290 esztendeje, hogy örökre eltávozott közülünk II. Rákóczi Ferenc, a magyar történelem egyik legnagyobb alakja, a szabadságharc hőse, a nemzet lelkiismerete. E jeles évfordulón emlékezünk arra az emberre, aki életét a magyar nép szabadságának és méltóságának szolgálatába állította.
Rákóczi neve egybeforrt a kuruc mozgalommal, a Habsburg-ellenes küzdelemmel, és azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy a magyar nemzet sorsa csak saját kezében lehet biztos.
Bátorsága, hazaszeretete, és önfeláldozása példát mutatott nemcsak kortársainak, de az utókornak is. Bár száműzetésben hunyt el, emléke hazatért, és ma is ott él a magyar szívekben.
„Istennel a hazáért és a szabadságért” – e szavak nem csupán jelmondatai voltak, hanem egész életének vezérlő elvei. Élete és munkássága ma is arra tanít minket, hogy a hűség, a becsület és a kitartás értékei időtállók – különösen akkor, amikor a haza sorsa forog kockán.
Tisztelet és hála illeti emlékét
II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született Borsiban és 1735. április 8-án hunyt el Rodostón. Apja I. Rákóczi Ferenc, anyja Zrínyi Ilona, akik révén híres főnemesi családok örökségét vitte tovább.
1703-ban, a Habsburg elnyomás ellen fellángoló parasztfelkelés élére állt, és hamarosan a szabadságharc vezéralakjává vált. 1704-ben erdélyi fejedelemmé választották, majd 1705-ben a szenátus a „vezérlő fejedelem” címet adományozta neki. Bár a küzdelem 1711-ben a szatmári békével zárult, Rákóczi nem fogadta el a Habsburgok feltételeit, és önkéntes száműzetésbe vonult.
Élete utolsó éveit Törökországban, Rodostóban töltötte. Hamvait 1906-ban hazahozták, és a kassai dóm kriptájában helyezték végső nyugalomra.
Rodostói házában, ahol 1720-tól élt a magyar emigránsok kis csoportjával körülvéve, hűséges társai körében érte a halál. A konstantinápolyi Jezsuita templomban temették el ideiglenesen.
Több mint 170 évvel később, 1906-ban – a nemzeti megemlékezés és megbecsülés jegyében – hamvait hazahozták az akkori Magyarországra. Ünnepélyes keretek között, nemzeti gyásznappá nyilvánított eseményen temették újra Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyház kriptájában. Vele együtt hazahozták bujdosótársainak földi maradványait is.
Neve ma is a szabadság, a hazaszeretet és a hűség jelképe a Kárpát-medencében
II. Rákóczi Ferenc szívét halála után külön temették el: a franciaországi Grosbois városában, a Szent Mihály jezsuita templomban (Chapelle des Jésuites) helyezték el egy ezüst szelencében. Ez a gesztus a korabeli főnemesi és uralkodói temetkezési szokásokat követte, ahol a szív külön nyughelyet kaphatott – jelképezve a személy lelki örökségét.
A szív ereklyéje később kalandos utat járt be, és ma is Franciaországban található, mivel azt nem hozták vissza Magyarországra Rákóczi hamvaival együtt 1906-ban. Több magyar küldöttség is próbálta elérni a szív hazahozatalát, de mindeddig ez nem valósult meg.
Ez a különös kettősség – a test Kassán, a szív Franciaországban – szimbolikusan is kifejezi Rákóczi életének és sorsának szétszakítottságát: magyar volt, de száműzetésben halt meg, és így a haza és az idegen föld egyaránt őrzi emlékét.
(Forrás: wiki, mult-kor.hu, rakoczimuzeum.hu, turul.info)
HE/Felvidék.ma
