Kevesek számára ismert, hogy Párkány tőszomszédságában, a Kovácspatak feletti „hegy” milyen titkokat rejt. A kiváló túraterepen titokzatos tárnanyílások bukkannak fel helyenként, melyeket tákolmányok torlaszolnak el, hogy a gyanútlan arra járók bele ne essenek.
Ezek az aknák a második világháború óta ékeskednek a hegyen, ám funkciójukat valójában sohasem töltötték be. Eredetileg ugyanis a németek akartak itt létrehozni egy titkos katonai létesítményt. Ez lett volna a Medveszállás akció.
Kovácspatak Esztergom/Párkánytól Garamkövesd irányában, 10 kilométernyi távolságra fekszik a Burda hegyvonulatának nyúlványain. Stratégiai szempontból kitűnő hely, tekintettel arra, hogy a Dunakanyar és a Garam torkolatának völgye a hegytetőről jól belátható, sőt ellátni egészen a visegrádi várromokig.
Ezen adottságából kifolyólag katonailag jól védhető, ami egy háborúban egyáltalán nem mellékes szempont. A dombvidék Szlovákia egyik legmelegebb és legszárazabb térsége. Növény- és állatvilága révén az ország legértékesebb területei közé tartozik. Egyirányú, kiépített tanösvény kanyarog a dimbes-dombos, egyedi, változatos sziklás alakzatok között, hossza 4 950 méter. A dombvidék az 1800-as évek második felében és a 20. század első másfél évtizedében is az esztergomi és a budapesti polgárság, és felsőbb társaságok egyik legkedveltebb kiránduló- és üdülőhelye volt.
Esztergomból úgynevezett „propeller”, vagyis folyami átkelésre használatos kis csavargőzös vitte át a kirándulni vágyókat a túlpartra. A Budapestről érkezők vasúton közelítették meg a népszerű turistaparadicsomot. Kovácspatakon – a nagy érdeklődésre való tekintettel – állomásépületet is emeltek, s a pesti-budai vonatok itt rendszeresen megálltak. A vasútállomás épülete közvetlenül a hajóállomás fölött volt, ahonnan az üdülni vágyók fogatokon tették meg a kapaszkodóra vezető néhány száz métert. Turistautak, gyalogösvények már akkor is voltak: a Gloriett-kilátó s a tágas Nagy Vendéglő volt a legkedveltebb. Táncterem és számos üdülőház biztosította a gondtalan kikapcsolódást. Ám a világháború, majd az államhatárok gyakori változásai az egykori pezsgő közösségi élet végét jelentették.
Illusztráció Chládek Tamás gyűjteményéből
Az 1960-as években kezdett újjáéledni Kovácspatak vonzereje: 1966-ban „Kovácspataki dombok – Dél” néven 365 hektárnyi részt természetvédelmi területté nyilvánítottak, majd a Burda nyúlványain szocialista vállalati üdülők sora nőtt ki a hepehupás területen. Megépült a termálfürdő, a Panoráma szálloda, s az utak nagy részére is aszfaltréteg került. Napjainkban újabb épületek, panziók sokasága várja a kikapcsolódni vágyókat.
Dr. Thirring Gustáv 1900-ban kiadott Gyakorlati kalauz kirándulók, turisták számára című könyvében ezt olvastó: „Maga a Kovácspatak völgye számos szép, sőt, regényes részletben bővelkedik, melyekhez jól karbantartott sétautak vezetnek. Ezek közül is legszebb az Ámor-forrás, egy vadregényes sziklatorok, melyből a víz a sziklafalon leszivárog – itt a Katinka pihenője, s a Medve-barlang. Innen a sziklalépcsőn keskeny szilahasadékba jutunk fel, melyben sok helyütt fakad ki a víz.”
Ez az idézet azért fontos, mert a „Medveszállás akció” elnevezését az is befolyásolhatta, hogy ebben a szurdokban ásták ki azt a bunkerrendszert. Ugyanakkor az is tény, hogy a komplexumot létrehozó MOLAJ – Magyar Olajművek Rt. logója egy jegesmedve volt.
A párizsi békeszerződéssel a telep Csehszlovákiához került, az új országhatár azonban megakasztotta a fejlődésben a régiót. A korábbi látogatók zöme ugyanis Budapestről és Esztergomból érkezett. A környék 1938-ban a második bécsi döntés után viszont visszakerült az anyaországhoz, így a turisták előtt újra megnyílt a lehetőség.
Időközben viszont kitört a 2. világháború. Magyarország pedig 1941. június 27-én belépett a háborúba, miután hadat üzent Szovjetuniónak. A szövetségi légierő 1944 tavaszától indított repülőtámadásokat a magyar, stratégiailag fontos ipari létesítmények ellen. Miután Románia augusztus 23-án átállt a szovjetek oldalára, a front elérte a magyar határt. A katonai helyzet egyre súlyosabbá vált, amire Horthy Miklós, Magyarország kormányzója október 15-én bejelentette az ország háborúból való kilépését. Erre reagálva a német hadsereg megszállta az országot, leléptették Horthyt, és Szálasi Ferenc segédletével Magyarország folytatta az egyre kilátástalanabb háborút.
Illusztráció Chládek Tamás gyűjteményéből
Az angol királyi légierő (RAF) 1944. augusztus 27-én lebombázta a MOLAJ szőnyi olajfinomítóját. A RAF 205 BG 37. századának jelentésében az alábbiakat írták a támadásról:
,,A magyarországi szőnyi olajfinomító egy kicsi, de modern és fontos finomító a Dunán, körülbelül 45 mérföldre nyugatra Budapesttől. A finomítót súlyos károk érték a 15. légierő támadása miatt, de javítás után még mindig képes volt 5000 tonnát finomítani havonta, ezért a 205-ös csoport támadást intézett ellene 1944. augusztus 21- és 22-én. Mind a 12 repülő megtámadta a célpontot, ledobva 2 db 4000 fontos, 90 db 500 fontos bombát, valamint 84 csomagnyi röplapot 22:35 és 22:59 között, 7000 és 8100 láb magasból.”
1944. november 28-án Szakváry Emil iparügyi miniszter és dr. Köhler német megbízott elrendelte, hogy a magyar olajipar vállalatai zsebfinomítókat építsenek. Ennek értelmében a MOLAJ-nak Kovácspatakon kellett felépítenie olyan kisfinomítót, melynek napi feldolgozói kapacitása 5200 tonna. Ezt a decentralizációs programot Németországban is végrehajtották, ahol sörfőzdékben és hasonló jellegű gyárakban is beindították az üzemanyaggyártást.
Korabeli képeslapok Chládek Tamás gyűjteményéből
Kovácspatak azért tűnt stratégiailag jó választásnak, mert egyaránt elérhető volt vasúton és vízen is. Magát a hegyet délről a Duna, keletről az Ipoly, nyugatról pedig a Garam határolja. A Keserős-hegy délnyugati lejtőjén húzódó szurdokvölgy, ahová a finomítót szándékoztak telepíteni, jól védhető a repülő támadások ellen. Valószínűleg a cég szimbóluma után csak ,,Medveszállás akciónak” hívott költöztetés során itt kívánták felállítani a vákuumdesztillációs üzemet és a kenőolaj-feldolgozó részleget. A fennmaradt dokumentumok szerint a MOLAJ szakemberei két hónap alatt ásatták ki a 650 méter összhosszúságú üregrendszert. A munkálatokban részt vettek a helyi kőfejtő munkásai és orosz, illetve román hadifoglyok is. A kitermelt kőből töltés készült egy keskeny nyomtávú vasútvonal számára, amit napjainkban már ugyan erősen megbontott az erózió, de még mindig felismerhető.
Az objektumnak öt bejáratot képeztek ki. Két bejárat található az alsó, a patakvölgyre kifutó öt darab, 47-52 méter hosszú alagutak mentén; egy a második járatrendszer felső szintjén, illetve ugyanez a két kisebb kürtőn keresztül is elérhető. A legmélyebb kürtő mélysége 27 méter, amely valószínűleg a későbbi omlások következtében ma már nem kapcsolódik a központi folyosóhoz. A cseh CMA barlangászcsapat 2013-as helyszíni mérései és becslései szerint a legalsó szint járatainak összhosszúsága 378 méter a felső szinté pedig 235 méter. A csoport szerint az objektum mellett további két alagút is lehet, amelyeknek a becsült hossza 22 és 18 méter, összekötő szakaszai pedig 12-15 méteresek lehetnek.
Korabeli képeslapok Chládek Tamás gyűjteményéből
Az MTA CSFK Földrajztudományi Kutatóintézete szintén ekkoriban végzett kutatásai alapján az eredetileg egységes, többszintű járatrendszer omlások és beszakadások következtében napjainkban már csak részleteiben járható be, ám még így is könnyen felfedezhetők a falakban található szintezőpontok, a robbantások után maradt lyukak, a kitermelt anyagok elszállítására létesített sínpármaradványok, valamint a bányászati munkát elősegítő állványok faanyagai.
Az objektum sohasem készült el
Mivel a Budapesttől alig 60 kilométernyire fellelhető település vészesen közel került a magyar főváros bevételére készülődő Vörös Hadsereg egységeihez, így a szőnyi olajfinomító megmaradt egységeit a Todt-egység inkább leszerelte és a Dunakanyar helyett Németországba szállította tovább. Kovácspatak 1945-ben aztán megint Csehszlovákia része lett, Kováčov néven pedig ma Szlovákia részét képezi.
A félig elkészült földalatti olajfinomító folyosóit és termeit ma már csak denevérek lakják
A járatok nehezen megközelíthetőek, ezért a denevérek számára ideális telelőhelyként szolgálnak. Összesen 6 denevérfajt számoltak itt össze, ám a téli hibernációs időszakban 12 faj is előfordulhat itt: kis patkós denevér, közönséges denevér, horgasszőrű denevér, csonkafülű denevér, bajuszos denevér, vízi denevér, közönséges kései denevér, nyugati piszeorrú denevér, barna hosszúfülű denevér, szürke hosszúfülű denevér, hosszúszárnyú denevér, simaorrú denevér.
A járatok amatőr barlangászok, adrenalinfüggők és háborús relikviagyűjtők kedvelt „játszóterei”, ez utóbbiak miatt a járatokban található műtárgyak száma évről évre csökken, de csak a Mindenható tudhatja, mi minden érdekesség pihenhet az alagutakban. Egyes vélemények szerint a hely akár lehetne egy természetbe ágyazott ipari múzeum is.
Amikor 1944 őszén elkezdték építeni a gyárat, már erősen sejthető volt, hogy a háborút el fogják veszteni. Ennek ellenére mégis ennyi pénzt, energiát és munkát fordítottak rá értelmetlenül. Ahogy sok minden egyébben, úgy egy háborúban eleve felesleges értelmet keresni, így ez a hely is megmarad örök rejtélyül a Burda titkának.
A szerző a Farnadi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 8. osztályos diákja
