Ha minden a jelenlegi tervek szerint fog folytatódni, a fogalom be fog kerülni egy legújabb történelmi kiadványba. Méghozzá a reciprocitás elve alapján, ugyanis az említett könyv a közös szlovák-magyar történelmi olvasókönyv lesz. Annak magyar részében pedig szerepelni fog a régi magyarok szakkifejezés.
Az „ószlovákok“ kifejezés teljesen új keletű, legalábbis a komolynak mondható történészi körökben. A korai középkor Kárpát-medencei szláv lakosságára mindeddig a magyarra nehezen fordítható „slovéni-slovieni“ „ószlávok“ (?) kifejezést használták általánosan. Mint minden újdonság, ez is nehezen kerül be a köztudatba, nehéz elfogadtatni a szakmai és laikus közvéleménnyel. Még mielőtt azonban pálcát törnék a kifejezés felett, nézzük meg, mennyire állja meg szakmai szempontból a helyét.
A szlávok és a magyarok etnogenezise más, különböző időszakban ment végbe. A szlávok kirajzása az őshazájukból valamikor a 4. század környékén történt, a Kárpát-medencét a 6. század tájékán népesítették be, a germán és más keleti népek eltávozása után. De ekkor is, és még sok évszázadok keresztül, önálló törzsekben éltek, bármilyen területi vagy etnikai identitás nélkül. A Nagymorva Birodalom, amely „nagy”-ként alig öt-tíz évig állt fenn, semmilyen szempontból sem volt etnikai állam. Annak ellenére sem, hogy a különböző nyelvjárásokat beszélő emberek akkor még megérthették egymást. A Nyugati-Kárpátok vidékén élő (ó)szlávok számára fejlődési keretet éppen a Magyar Királyság adott. A szlovákok elődei itt váltak nemzetté. A nyelvjárások is ebben az államban alakultak ki. A mai szlovák nyelvjárások területe pontosan megegyezik a volt vármegyei rendszerrel.
Hogy mikortól beszélhetünk szlovák nemzetről, megoszlanak a vélemények. A szlovák közvélemény és a szakemberek szerint a második évezred elejétől már lehet. Az egységes nemzettudat azonban legfeljebb az újkor hajnalától, a 16.-17. századtól kezdett kialakulni. Ahogy sok más egyéb nép esetében is.
Az „ószlovák” megnevezés mellett azzal is érvelnek, hogy ők voltak a mai szlovákok ősei, és ezzel őslakos mivoltukat igazolják ezen a vidéken. További érv, hogy a kifejezés felbukkant már a 19. században is.
A magyarság ezzel szemben már nagyon korán elszakadt a finnugor és a szűkebb volgai nyelvcsaládtól. Időszámításunk előtt 500-tól már önálló nyelvi életet élt. A nemzetté válás természetesen később tovább folytatódott, ahogy különböző birodalmak keretében élt és ahogy más népek és törzsek csatlakoztak hozzá. Az önálló nyelviség szempontjából viszont a magyarság sokkal őshonosabb, mint a szlovák. Ezért helyénvalók az ősmagyar, régi magyar kifejezések.
Az „ószlovák” terminus azonban nem kizárólag tudományos célzattal, hanem politikai okokból bukkant fel. Mutatja ezt az is, hogy egy politikus-régész viszi be a köztudatba és egy erősen nemzeti kormány regnálása alatt. Mivel az ötlet önmagában sokak számára népszerű, találhatók olyan szlovák professzorok és akadémikusok, akik felvállalják a kifejezést. Azonban a szlovák szakemberek többsége mégis ódzkodik a szótól.
A szakmai kérdésből tehát politikai kérdést fabrikálnak. Még tovább árnyalja a problémát, hogy mindezt éppen magyar-szlovák viszonyban teszik. Bár a kiadvány fő célja valamilyen közös álláspont elfogadása, már most előre megjósolható, hogy ilyen és ehhez hasonló szakmai kérdések miatt az olvasókönyv színvonala kívánnivalót hagy majd maga után és rövid életű lesz. Egy esetleges újabb politikai garnitúra váltása után biztosan egy újabb kiadvány összeállításába kell majd kezdeni.
Felvidék Ma, HZs
