Az alapiskola fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségen fogadták az iskola jelenlegi és volt tanárait, s az iskolabarátokat a felújított kultúrházban.
Az ünnepi eseményen Bánczi Rita színésznő köszöntötte a megjelenteket, kiemelve Fekete Irént, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökét, Czibor Angelikát, a hetényi és Győző Andreát a búcsi alapiskola igazgatónőjét, Banai Tóth Pált, Dunamocs polgármesterét, a jelenlegi és volt pedagógusokat, illetve a megjelent vendégeket.
Ez az esemény nem csupán az intézmény múltjára való visszatekintés, hanem a közösség összetartásának és elkötelezettségének ünnepe is. Hét és fél évtized alatt több ezer diák fordult meg az iskola padjaiban, s az intézmény falai között nemcsak tudás született, hanem barátságok, emlékek és olyan értékek, amelyek egy életen át elkísérik az itt tanult diákokat.
A község polgármestere köszöntőjében kiemelte, az évforduló nemcsak az intézmény múltjára és elért eredményeire emlékeztet, hanem a jövőbe vetett bizalmat is erősíti.
Ahol a jövő nemzedékét nevelik, ott valóban értékteremtés folyik
– tette hozzá.
Az iskolában megszerzett tudás és közösségi élmények meghatározó szerepet játszanak a fiatalok életében, és községünk, nemzetünk jövője szempontjából is kiemelten fontosak. Csökkent a gyermeklétszám és elöregedett az iskola infrastruktúrája. Valamit tenni kellett. Az első szempont, hogy az iskola különbözzön a többi iskolától. Így kerültek az iskolába a speciális nevelési igényű tanulók. Stratégiai cél volt az iskolai asszisztensek alkalmazása, továbbá fejleszteni kellett az iskola felszerelését és infrastruktúráját és erősíteni a kommunikációt a pedagógusok és a szülők között. Rövid időn belül megkezdődik egy új műfüves, multifunkciós sportpálya építése az alapiskola területén, a tornaterem, a focipálya és a óvoda közti területen.
Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke is köszöntötte a 75 éves iskolát.
„Főhajtással adózunk egy intézmény előtt, amely immár hetvenöt esztendeje szolgálja a tudást, a nevelést, az értékek átadását. E jeles jubileum alkalmával tisztelettel tekintünk vissza a múltra, és hálával gondolunk mindazokra, akik hozzájárultak az iskola fennmaradásához, fejlődéséhez. Amikor az iskola épülete először telt meg lelkes pedagógusokkal és kíváncsi, izgatott gyermekekkel, valahol talán megszületett az a gyermek is, aki ma, e nap fényében, hetvenöt gyertyát fúj el születésnapi tortáján. Az ember és az iskola életútja így fonódik össze a teremtés, az alkotás folyamatában. Ahogyan az emberek számontartják életük mérföldköveit, úgy ünnepli meg egy iskola is saját jelentős állomásait.
A Dunamocsi Alapiskola most egy ilyen meghatározó pillanathoz érkezett. Eljött az idő a számvetésre, hogy megvizsgáljuk, honnan indult, hová jutott, és milyen nyomot hagyott a közösség életében. Az alapítás körülményeinek tanúi ma már tisztes kort élhettek meg, vagy talán már az égi katedráról kísérik figyelemmel az utódokat. Munkájukat, áldozatvállalásukat a krónikák megőrzik, fényes és árnyas pillanataikkal együtt. Tisztelet és hála illeti őket. Egy iskola falai kőből, téglából épülnek – ám valódi tartalmát a benne dolgozó emberek adják. A pedagógusok bár időről időre cserélődnek, mindig van egy mag, amely összetartja a közösséget. Ez a mag alakítja az intézmény arculatát, értékrendjét, irányvonalát és biztosítja a folytonosságot. Minden iskola életében eljön az a pillanat, amikor az alapítók, az első tanítók és vezetők fáklyát gyújtanak, hogy azzal világítsanak az eljövendő nemzedékeknek. E fáklya fénye a hivatástudatból, elkötelezettségből, szeretetből táplálkozik, és nemzedékről nemzedékre öröklődik tovább.
A mai napon emléklappal érkeztem, mellyel e kiváló kollégák előtt szeretnék tisztelegni. Egy ilyen emléklap talán nem nagy anyagi értéket képvisel, de annál nagyobb erkölcsi jelentőséggel bír. Benne rejlik a hála, a köszönet, a megbecsülés, az a kimondhatatlan érzés, amelyet néha egyetlen pillantás, egy kézszorítás fejez ki legjobban”
– emelte ki az SZMPSZ elnöke.
Emléklapot kaptak: Maricsek Ilona, Tóth Éva, Kurucz Ágnes nevelőnő, Böszörményi Irma, Domonkos Edit, Bábi Erzsébet, nevelőnő és óvónő, Szalay Erzsébet óvónő, Szenczi Mária óvónő, Takács Aranka, Zámbóki Edit, Asbóth Viola, Paraska Katalin, Mészáros Zsuzsa, Jávorka Zita, Kovács Gyula, Kovács Gyuláné Tabi Éva, Bábi Tibor, Kalácska József, Bacskor Katalin.
Rácz Kálmán pedagógus fényképes dokumentumok segítségével elevenítette fel az iskola történetét, majd Kukola József, ifj. Lajos András és Bukenics Eszter rövid kultúrműsorral köszöntötték egykori iskolájukat.
Az iskola igazgatója, Banai Tóth Enikő köszöntőjében rámutatott arra, hogy a „75 év feljogosít minket arra, hogy értékeljünk, emlékezzünk és egyúttal a jövőbe tekintsünk! De kötelességünk is, hogy tervezzünk, legyenek álmaink, melyeket minden erőkkel kívánjunk megvalósítani, legyenek céljaink, melyek a munkánknak, a mindennapjainknak értelmet adnak!
Az iskolánk és óvodánk mindenkori alkalmazottai, pedagógusai, igazgatói azon munkálkodtak az elmúlt évtizedekben, hogy Dunamocs oktatási intézményét a kor kívánalmainak megfelelően vezessék, alakítsák, lehetőségeikhez mérten fejlesszék.
Én is ezt kaptam meg hagyatékul 11 éve. A mellettem álló csodálatos emberekkel együtt tervezünk, munkálkodunk, dolgozunk immáron iskolaközpontunkért. Mindnyájan az önök elképzeléseit kívánjuk aktuális köntösbe csomagolva tovább vinni. Egy éve annak, hogy az óvoda és az iskolakonyha az alapiskolával egységet alkotva iskolaközpont lett.
Óvodásaink száma 35 fő, ezen gyermekek ellátását 4 óvónő végzi, akikhez szeptembertől egy pedagógiai asszisztens csatlakozott. Alapiskolás tanulóink száma 88 fő, akiknek oktatását 13 teljes óraszámú és 4 részmunkaidős pedagógus, valamint 1 pedagógiai asszisztens végzi. 2 napközis csoportunk van, melyet 35 tanuló látogat, délutánonként tanulóink érdeklődésének megfelelően szakköröket működtetünk. Idén szeptembertől közösségünk gyógytornász és logopédus személyével bővül.
Az elmúlt években fenntartónknak köszönhetően megvalósult a főépület és a tornaterem ellátása geotermikus hőszivattyúkkal, melyek hatékonyságát fokozzák az épületre helyezett napelemek. Az osztálytermeink felújítása évről évre folyamatosan az iskola és a helyi szülői közösség, a Csokonai Polgári Társulás és az anyaország támogatásával valósul meg.
Az elmúlt években sikerült felújítanunk a számítógépes termet és a multifunkcionális labort, valamint kialakítottunk egy sószobát, mely egyben olvasószoba is.
Ebben az évben pedig elkészült a terápiás szobánk, mely a technikaórák helyszínén, a tanulókonyha és műhely mellett lett kialakítva. Két éve készült el az iskola udvarán gyermekeink örömére a játszótér. Kívánom, hogy még sok sikeres, áldásos tanévet éljenek meg e falak között! Legyen az iskola továbbra is a tudás, a közösség, az emberség bástyája! Tisztelegjünk múltja előtt, becsüljük meg jelenét, és építsük együtt méltó jövőjét!” – zárta sorait az iskola igazgatója.
Miriák Ferenc/Felvidék.ma