Néhány hete került az éterbe a „Szlovákmagyarok” c. kisfilm, vegyes érzelmeket kiváltva a leginkább érintett csoporttól, a felvidéki magyaroktól. Sokan, sokféleképpen próbálták elemezni a látottakat, hallottakat.
Egyrészt jogos és érthető a felháborodás Trianon bagatellizálása, a magyarság értéktelenségének sugallása láttán. A kisfilm kapcsán engem mégsem annyira felháborodás, mint a szomorúság, kilátástalanság érzése töltött el. Nem tendenciózus kampányfilmről van ugyanis szó – sajnos nagyon közelíti a valóságot. Néhány dolog kivethető benne, mégsem tartom liberális, antikonzervatívnak, inkább keresőnek:
– Trianon említése teljesen alaptalan – a filmnek nincs hozzá közvetlen köze – zavarossá teszi.
– Hiányzik egy hangsúlyosabb szereplő, aki az ittmaradás, magyarként való érvényesülés mellett szól.
– Hiányzik az „átlagmagyar” megjelenítése – de azt hiszem, ez csak még tragikusabban festené le a helyzetünket.
– Hiányzik a jövőkép – ez a felvidéki magyarság igazi tragédiája!!
Sajnos itt tartunk. Amíg van 100 ezer magyar, aki (sokszor meggyőződés nélkül) az MKP-ra szavaz és akad 100 ezer, aki a Hidat támogatja (a botrányok ellenére, az együttműködés-maszlag amortizációja után is), ez sok mindent elmond a helyzetünkről. 90 év után most kezdjük tapogatni, hogy kik vagyunk, próbáljuk meghatározni identitásunkat. Nincs jövőképünk. Magyarországgal manapság nem sikk dicsekedni, nem vonzó oda (is) tartozni. A tragédia, hogy – a 40 évet leszámítva – a rendszerváltástól eltelt időt elfecséreltük. Még mindig egyhelyben topogunk. Ezt a filmet 15-20 éve kellett volna levetíteni. Mert a mindenkori magyar kormánynak tényleg nincs fogalma arról, hogyan élünk, mik a gondjaink. Segítenének, de nem tudnak (mert mi se tudjuk, hogyan kellene segíteni!). A „legegyszerűbb” pénzzel segíteni – alibista módon, akárcsak romaproblematika „megoldásánál”.
Fentebb említettem az „átlagmagyar”-t (ez teljesen szubjektív kategória), itt a tendencióra hívnám fel a figyelmet, ennek a visszafordítása az utolsó esélyünk. Ezt kifejteném. Jelenleg az „átlagos” szlovákiai magyar egy tömbben, „vidéken” – falun, kisvárosban él. Magyarul beszél, szlovákot ugyan tanult az iskolában, de az oktatási módszer és társadalmi elvárások miatt nem mindig kielégítő szinten. Ha nem képezte magát tovább főiskolán, egyetemen, bajban lehet. Mivel gazdasági helyzete (irányított aszimiláció) egyre kilátástalanabb, a gyengébb szlovák tudását okolja helyzetéért, mert kvázi nem tud érvényesülni. Mert számára a magyar természetes, nem értékként, hanem nyűgként éli meg, szeretne szlovákká válni (egyre nagyobb százalékban). Ebbe az irányba tart a gyerekei nevelése.
A média most ott tart, hogy próbálja meghatározni, ki a szlovákiai magyar: a liberális az egyén szabad választására bízza, a konzervatív inkább a „hagyományos” értékrend alapján, érzelmi alapon osztályoz reménykedve az „elveszett bárányok” visszatérésében. Nekünk nem ez a feladatunk! Ezek mind csak a tényállás felismerését szolgálják. Itt konkrétan kell lépni! A civilek már részben elkezdték.(…)
Ki kell állnunk egy felvidéki magyar keresztény konzervatív családmodellel. Egy követhető és követendő példával. Értékek közvetíteni végre kifelé is!! Nem kell egetrengető dolgokra gondolni, csak közzétenni azt, amink van. El kell magyarázni, hogy igenis, „érdemes” a Felvidéken magyarnak és kereszténynek maradni, gyereket vállalni. Elmagyarázni, hogy nekünk nem hátrányunk, de előnyünk a magyar nyelvtudásunk, hiszen emellett szlovákul is beszélünk (megértjük a csehet, lengyelt + angol, német). Ez Közép-Európában még mindig óriási potenciál. Megmosolyogtató, ahogy pl. a magyarországi tulajdonú nagyvállatoknál az „egykori” magyarok leporolják gyerekként tanult magyarukat, hogy jobban érvényesüljenek. Itt van motiváció.
Summa summarum, a kisfilm ne háborítson fel, inkább cselekvésre ösztökéljen. Igaz, ha mondjuk a „Felvidék én így szeretlek” c. kisfilmmel ötvözték volna, még objektívebb lehetne a kép, de most fontos, hogy minél többen legyünk sokkolva és felvértezve a munkára. Én is jó ötletnek tartanék pl. egy értékalapú kisfilmet miért jó magyarnak maradni a Felvidéken témában, felsorakoztatva az élő és követendő példákat. Nem ártana helyrerakni, értékként bemutatni a felvidéki szlovákok és magyar közös történelmét, közös királyainkon, hadvezéreinket, tudósainkon, művészeinken, sportolóinkon, stb. keresztül. Ugyanakkor megismerni és megszerettetni felvidéki magyar irodalmunkat 1918-tól napjainkig. Ezzel többet kell ugyan foglalkozni, de már ezt se lehet sokáig halogatni.
Mindenki számára van elegendő munka – a cél, hogy megmaradjunk magyarnak őseink földjén, itt a Felvidéken. Urunk, jó nekünk itt lennünk…
Forrás: Csajka István / KIK
