Július végén Komáromban mutatták be a „Zakariás József – Zaki” című kötetet, amely a legendás Aranycsapat kiváló középpályásának életútját és pályafutását idézi fel. A könyv szerzője Pallag György, a felvidéki Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Felvidéki Értékőrzők elnöke, míg szerzőtársa Millisits Máté magyarországi művészettörténész volt.
A bemutatót követően Pallag Györggyel beszélgettünk mások mellett a kötet születéséről, Zakariás József életútjáról, a legendás labdarúgó példamutatásáról, az Aranycsapat örökségének megőrzéséről, a sporttörténeti kutatásról, valamint a jövőbeli terveiről is.
Több forrás is úgy hivatkozik Zakariás József alakjára, mint az Aranycsapat „szürke eminenciására”. A kötet egyik fő célja, hogy az ő alakját a megérdemelt helyére emelje az Aranycsapat történetében. Miben látja az ő szerepének különlegességét?
Különlegességét elsősorban abban látom, hogy bár a játéka nem volt látványos, a szakmától mégis rendkívüli elismerést kapott. Az Aranycsapat történetének legnagyobb mérkőzésein szinte minden alkalommal Puskás és Hidegkúti mellett említik őt a legjobbak között. Védekező középpályásként – abban a korban – a feladatait talán a világon a legmagasabb szinten látta el.
A könyv megírása előtt a szerzőtársával alapos kutatómunkát végeztek. A könyvben több száz fotó és dokumentum is helyet kapott. Milyen forrásokból dolgoztak, és mennyire volt nehéz hozzájutni az eddig nem publikált dokumentumokhoz és fényképekhez?
Először is a könyv elkészítéséhez a család beleegyezése volt a legfontosabb, és miután ezt megkaptuk, tőlük számos eddig nem publikált, rendkívül értékes fényképhez jutottunk. Mivel Zakariás József pályafutásának legnagyobb sikereit az MTK játékosaként érte el, felkerestük a klubot is.
Az MTK rendkívül segítőkésznek bizonyult, megnyíltak előttünk a kapuk, és számos különleges fotót, valamint tárgyi emléket bocsátottak rendelkezésünkre, amelyek jelentősen emelték a kötet színvonalát. Emellett több magángyűjtő is hozzájárult a munkához. Külön szeretném kiemelni a vajdasági Kukli Józsefet, aki szinte „két lábon járó futballtörténelem”, és önzetlenül segített képekkel, dokumentumokkal és tudásával. Mondhatni, a könyv harmadik szerzőjeként vett részt a munkában.
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Milyen volt a családdal való együttműködés? Mit jelentett Zakariás gyermekei számára, hogy édesapjuk emlékét ilyen formában állították középpontba?
Először is fontos megjegyezni, hogy az Aranycsapat egyes tagjairól nem emlékeznek meg olyan méltó módon, ahogyan azt megérdemelnék. Ez is szerepet játszott abban, hogy a szerzőtársammal felkerestük a Zakariás családot, akik örömmel fogadtak bennünket.
2002-ben ugyan megjelent egy kisebb kötet Zakariásról, ám elmondásuk szerint abban több pontatlanság is szerepelt. A család beleegyezett, hogy elkészítsük ezt az új könyvet, innen kezdve pedig már csak a kutatómunkára kellett összpontosítanunk – amely, mint utóbb kiderült, rendkívül eredményesnek bizonyult.
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Az Aranycsapatot nemcsak sportteljesítménye, hanem történelmi szimbolikája is kiemeli. A könyv kortörténeti megvilágításban is vizsgálja ezt a korszakot. Milyen új megértést kínál ez Zakariás életútjához? A kötetből kiderül, hogy Zaki mások mellett verseket mondott, élménybeszámolókat tartott, sőt sakkversenyeken is remekelt…
Így van, Zakariás József sokoldalú, művelt ember volt. Ezt korábban is lehetett róla itt-ott olvasni, de a kutatás során konkrét, hiteles forrásokra támaszkodhattunk. A polgári iskola, ahová járt, mind a négy tanévének évkönyvei elérhetők az interneten, és ezekből kiderül, hogy számos területen aktívan részt vett: nemcsak sportolt, hanem irodalmi előadásokat tartott, beszédeket mondott. Ez a kép később, az Aranycsapat idején is visszaköszönt: ha élménybeszámolót írt, mérkőzésekről tudósított, vagy szurkolókat fogadott, mindig magabiztosan és választékosan szólalt meg. A korabeli újságírók rendre dicsérték írásait és előadásmódját, kiemelve kiváló fogalmazókészségét és beszédkultúráját.
A könyvben arra is igyekeztünk rávilágítani, hogy Zakariás pályafutása a sötét Rákosi-korszakban bontakozott ki. 1948 júniusában Rákosi Mátyás végérvényesen megszerezte a hatalmat, és ettől kezdve a sport is a politikai célok eszközévé vált. A vezetés – élén a Magyar Dolgozók Pártjával – a sportban is a Nyugattal szembeni versenyt kívánta bemutatni. A politikusok és edzők – köztük Sebes Gusztáv is – jól tudták, hogy Magyarország kerete világszínvonalú. Ugyanakkor a politika beavatkozása hamar éreztette hatását: eltávolították a sikeres szövetségi kapitányt, Gallowich Tibort, helyét pedig Sebes foglalta el, aki magas politikai pozícióját keményen ki is használta.
Ez a korszak tragikus eseményeket is hozott: a legnagyobb megrázkódtatás Szűcs Sándor labdarúgó 1951. június 4-én, Trianon évfordulóján történt kivégzése volt, amely figyelmeztetésként szolgált a játékosok számára, hogy ne próbáljanak nyugatra szökni. Korábban már elhagyta az országot mások mellett Kubala László, aki később az FC Barcelona legendájává vált, valamint Nyers István, az Inter Milan későbbi ikonja, s több más futballista is a jobb megélhetés reményében távozott. A politika azonban mindezt kemény eszközökkel igyekezett megakadályozni.
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
A könyv egyik különlegessége, hogy Zakariás mind a harmincöt válogatott meccsét elemzi. Miért tartották fontosnak ezt a részletességet? Volt olyan mérkőzés, amely különösen megragadta Önt a munka során?
Már a munka elején eldöntöttük, hogy mind a harmincöt válogatott mérkőzését részletesen bemutatjuk. Ahogy azonban haladtunk az anyag feldolgozásával, egyre inkább szembetűnt, hogy a legnagyobb összecsapásokon – az 1953-as angol–magyar 6:3-on és a 7:1-es visszavágón, az Európa-kupa döntőjében, vagy az 1952-es helsinki olimpiai fináléban – Zakariás minden alkalommal a mezőny legjobbjai között szerepelt. Ez egyértelműen arra utal, hogy kivételes képességű futballista volt.
A „szürke eminenciás” jelzőt sok forrás használja rá, de személy szerint nem tartom pontosnak. Utánanéztem a kifejezés eredeti jelentésének, amely többek között a „hatalom birtoklását” is magában foglalja. Zakariás kezében azonban nem volt hatalom – alázata viszont példaértékű volt. Úgy gondolom, ez az erény összefüggött a gyökereivel: tízgyermekes, szegény családból származott, és megbecsülte mindazt, amit a sport révén elért.
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
A kötetből az is kiderül, hogy Zakariást – pályán nyújtott teljesítménye ellenére – a politika bűnbakként kezelte. Hogyan érintette ez a fordulat az ő további életét, és mennyire határozta meg a pályája utóéletét?
Igen, Zakariást bűnbakként kezelték. A diktatúrákra jellemző, hogy soha nem vállalnak felelősséget, és ez a sportban is megmutatkozott. Sebes Gusztáv a világbajnoki döntőre úgy állította össze a csatársorát, hogy az adott felállás soha nem játszott együtt – sem előtte, sem utána. Játszhatott volna az olimpiai döntő győztes csatársora, vagy a legendás 6:3-as londoni mérkőzés támadósora, de ő mégsem őket választotta. A válogatott háza táján komoly nézetkülönbségek voltak, és a döntő előtt másfél–két nappal Sebes még Várhidi Pálnak is jelezte, hogy szerepet kap majd, ami teljesen más összeállítást vetített előre – ezt Várhidi Pál személyesen mondta el számomra. Végül minden bizonnyal Puskás Ferenc szava döntött, de Sebes így sem vállalta a felelősséget.
Bár ő maga is budafoki volt, a család elmondása szerint Zakariással nem ápoltak szoros kapcsolatot. Ez a csapat-összeállításokból is kiolvasható volt: Zakariás helyén többször játszott Kovács Imre, aki Bozsikhoz hasonló klasszis, de támadó felfogású futballista volt. Pedig az MTK-ban Bukovi Márton által bevezetett taktika – a hátravont középcsatár és hátravont középpályás, gyakorlatilag egy negyedik hátvéd beépítése – kiválóan működött, és Zakariás ezt mesterien játszotta. Az Aranycsapat is ezt a modellt kívánta alkalmazni, de Kovács védekezésben nem volt erős.
A könyvben igyekszem bemutatni, hogy a kezdetekben mennyire törékeny volt az egész Aranycsapat-sztori: az 1952-es helsinki olimpia előtt egy selejtezőt kellett játszani Románia ellen, akkoriban ugyanis nem volt kiemelés. A románokat korábban rendre fölényesen vertük – volt 9:0-s győzelem is –, ezúttal azonban csupán 2:1-re sikerült nyerni, mivel a csapat nem volt kellően összeszokva tétmérkőzésen. A hiányzó nemzetközi rutin oka, hogy nem vettünk részt sem az 1948-as olimpián, sem az 1950-es világbajnokságon. Ha ott kikapunk, nem jutunk ki az olimpiára, nincs londoni 6:3, nincs olimpiai arany, és talán ez a legendás csapat sem születik meg.
A fordulat akkor jött, amikor az olaszok elleni mérkőzésen Zakariás bekerült a kezdőbe, és a taktikai modell tökéletesen működni kezdett. Innentől két éven át stabil tagja volt a csapatnak, és rendre kiváló értékeléseket kapott. Ezt a könyvben a válogatott mérkőzések részletes bemutatásával is igyekszem szemléltetni.
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Ha egyetlen gondolatban kellene összefoglalnia, mit szeretne, hogy az olvasók magukkal vigyenek a könyvből, mi lenne az? Ön szerint mit üzen ma Zakariás József élete a mai fiatal sportolóknak – vagy akár a közélet szereplőinek?
Ez a könyv valójában három síkon fut: a sport, a történelem és a sporttörténelem vonalán. Még azok számára is tartogat értékes ismereteket, akik nem rajonganak a labdarúgásért, hiszen betekintést nyújt a viharos 1940-es és 1950-es évek történéseibe. Bízom benne, hogy aki kézbe veszi és belelapoz, sok érdekes és tanulságos dolgot talál benne.
Ahogy már többször is említettem, Zakariás József igazi példakép. Tavaly emléktáblát avattunk az egykori iskolájában, ahol el is mondtam: életútja a fiatalok számára követendő minta. A könyv lapjain végigkövethető, hogy pályafutása elejétől a végéig minden sikerért keményen megküzdött. Már tizenhat évesen a felnőtt csapatban játszott, ifjúsági válogatottként is bizonyított, és a róla ismert szorgalom, fegyelem, becsületesség végig jellemezte. Nem keresett könnyebb utat, nem próbált külföldre szökni, nem szállt szembe az edzőkkel – minden feladatot alázattal és odaadással teljesített. Később klubjában csapatkapitányként is példát mutatott társainak, nemcsak játékával, hanem emberi tartásával is.
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Ön hosszú évek óta foglalkozik az Aranycsapat örökségének őrzésével. Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Számíthatunk-e a közeljövőben újabb hasonló kötetre?
Igen, vannak ilyen terveim. Nagy megtiszteltetés ért idén februárban, amikor az MTK meghívott Bukovi Márton sírjához a megemlékezésre. Negyven éve hunyt el a legendás sportember, és én kaptam a feladatot, hogy ott összefoglaljam pályafutását. Jelen voltak a ferencvárosiak is, hiszen játékosként a Fradi örökös bajnoka volt, edzőként pedig elsősorban az MTK-hoz kötődik. Természetesen Sebes Gusztáv munkáját is segítette, de soha nem politizált, és nem került a legmagasabb szintű reflektorfénybe – tudása és szakmai értéke azonban vitathatatlan, ezért is tartom őt hatalmas legendának.
Különösen foglalkoztat az életműve, mivel eddig nem született róla könyv. Ha új kötetet írok, nagy valószínűséggel Bukovi Márton életútja lesz a következő téma. Emellett érdekel az 1910-es és 1920-as évek magyar sporttörténelme is, amikor zseniális sportolók éltek és alkottak – nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is. Amióta sport a sport, a magyar nemzet sportoló nemzet: hihetetlenül nagy sikereket értünk el, és ilyen kis ország ekkora eredménysorral aligha található máshol a világon.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
