Nem minden diáknak van lehetősége Szlovákiában arra, hogy az anyanyelvén tanuljon – derül ki az Oktatáspolitikai Intézet (IVP) friss jelentéséből. A kutatást 16 vegyesen lakott járásban végezték, többek között 40 iskolaigazgató és polgármesterek bevonásával – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az oktatási minisztérium kommunikációs osztálya.
„Szlovákiában nincsenek tisztán roma tannyelvű alapiskolák, tehát ebben az esetben az anyanyelven való tanulás nehezen érhető el. A magyar anyanyelvű diákok esetében összetettebb a helyzet. Fontos szerepet játszik, hogy milyen messze van az iskola a lakhelytől, milyen a közlekedés, milyen az oktatás színvonala. Emellett egyes szülők aggódnak amiatt, hogy ha magyar iskolába íratják a gyereküket, rosszabb esélyei lesznek az érvényesülésre” – figyelmeztetett az oktatási minisztérium.
Hozzátette, hogy ugyanakkor az anyanyelven való tanulást a szlovák alkotmány és több nemzetközi szerződés is minden gyerek számára garantálja. A jelentés szerint a magyar alapiskolák átlagban kétszer kisebbek, mint a szlovák alapiskolák, és az arányokat tekintve több szociálisan hátrányos helyzetű tanulójuk van, viszont kevesebb szakképzett pedagógusuk.
„Mindez megmutatkozik a diákok eredményein is, az országos matematikafelmérőkön a magyar iskolák tanulói egyes régiókban valamivel rosszabb eredményt érnek el”
– tette hozzá a tárca. Különbségek vannak a közlekedési lehetőségekben is.
„A magyar tanulóknak gyakran kétszer-háromszor annyit kell utazniuk a magyar iskolába, mint szlovák kortársaiknak a szlovákba, és ezt nemcsak a távolság befolyásolja, hanem a tömegközlekedés minősége, illetve az önkormányzatok, valamint a családok anyagi lehetőségei is”
– mutatott rá a minisztérium. Az Oktatáspolitikai Intézet az iskolák bővítésének vagy összevonásának támogatását javasolja, emellett a kétnyelvű programok bővítését, a szlovák nyelv oktatásának javítását a magyar iskolákban, és az iskolába járáshoz szükséges tömegközlekedési lehetőségek javítását.
Az anyanyelvi oktatás elérhetősége a kisebbségek identitásának megőrzése és a jobb tanulmányi eredmények elérése szempontjából is fontos – hangsúlyozza az oktatási minisztérium.
„Minden gyereknek joga van hozzá és meg kell kapnia a lehetőséget, hogy azon a nyelven tanuljon, amelyiken gondolkodik és érez. Az anyanyelvi oktatáshoz való jog nemcsak az identitás megőrzésével függ össze, hanem az esélyegyenlőséggel is”
– szögezte le Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter.
TASR/Felvidék.ma


