Szerdán folytatódott Juraj C. tárgyalása a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS), aki tavaly május 15-én, a nyitrabányai kihelyezett kormányülés után sebesítette meg Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt. A vád terrortámadás.
Szerdán a kormányfő 2024 júliusában tett tanúvallomását játszották le videófelvételről a tárgyalóteremben. Fico elmondta, egy 15-20 fős csoport várt rá az épületnél felállított korlátok mögött, egy idősebb nő lelkesen integetett neki, ezért úgy döntött, odamegy hozzájuk. A támadót nem látta a csoportban. Négy-öt lövést hallott, nem tudta, hogy ki lő, és honnan érkeznek a lövések.
Ütést érzett a hasán és a földre rogyott, emlékszik, hogy azonnal körbevették a kormányőrök, betették az autóba és elhajtottak. Végig eszméleténél volt. Akkori vallomásában azt is elmondta, a golyó roncsolta a csípőízületét, valószínűleg műtétre lesz szüksége. A gyomortáji sérülés miatt emésztési problémái vannak, diétáznia kell.
Juraj C. azért követte el a bűncselekményt, mert dühös volt a kormányfőre, nem értett egyet a politikájával, árulónak tartja, aki cserben hagyta az EU-t.
Egyebek mellett azt szerette volna, ha a kormány katonai segítséget nyújt Ukrajnának. Ezért elhatározta, olyan sérüléseket okoz Ficónak, hogy ne lehessen tovább kormányfő.
Amikor a kihelyezett kormányülés után a miniszterelnök a támogatói felé indult, előhúzta legálisan tartott fegyverét és ötször rálőtt. Állítása szerint szándékosan lefelé célzott, a lábán akarta eltalálni Ficót, és nem akarta megölni.
A vádlott az első tárgyalási napon nem volt hajlandó a bíróság előtt nyilatkozni arról, hogy bűnösnek, vagy ártatlannak vallja-e magát, és nem tett vallomást, mivel szerinte már minden lényegeset elmondott az előkészítő eljárás során.
Szerdán megismételte,
gyűlöletet sosem érzett a kormányfő iránt, csak dühöt, főleg akkor, amikor a kulturális élet szereplőit „szellemi hajléktalanoknak” nevezte.
Namir Alyasry védőügyvéd a bíróság előtt kijelentette, védence elkövette a bűncselekményt, de nem értenek egyet annak jogi minősítésével, tehát a terrorizmus vádjával. Hozzátette, nem minősül minden közszereplő elleni támadás automatikusan terrorizmusnak. Juraj C.-t életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélheti a bíróság.
Az igazságügyi szakértők véleménye is azt támasztja alá, amit Juraj C. állít, vagyis nem akarta megölni a kormányfőt, csak megsebesíteni
– jelentette ki Namir Alyasry.
A vádlott úgy véli, nem érdemel életfogytiglani büntetést. A védőügyvéd egyebek mellett a lövések szögére vonatkozó szakértői véleményeket tartja mérvadónak. „A vízszintestől 30 százalékkal lefelé irányuló csőállásnál adta le a lövéseket, ez megerősíti a vádlott vallomását, hogy nem a fejre és a mellkasra akart célozni, ami azonnali halált okozott volna. Szintén ezt támasztja alá a torkolattűz és a sértett teste közötti 1,2 méteres távolság. Ha meg akarta volna ölni, 1,2 méterről ezt könnyedén megtehette volna” – folytatta Alyasry.
Szerinte a helyszíni felvételek cáfolják a testőrség beavatkozásával kapcsolatos médiabírálatokat is. A kormányőrség azonnal közbelépett, Alyasry szerint nem hibáztak a testőrök és a rendőrök.
Hozzátette, ő is és a védence is arra számít, hogy a bírósági ítélet nem életfogytig tartó szabadságvesztés lesz.
TASR/Felvidék.ma