A hírközlések elárasztanak bennünket, lassan belefáradunk, hiszen követni sem tudjuk már az adatokat, mert percről percre változik, melyik országban, hol a legtöbb az áldozatok, a betegek, az elhunytak száma. Tény, hogy növekszik a Covid19-ben megfertőződött, elhunyt áldozatok száma világszerte.
Lakóhelyünk szerint viszont még nem észleljük a helyzet igazi arcát, hiszen a felelős döntéshozók idejében és komolyan vették a veszélyt. Igaz, hogy sok család már most érzi a negatív hatásait ezeknek a döntéseknek, nem járhatnak munkába, be kellett zárni a vállalkozást, felbontották a munkaszerződését és az is igaz, hogy a kormányoknak nincs túl sok eszköz a kezükben, hogy megvédjenek bennünket.
Ne hagyjuk azonban figyelmen kívül, hogy a gazdasági veszteségeken túl súlyosabb és fájóbb veszteségeink is lehetnek. Mert azt, hogy az elkövetkező másfél-két évben nem olyan lesz az életszínvonalunk, mint amihez hozzászoktunk, túl fogjuk élni, akkor is, ha most megriadunk ettől.
Ám javaslom, gondoljunk bele: Olaszországban a hírközlések már nem arról szólnak, hogy a gazdaságot hogyan lehet megmenteni, hanem arról, hogy nap mint nap közel 1000 embertől, akik belehalnak a fertőzésbe a rokonok, a barátok még elbúcsúzni sem tudnak. Nem mehetnek el a temetésükre.
Az olaszországi portálokat olvasva azt látjuk, hogy a pszichológus szakemberek a rituálék nélküli gyász feldolgozására készítik fel azokat, akik túlélői a mindennapos pokolnak.
Olyan vészhelyzet ez, amikor nem lehetséges a végső búcsúval adózni egy édesapának, egy barátnak.
Lássuk be, nehéz ilyen körülmények között a nyugalmat megtalálni. Mondhatjuk, hogy a halál az élet része és sokan tapasztaltuk is ezt a veszteséget, de
a tömeges elhalálozás okozta forgatókönyv szerint a temetési szertartás nem nyilvános, így a gyász, a fájdalom otthon marad a karanténban, a négy fal között.
Mi még nem tartunk itt.
Időt nyertek Szlovákiában és Magyarországon is arra, hogy valamelyest felkészüljenek, amikor a napi megbetegedések és elhalálozások száma tetőzni fog. Mert be fog következni.
Viszont rajtunk múlik, hogy ez milyen mértékben történik meg. Most féltjük az életszínvonalunkat és az életminőségünket, megjegyzem jogosan, de akkor majd az életünket féltjük.
Belém égtek Ferenc pápa szavai, igen, azt hittük örökké egészségesek leszünk ebben a beteg világban…
De nem így lett. Próbáljuk menteni a menthetőt. Legyünk felelősségteljesek, óvatosak, az idősek maradjanak otthon, kérjenek segítséget, hiszen van kihez fordulni.
Az Otthon segítünk program élelmiszer és gyógyszer beszerzésében segít Felvidék-szerte, és igen, a falvakba is kimennek az önkéntesek.
A segítségkérést két telefonszámon várják minden nap 8 és 17 óra között: +421 917 539 966 vagy +421 917 345 836.
A fiatal önkéntesek díjmentesen, az egészségügyi előírásokat szigorúan betartva, a segélyakcióhoz kiállított igazolókártya felmutatásával lépnek kapcsolatba a segítségkérő személlyel a bevásárlás előtt. Átveszik a bevásárlólistát – a félreértések elkerülése végett – valamint az erre szánt összeget, majd házhoz szállítják a kért termékeket és elszámolnak a költségekkel.
Amikor pedig úgy érezzük, túl nehéz egyedül, otthon bezárva lenni, akkor van egy magyar nyelven hívható segélyvonalunk itt a Felvidéken, a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat, ahol szintén önkéntesek veszik fel a telefont.
Krízishelyzet idején is van kihez fordulni. Hívjon, de mindenek előtt maradjon otthon! Éjjel-nappal, magyar nyelven fogadják hívását a 0918 500 333 vagy 0904 500 338 telefonszámokon.
Ápoljuk a lelkünket, mert szükség lesz rá a járvány leküzdéséhez!