Idén Koncsol László felvidéki író, költő, műfordító, helytörténész kapta a Tőkés László Alapítvány egyéni díját 2009. június 28-án Kisvárdán. Az ünnepi esemény istentisztelettel kezdődött a kisvárdai református templomban, majd Tőzsér Árpád írótárs laudálta a díjazottat. A díjátadó ünnepségen részt vett Tőkés László EP-képviselő, a díj névadója. A Tőkés László díjat megkapta többek között Orbán Viktor, Nemeskürty István, Erdélyi Géza, Szabó Magda és Tempfli József. Forrás: reformatus.hu, Harangszó
Tőkés László-díjat kapott Koncsol László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tiszteletbeli főgondnoka
– Koncsol László író, költő, műfordító, zenész, számos tanulmány-, esszé- és verskötet szerzője, sok évig a szlovákiai református egyházközösség gondnoka, a pozsonyi vásártéri kálvinista templom orgonistája, Csallóköz megszállott helytörténésze már hosszú évtizedek óta jön-jön felénk öles, elnyújtott lépteivel a múltunkból, a történelemből, és mindnyájunk számára végtelenül ismerős, mindnyájunknak rokona. Azon közös ősünknek a mai inkarnációja ő, aki mindig egyszerre volt népben-nemzetben gondolkodó lélek- és létpásztor, magyar szellemiség- és történelemalakító kisnemes és minden történelmi kataklizmát túlélő parasztgazda – kezdte laudációját Tőzsér Árpád, majd így folytatta: – Abból a magyar mély-történelemből lépked elő, amelyről Németh László írja: „Ha nagybátyáim János-napon összekaptak, nemcsak vitatkozásuk módja emlékeztetett jobban a Teleki Mihály és Bethlen Miklós párbajaira, mint a ma országló virzsiniás utódoké, de a használt nyelv s a szemben álló bölcsesség is.“
Ha a történelmi múltunkat ma élő személyekben akarom megidézni, én sem távolba nézek, nem a Budapesten, Pozsonyban és Kolozsvárott országló virzsiniás újgazdagokat veszem szemügyre, hanem legtöbbször a tőlem immár közel hatvan éve mindig karnyújtásnyira élő, dolgozó, lépkedő barátomat, egykori közép- és kisnemesek, kálvinista lelkészek, értelmiségiek mai utódját, Koncsol Lászlót.
S ha valaki ezek után azt hinné, hogy Koncsol maga a két lábon járó anakronizmus, csak részben lenne igaza, mert az immár hetvenes éveinek közepét közelítő jeles gondolkodónk-írónk habitusát éppen az teszi megismételhetetlenül egyénivé, hogy a hagyományos értékeink óvása mellett az új idők kihívásai elé is mindenkor oda tudja tárni a mellét: nincs még egy olyan szlovákiai magyar értelmiségi, aki kezdettől fogva (tehát már az ötvenes és hatvanas években is) olyan következetességgel készült a szabad Európába, mint ő – hangsúlyozta méltatásában az írótárs.
Tőzsér Árpád rámutatott: – Például amikor az ötvenes években nyugat-európai nyelveket szinte életveszélyes volt ismerni, beszélni, mert a poliglott filoszra könnyen rásütötték, hogy nyugati kém, ő, a komáromi egykori bencés gimnázium diákjaként, az iskola ódon falai között demonstratíve angolul és franciául tanult és beszélt, s ma az egyik legtöbb nyelvet beszélő magyar írónk, értelmiségink. S ilyen vonatkozásban a 89-es fordulat Felvidéken talán egyedül őt találta közülünk felkészülten. S amikor a normalizációs husáki Csehszlovákiában jaj volt annak, aki nem volt hipokrita és bitang, ő, különböző külföldi és hazai felszólalásaival, beadványaival, leveleivel, megint csak demonstratíve, vállalta a más véleményűség, a másként gondolkodás ódiumát, hogy vállalásával aztán kiérdemelje a javíthatatlan renitens címét és sorsát. Csoda-e, ha ilyen múlttal 1989 után ott találjuk az akkori szlovákiai szellemi ellenzék műhelyében, a Kalligram munkatársi gárdájában, ahol aztán máig is dolgozik, alkot.
Summa summárum: Koncsol László alapvetően a hagyományos humanista értékek letéteményese, mint ahogy közvetlen előde és példaképe, Fábry Zoltán, vagy még inkább Márai Sándor is az volt, ő is hisz a szellem teremtő és ellenálló erejében, de egészségesen nyitott minden új eszmére, szellemi kezdeményre is.
A méltató beszédből kiderült: A hatvanas évek második felében, s a hetvenes évek legelején Koncsol Lacival együtt szerkesztette Tőzsér Árpád az Irodalmi Szemlét, a díjazott hozta be az akkori Irodalmi Szemlébe Weöres Sándort, Nemes Nagy Ágnest, Beney Zsuzsát, Kormos Istvánt, de Pilinszky Jánost és Rónay Györgyöt is.
Majd jött a hetvenes évek második fele, a nyolcvanas évek, a csehszlovák “sötétség korszak”, jött Bled, egy, a szlovén PEN-club ülésén elhangzott emlékezetes Koncsol-beszéd, amelyet követően hajtóvadászat indult ellene.
Aztán következett a Koncsol-paradoxon, amikor a tudós literátor és szépíró hirtelen elhallgatott. A nyolcvanas évek második felében, a rendszerváltást megelőző években meghívták a csallóközi Dióspatonyba hely- és kultúratörténésznek, s ő, megunva a husáki pártállam hivatalainak packázásait, szinte egyik napról a másikra hátat fordított az irodalomnak és közéletnek, hogy aztán 2000-ig szinte egyetlen szépirodalmi jellegű vagy szépirodalomról szóló sort se írjon le.
– Ezekben az időkben mint történész s főleg dióspatonyi-csallóközi helytörténész, a Kalligram Könyvkiadó Csallóközi Kiskönyvtár című sorozatának szerkesztőjeként nagyon jelentős történelmi- tudatformáló munkát végzett. A nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes években, tehát több, mint tíz évig, irodalomról, irodalmi életről még beszélni sem volt hajlandó.
Aztán a hosszú hallgatás után 2000-ben váratlanul megint megszólalt benne a költő – mondta Tőzsér Árpád a díjazott életútjáról.
Az ünnepi eseményen Lengyel Szabolcs, a Tőkés László Alapítvány alapító elnöke beszámolt az alapítvány munkájáról. Rámutatott: a 2008-2009-es tanévben is folytatták a határon túli, szegény sorsú magyar diák támogatását.
A Tőkés-díj érmet Györfi Sándor, Magyar Örökség-díjas szobrászművész készítette.
Tőkés László, aki részt vett az ünnepi eseményen, bejelentette: néhány héttel ezelőtt kapta meg azokat a szekus dossziékat, melyek az édesanyjával történő konyhai beszélgetéseket rögzítették. A díjazottnak gratulálva hangsúlyozta, neki is felajánlották 1989-ben az „elkóborlás” lehetőségét, de ő a maradás és a helytállás mellett döntött.
A Tőkés László-díj alapítói Kisvárdán még a rendszerváltozás előtt, 1989. végén döntöttek úgy, hogy a rendszerváltást követő új feladatok támogatására alapítványt hoznak létre. A díjat Tőkés László református tiszteletesről nevezték el, aki ellenszegült és ellenállt a romániai diktatúrának Temesváron, s akinek védelmet szerettek volna nyújtani az alapítók.
1989 óta a díjat több neves személyiség megkapta, a Tőkés Lászlóról elnevezett Alapítvány pedig immár húsz esztendeje gazdagítja a határok felett átívelő magyar szellemi-lelki közéletet.
Felvidék ma, Evangélikus.hu
