Érdekes képre lettem figyelmes az egyik felvidéki politikai troll oldalon. A Trollfociról és egyéb mémes oldalakról jól ismerjük a képet, hogy a kaszás sorra veszi az ajtókat és kivégzi az ott lakókat. Politikai síkon ilyet még nem láttam, de Ficora nagyon is ráillik a szituáció. Akárcsak egy fekete özvegy, aki ha valakivel partnerséget alakít ki, az rejtélyes módon hamarosan politikai hullává válik.
Előbb felemésztette anyapártját, az SDĽ-t, amiből megalakította saját pártját, a Smert; majd két vállalhatatlan arccal (Slota, Mečiar) paktált le, aminek az lett a következménye, hogy a két partnerpárt rövidesen a politikai temetőben találta magát. Ismerve persze a két vezért, elég hülyék ők egyedül is hozzá, hogy kicsinálják magukat, nem kell hozzá asszisztens, de az idegenkezűség gyanújának lehetőségét teljességgel azért ne zárjuk ki.
Majd kétéves vegetálás után ismét jött három hajós a csábító szirénénekre. A legkisebb nem is élte túl az első csókot, s csaknem a születésében hamvadt el. A másik – a látszólag legerősebb – pedig oly körmönfontnak hitte magát, hogy azt remélte, a násztánckor majd levadássza a domináns arát (vagy urát?), s szemfülesen felülkerekedik rajta. Játéka hevében jött csak rá, bizony rosszul mérte fel a helyzetet, hogy voltaképpen ki is a vad és ki az üldözött, ekkor viszont már a homlokán ékeskedett a célkereszt.
Ámbátor a ravasz még nem kattant el, de szegény pára faramuci helyzetéből aligha tud majd szabadulni.
„Felültetett engem (…) bezárult a csapda, amit olyan sokáig készített” – nyilatkozta Danko még melegében, amikor interjúja közben szembesült azzal, hogy Fico épp lemondatja miniszterét, Plavčant. Az interjút készítő riporter szerint Dankot mélységesen lesújtotta a miniszterelnök lépése. Ez a melankólia a későbbi sajtótájékoztatóján is jócskán érezhető volt. Olyan megrendült volt, akárcsak az öreg nácik a nürnbergi ítélőszék előtt. Kapitányunk bár igyekezett Coelho-i bölcseletekkel mélységes következtetéseket levonni a visszavonulásra kényszerítő vereség után, de elcsukló hangjával már a politikából való távozását helyezte kilátásba.
És való igaz, sok mindent láttunk már a szlovák belpolitikában a maffiamódszeres emberrablásoktól kezdődően, a zsarolásig és performansz bohóckodásig, de ilyen szintű megalázásra még nem nagyon volt példa. Főleg egy olyan személy irányába, aki mohóságból és hiúságból bármire hajlandóságot mutatott – végül főleg ez lett a veszte. Ebből kifolyólag komolyan elgondolkozhatunk Igor Matovič szavain is, aki szerint Ficonak már megvan a B-terve, máskülönben nem alázta volna porig a nemzet századosát, aki így arcvesztés nélkül már képtelen a kormányban maradni, hacsak behúzott farokkal nem fúj visszavonulót, esetleg nem távozik csendben a hátsó ajtón…
Ugyanakkor könnyen elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a megfelelő számú SNS-es képviselő már pontosan be van árazva, ami Fico újabb aduászaként kétszereplősre csökkentheti a hajdan négyes „zlepenyecet”. Ezt követően Dankoval kapcsolatban már csak a hóhér sóhajtását fogjuk hallani. Nem egy szép végjáték, de aki Ficoval szövetkezik, az mintha csak a fekete mágiával játszana, így számoljon annak következményeivel.
A nász utolsó tagja pedig készülhet sorsára, mert már ő is bizonyos benne, hogy elkerülhetetlen a halálos ölelés. Annak ellenére is, hogy alantasságban, körmönfontságban nem sokkal marad el vérszomjas gazdája mögött.