A Vajdaságban küszöbön álló nemzeti tanácsi választás politikai verseny. S bár ezen csak magyar nemzetiségi pártok indulhatnak, azt nem tiltja törvény, hogy akár szerb pártok támogatásával versenybe szálljanak civil szervezetek – nyilatkozta a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este Várady Tibor nemzetközi jogász, az egyik vajdasági lista jelöltje, a CEU tanára.
A magyar állampolgársági törvény tervezett módosításáról Szlovákiában kialakult vitát úgy jellemezte: nem tudni, mi ellen akar nemzetközi fórumokhoz fordulni Szlovákia, hiszen a magyar jogszabályt még nem is változtatták meg. Ugyanerről a témáról szlovákiai magyar politikusok is nyilatkoztak a Duna Televízió összeállításában.

A vajdasági magyarokon múlik, kikre szavaznak június hatodikán, a nemzeti tanácsi választásokon – nyilatkozta a Heti Hírmondónak Várady Tibor nemzetközi jogász, a választásokon induló Magyar Összefogás lista jelöltje, a budapesti székhelyű Közép-Európai Egyetem (CEU) tanára. Emlékeztetett: magyar nemzetiségi pártok indulhatnak csak a voksoláson. Azt viszont nem tiltja a törvény, hogy akár szerb párt támogatásával induljon civil szervezet, amint ez történik is a Demokrata Párt támogatását élvező egyik lista esetében. “Eddig nagyon sok kritikus helyzetben józanságot mutattak a vajdasági magyarok, és azt is, hogy van bennünk bátorság, hogy magyarok maradjanak” – szögezte le a Várady Tibor a vajdasági nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatban.

Fordulhat-e érdemben Szlovákia a nemzetközi fórumokhoz amiatt, hogy Magyarország módosítja állampolgársági törvényét, így lehetőséget biztosítana szlovák állampolgároknak is a magyar állampolgárság felvételére? – hangzott a Duna Televízió kérdése. Várady Tibor úgy látja: ahhoz, hogy egy állam nemzetközi fórumokhoz forduljon, tudnia kellene, mi ellen panaszkodik. A szóban forgó magyar jogszabály-módosítás pedig még nem is létezik. “Nem tudom,mit támadhatnának meg és azt sem tudom, hogy a szlovákok mit akarnak megtámadni” – hangzott az érvelés.

A nemzetközi jogász leszögezte: magát a többes állampolgárság intézményét aligha lehetne sikerrel megtámadni nemzetközi fórumokon, hiszen ezt a jogintézményt több európai állam jogrendje is ismeri: többek között éppen Szlovákiáé, Németországé, Szerbiáé, Horvátországé, Romániáé, de Spanyolországé is. A többes állampolgárság léte tehát önmagában nem sért nemzetközi jogot – nyilatkozta a Duna Televízióban Várday Tibor.

Az állampolgárság-vita kapcsán a Heti Hírmondóban megszólaló szlovákiai politikusok szerint a heves szlovák reakciók elsősorban a finiséhez közeledő ottani parlamenti választási kampánynak szólnak.

“Felesleges hiszterizálni ezt a témát a szlovák politika részéről, hiszen több tízezer szlovák állampolgár kettős állampolgár” – mondta Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Hozzátette: pártjuk javasolta a magyarországi politikusoknak, hogy vegyék figyelembe a szlovák választási kampányt a magyar állampolgársági törvény módosítása ütemezésekor.

A Heti Hírmondó összeállításában megszólaló Samuel Abraham politológus – maga is szlovák-kanadai kettős állampolgár – úgy látja: az újabb szlovák-magyar államközi vitában nem a kettős állampolgárság a valódi tét. “Nem a kettős állampolgárság a gond, hanem az, hogy a kérdés két olyan országot érint, mint Magyarország és Szlovákia. Két társadalmat, amelyek még csak meg sem tárgyalták a múltból fakadó problémáikat, nemhogy rendezték volna azokat” – hangzott az érvelés.

Öllös László szlovákiai politológus úgy látja: ez a téma már része, és része is marad a belpolitikai érvelésnek Szlovákiában.

Duna TV, Pintér Attila