Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán, eredeti neve Schalkház Sarolta Klotild volt, a családja tulajdonában volt Kassa belvárosában a Schalkház Szálloda. A fiús temperamentumú, határozott fellépésű, erős akaratú lány szociális testvérekhez vezető útja kitérőkkel indult.
Tanítónői oklevelet szerzett, de csak egy évig tanított. Amikor az első világháború után Kassa az újonnan létrejött Csehszlovákiához került, és a csehszlovák kormány hűségesküt követelt a pedagógusoktól is, ezt megtagadta, amiért el kellett hagynia a pályát.
Ezt követően könyvkötőnek tanult, majd húga kalapüzletében dolgozott. Mindezek mellett újságíró, író és lapszerkesztő is volt. Korán megnyilvánuló szociális érzékenysége folytán gyakran foglalkozott írásaiban a társadalmi különbségekkel.
Élénken részt vett szülővárosa közéletében, s írásaiban azonnal reagált az eseményekre. Érzékenyen rajzolta meg a kisebbségi sorsba kényszerült magyarság sanyarú helyzetét.
1927-ben megismerkedett a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. Elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, miközben lélekben egyre közelebb került a Magyarországon Slachta Margit által 1923-ban alapított Szociális Testvérek Társasága szelleméhez.
A budapesti anyaházban ugyan kissé furcsállták modern életmódját, amihez hozzátartozott a cigarettázás is, de nem vágták el útját a közösséghez. Ő pedig belátta, hogy változnia kell, ezért leszokott a dohányzásról és lemondott az újságírói élet kínálta „szabadságról”.
1929-ben lépett be az ősi szerzetesi eszményt modern formában követő Szociális Testvérek Társaságába. Első fogadalmát 1930-ban tette. Ebben a Szent Benedek lelkiségét követő, az ínséget szenvedők felé forduló közösségben Salkaházi Sára kibontakoztathatta írói, szociális, szervezői és pedagógiai adottságait.
Először Kassán szervezte meg a Karitász munkáját, majd 1932 őszén Komáromba helyezték, ahol szintén a Karitász tevékenységét irányította, emellett gyermekkonyhára felügyelt, hitoktatást tartott, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, a szegények menházában tevékenykedett és nélkülöző családokat látogatott.
Fotó: szocialistestverek.hu
A Karitász komáromi székhelye a Szent Anna-kápolna mellett volt. E sorok írójának volt szerencséje ismerni Komárom történetének lelkes kutatóját és egyben krónikását, néhai Bihary Mihály borbélymestert, aki gyakran látta az alacsony, fekete hajú, szemüveges nőt, amint kezében ebédhordóval a szegényekhez indult a Jókai utcán. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a szobrok és emléktáblák városában minden bizonnyal Salkaházi Sára is megérdemelne egy emléktáblát.) 1934-től megbízták a szlovenszkói magyar nők szervezésével. Esterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt.
1934-ben visszahelyezték Kassára, majd 1937 augusztusában Budapestre költözött, ahol az anyaházban mindig olyan beosztást kapott, amilyen munkára épp nem volt ember. 1941-ig szociális előadó volt, 1939-ben a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanított.
1940 pünkösdjén örökfogadalmat tett. Jelmondata: „Íme itt vagyok, engem küldj!” Nevét 1942-ben – amikor a németbarátság miatt sokan visszavették eredeti német nevüket –, Salkaházira magyarosította.
Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országot elárasztó nemzetiszocialista eszmék ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a testvérek tudatosan vállaltak.
1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Országos Szövetségének vezetője volt, és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három év alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel. Megkezdte a munkásnők főiskolájának szervezését. Írásaival határozott katolikus ideológiai programot adott a fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember 14-én megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában.
Amikor 1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatták, az 1944-es ünnepségsorozat keretében március 19-én, Budapesten előadták Szent Margitról szóló misztériumjátékát. Az előadás után a hatóság berekesztette a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségének gyűlését.
A német megszállás idején a szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük mintegy százan személy szerint Sára testvérnek.
1944. december 27-én a nyilasok körülzárták az általa vezetett Bokréta utcai munkásnőotthont. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Elkerülhette volna a letartóztatást, de nem tette. Mint az otthon felelős vezetőjét őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – ruházatuktól megfosztva – a jeges Dunába lőtték a Szabadság híd lábánál. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdelt, és égre emelt tekintettel keresztet vetett. Életáldozata betejesedett.
Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé. A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1996-ban bátor magatartása és helytállása elismeréséül posztumusz Bátorság érdemjelet adományozott neki. Emlékét számos emléktábla és emlékhely őrzi, teret és rakpartot neveztek el róla.
Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
(Forrás: szocialistestverek.hu)
