Szombaton kisvasúti nappal ünnepli alapításának 77. évfordulóját a budapesti Gyermekvasút; a hűvösvölgyi járműtelepen és az állomás alatti fogadóparkban színes programokkal várják az érdeklődőket.
A Gyermekvasút vonalát 77 évvel ezelőtt, 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, erre emlékeznek minden évben április második szombatján a kisvasúti nap keretében – közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A szombati rendezvényen 10–16 óráig várják az érdeklődőket a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepén és az állomás alatti fogadóparkban. A nyílt napra ellátogató gyerekek valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit és felpróbálhatják az egyenruhát is. A szalonkocsikban LEGO-terepasztal és alkalmi történeti kiállítás várja a látogatókat.
A vontatási telepen járműbemutatók is lesznek: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a gyerekek felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira, valamint ki lehet majd próbálni a kézihajtányt is.
A Gyermekvasút járműparkjának a forgalomban szinte soha nem látható szerelvényei, teherkocsik és az Mk49-es mozdony is felsorakozik a tárolóvágányokon.
A vonatok mellett a Hűvösvölgy állomás alatti fogadóparkban nosztalgiabuszokkal várják a látogatókat: a Volán faros Ikarusa mellett a BKV Ikarus 556 típusú autóbusza, valamint két vidéki Ikarus 280-as csuklósbusz lesz kiállítva. A MÁV-csoport fenntartható terepasztalán is közlekednek majd a vonatok a peronhoz vezető aluljáróban.
A Gyermekvasút vonatai Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között a megszokott tavaszi menetrend szerint járnak: a hagyományos személyvonatok 40–50 percenként indulnak a két végállomásról.
A kisvasúti nap alkalmából tartott járműbemutatón szereplő mozdonyok nemcsak a vontatási telepen sorakoznak fel, hanem betétjáratokon Hűvösvölgy és Szépjuhászné között külön díjszabással próbaköröket is tesznek az érdeklődőkkel, így közlekedik majd vonat gőzmozdonnyal, a lillafüredi motorkocsival és a zöld C50-es mozdonnyal.
A programról további információ a Gyermekvasút honlapján, a https://gyermekvasut.hu/2025/04/gyermekvasut-napja-2025-aprilis-12/ linken érhető el – olvasható a közleményben.
MTI/Felvidék.ma