Újabb jelentős lépés történt a hét elején a leendő ipolysági magyar iskolaközpont létrehozása érdekében. Nyitra Megye Tanácsának március 3-án az ipolysági Szondy György Gimnáziumban tartott kihelyezett ülésén foglalkoztak többek között a megye fenntartásában lévő tanintézmény átruházásának témakörével. A nap folyamán a megye vezetősége találkozott és tárgyalt a gimnázium vezetőségével, az iskolatanács tagjaival és a szülőkkel.
Mint Farkas Iván, a Magyar Szövetség Nyitra Megyei Önkormányzatának frakcióvezetője közösségi oldalán tett bejegyzésében kifejtette: „Jelképes helyen, Ipolyságon, a Szondy György Gimnáziumban tartottuk meg Nyitra Megye Tanácsa 16. ülését. A megye elnöke, Branislav Becík a tanács ülésén megnyitotta a Szondy Gimnázium átruházásának témakörét megyei hatáskörből Ipolyság város hatáskörébe. A témát alaposan megvitattuk, majd a tanács ülését követően a megye elnökével, alelnökével, a megyei hivatal igazgatójával és oktatási főosztályvezetőjével, Ipolyság polgármesterével, a városi hivatal illetékes dolgozóival, valamint a Szondy György Gimnázium igazgatónőjével
megvitattuk az átruházás tartalmi és pénzügyi részleteit, vonatkozásait.”
Gajdács Mónika, a Szondy György Gimnázium igazgatója a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: szimbolikus jelentőséggel bír, hogy a megyei ülés helyszíne a tanintézmény lett.
A megye vezetése és a megyei hivatal képviselői hétfőn délután részt vettek a Szondy György Gimnázium Iskolatanácsának ülésén. „A fenntartó kezdeményezte az iskolatanács összehívását, ugyanis kíváncsiak voltak a véleményükre a fenntartói átruházást illetően” – nyilatkozta az igazgató.
Az iskolatanács határozatot hozott arról, hogy támogatja a gimnázium átruházását megyei hatáskörből Ipolyság város hatáskörébe.
Az iskolatanács ülésén a tagok mellett vendégként a diákok szülei, a tanári kar, valamint a Pongrácz Lajos Alapiskola iskolatanácsa és a szülői szövetség vezetője vett részt.
Mindemellett megbeszélést folytattak a résztvevők a fenntartói jog átruházásának mikéntjéről. Gajdács megjegyezte: a megye elnök tavaly november végén ígéretet tett, hogy ellátogat a magyar gimnáziumban is, ahol egyeztetett az érintettekkel. Felvázolta az optimalizációval kapcsolatos megyei helyzetet, s biztosította a jelenlévőket, hogy a megye támogatja az átruházást – emelte ki az igazgató. Hozzátette: Becík segítőkész abban, hogy Ipolyságon létrejöjjön a magyar iskolaközpont.
„Amennyiben a gimnázium városi hatáskörbe való átruházását – melyet Ipolyság önkormányzata határozatba foglalva jóváhagyott a február 20-ai ülésén – a megyei testület jóváhagyná, a 2025. szeptember 2-án kezdődő iskolaévet a gimnázium városi hatáskörben kezdené meg. Ezzel párhuzamosan Ipolyság városa a gimnáziumot összevonná a helyi Pongrácz Lajos Alapiskolával, s létrejönne a jövőbe mutató magyar iskolaközpont Ipolyságon.
Ilyen megyei döntéssel, karöltve Ipolyság városával példát mutathatnánk más megyék és városok számára, hogy ma, 2025-ben is van lehetőség magyar iskolaközpont létrehozására”
– fogalmazott a határozat kapcsán Farkas Iván.
A fenntartói jog átruházásáról a megyei önkormányzatnak is határozatot kell hoznia. Várhatóan a következő, március második felében esedékes testületi ülésen hozhatnak határozatot az ipolysági tanintézmény fenntartói jogának megyei hatáskörből Ipolyság város hatáskörébe való átruházásáról.
A témával kapcsolatban korábban ITT, ITT, ITT és ITT írtunk.
Pásztor Péter/Felvidék.ma