintettel kell lennünk az üzlettársra, az üzlet lehetőségeire. Ha viszont nem vagyunk hajlamosak (vagy képesek) arra, hogy másokra tekintettel legyünk, erőszakhoz folyamodunk. (Bár ez is egyfajta függőség.) Ez nem föltétlenül s hadsereg bevetését jelenti, hiszen a fizikai ráhatás mellett a szellemi erőszak is gyakran használt eszköz. Az Európai Unióban például hatékonyan szokták bevetni az állítólagos demokratikus értékek elleni vétség rágalmát, amire hivatkozva anyagi támogatást vonnak meg. Vagy büntető vámokkal fenyegetőznek, ha bizonyos föltételek nem teljesülnének.
Vannak persze olyan eszközök is, amelyekhez aligha köthető erőszakos ráhatás, s egyszerűen „csak” megértésről van szó, amikor tekintettel kell lenni más véleményre, jogra, érdekre, történelemre, bármire. Sajnos épp erre gyakran nincsenek tekintettel. Holott a közös érdek épp ezen alapszik: ismerni kell a mértéket, ameddig el lehet menni, hogy a haszon tényleg kölcsönös legyen.
Márpedig mi történik? Másról sem hallunk a hírekben, mint csupa erőszakról, a szuverenitást pedig a leginkább az sérti. Hogy szélsőséges példát említsek: mindenkinek szuverén joga az élethez való jog. A gyilkosság ennek durva megsértése. (Az öngyilkosság is tulajdonképpen bűncselekmény, csak éppen már nincs kit megbüntetni.) Más a helyzet, ha ezt egy állam teszi, ha tehát olyan politikát folytat, amellyel veszélybe sodorja önmagát. Ezen a választások segíthetnek azzal, hogy leváltással büntetik a trehány politikusokat. Akik például a zöldőrület nevében lezárják az atomerőműveket, s energiát szénégetéssel termelnek. Vagy atomenergia-importtal, s így bolondítják a választókat. Az önkényesen letiltott árut ugyan lehet mással pótolni, csak az a kérdés, milyen áron.
Hasonló az illegális migráció „magyarázata” is. Szánalmat keltenek, mert hogy olyan borzasztó körülmények elől menekülnek a migránsok, nekünk pedig kutya kötelességünk segíteni rajtuk. Ez ugyan szépen hangzik, csak éppen elhallgatják, hogy – többek között – a migráció másodlagos jelenség, a problémát viszont nem a következmények kezelésével lehet megoldani, hanem a kiváltó ok orvoslásával. Sőt még azt is sikeresen feledtetik velünk, hogy maga az illegális migráció is bűncselekmény, merénylet az állam szuverenitása ellen. Mert javarészt olyan egyéneket fogadnak be, akiknek semmi igazolásuk (útlevél stb.) nincs, az égvilágon nem tudunk róluk semmit. Nem mindegyikük lesz bűnöző, de egyiknek sincs a homlokára írva, miféle ember, mire képes, mire hajlamos. Pláne, hogy a migrációval nehezen emészthető új helyzetbe kerülnek. Azt sem veszik számba, hogy a gazdagabb (északi) államok a végsőkig kihasználták, gyarmatosították, önkényes országhatárok közé kényszerítették a különböző törzseket, az érintett országokból azért is próbálkoznak a gazdagabb államokba szökni, akár erőszakkal és illegálisan.
Az eredmény: ahogy azt az a bizonyos Soros elvárta, évente egy millió migráns érkezett Európába (ez a „divat” átragadt az amerikai kontinensre is, s lett nekik ebből nekik is elég bajuk). Maga a migráció természetesen nem megoldás, hiszen annak többek között lélektani, tömegpszichológiai hatása is van. Az egyik ilyen hatás az, hogy a migránsok egy számukra teljesen idegen világba hozzák saját problémáikat, saját hagyományaikat, hitüket, szokásaikat, erkölcsüket, értékeiket, s ezek bizony a befogadó országokban eléggé eltérőek. Egy mohamedán migráns vallási okokból képes megölni egy „hitetlent”, s azt nem tartja bűnnek, sőt, ha merénylete következtében ő is meghal, mártírrá válik. Errefelé Európában pedig a józanul gondolkodó emberek értetlenül veszik ezt tudomásul, mivel európai szemmel látják mindezt, a keresztény kultúra szemüvegével – még akkor is, ha ateistának tartják magukat. Ezzel a lényegileg eltérő személettel se megértés, se megoldás nem érhető el, a szempontok túlságosan eltérőek. Az EU ezzel nem tud mit kezdeni, ezért tagállamai szuverenitása több szempontból megkérdőjelezhető.
A problémát tehát másképp kell megközelíteni. A kiváltó okokat kell orvosolni, nem a következményt. Amennyiben képesek vagyunk megelégedni kisebb nyereséggel, például. Vagy ha képesek lennénk komolyan venni a keresztény humanizmus elvárásait. Segíteni végül csak akkor lehet, ha van miből. Ha viszont elkótyavetyéljük lehetőségeinket, elpusztulunk. Akár a Római Birodalom. S akkor végérvényesen üres fogalommá válik az állam szuverenitása.
Aich Péter/Felvidék.ma
