…azt kizártnak és teljesen abszurdnak tartom, hogy az ilyen társadalomban a szülőt oktatási intézmények pótolhatnák, vagy helyettesíthetnék…
“Az agyonhajszolt szülők, csonka családok és a jelen beteg társadalom idejében az oktatási intézményeink jelenthetnék így gyermekeink fejlődésének és biztonságának a zálogát. Csak jó képzés és méltó fizetés kell hozzá – írja az Október 5-e a tanítók és tanárok világnapja című cikkében, Petheő Attila.
A második állítással maradéktalanul egyet tudnék érteni, ha az más kontextusban lenne. Csupán annyi a bökkenő, hogy az első állítás alapjaiban téves. A diagnózis jó, bár a beteg társadalmat kiegészíteném a hazug és kétszínű jelzőkkel is, mivel ezek legalább annyira jellemzőek a mai Szlovákiára, mint a rossz egészségi állapot.
Azonban azt kizártnak és teljesen abszurdnak tartom, hogy az ilyen társadalomban a szülőt oktatási intézmények pótolhatnák, vagy helyettesíthetnék. Ajánlanám az ilyen megállapítások kiagyalónak és elfogadóinak, hogy szenteljenek némi figyelmet annak, amit a mai felnövekvő nemzedék nagy része hiányként él meg, amire vágyik. Egy több okból is elégedetlen pillanatomban arra az elhatározásra jutottam, hogy szabad témájú fogalmazványt íratok tanulóimmal. Többek között informatikát is tanítok, s meglátásom szerint az informatika értelme az információ születésénél kezdődik, gondoltam, ám legyen, szülessenek információk! A munka során különféle stílusbeli kérdéseikre kellően át nem gondolva a következményeket, azt találtam válaszolni, hogy az élménybeszámoló mellett elfogadom a mese, vers, dalszöveg s a fantasztikus/elképzelt történetet is, csak írjanak, ugyanis meglátásom szerint legalább akkora, ha nem nagyobb szükségük van a gondolataik megfogalmazására, mint az irodalmi és nyelvtani elemek elsajátítására. Kétségeim csak amiatt voltak, hogy mennyire lesznek vevők az ilyen feladatra, vajon leköti-e őket egy ilyesfajta munka. Próbáltam kicsit segíteni a témaválasztásban, főleg az időbeli korlátok miatt, gondolván, hogy koruknak megfelelően sokan megélték párkapcsolatuk első válságát, felajánlottam menekülő témaként a Szerelmi csalódásom c. történetet, csak utólag derült ki, hogy ötletemnek csak az egyik fele váltott ki jelentős hatást, s az nem a szerelem volt. Mivel ekkor még mindig volt néhány tanácstalannak tűnő tanuló, egyikük kérdésére belementem egy olyan menekülő útvonalba is, hogy rajzolni is lehet.
Két óriási tanulsága volt számomra a dolognak. Az egyik az a szinte drámai csend, ami az órámat kísérte a másik az egyes munkák tartalma. Nem kis döbbenetemre néhány olyan történet torzója született meg, ami zsebre tesz minden fantasztikusnak nevezett általam eddig ismert írást, annak ellenére, hogy a legtöbb munka a nyelvtani vonatkozásaiban igen alacsony szinten mozgott. A másik döbbenetem az volt, hogy mennyire igénylik, hogy valaki meghallgassa, végighallgassa őket. Ezt akkor tapasztaltam, amikor szünet béli párbeszédekben gyanútlanul feltettem némi féle ellenőrző kérdést arra vonatkozóan, hogy a leadott írásbeli munka egy fantasztikum, vagy valós történet. Nem hiszem, hogy valaha is kigyógyulok az élményeimből./ Itt jegyzem meg, hogy névvel sem kellett ellátni leadott munkájukat, ám csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, így utólag is azonosíthattam volna a legtöbb anonim szerzőt/ Igazából nem is akarok kigyógyulni, vagy menekülni az élményeimtől, mert egyrészt az úgyis igen komplikált, másrészt az ilyenek teszik lehetővé, hogy a sokszor nagyszájúnak, türelmetlennek, szemtelennek, udvariatlannak jellemzett fiatalt kicsit más szemmel tudjam nézni, bennem legyen a lelkiismeret furdalás, hogy vajon én is hozzájárultam valamilyen módon, hogy ilyennek tűnnek? Vagy én vagyok a kivétel? Kis túlzással a szent a vétkesek között? Nem tudom a választ ezekre a kérdésekre, csak azt tudom, hogy biztos hatással voltak rám ezek az írások, az események, az óra lefolyása az órát követő beszélgetések, s csak reménykedni tudok, hogy talán megértőbb, összességében jobb válaszokat adó tudok majd lenni kapcsolataimban. Tudom ez elég önző szempont, de más lehetőségem nincs túlzott mértékben. Túl kevés? Majd kiderül!
Varga Lajos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35914,35969″}
