Két éve a parlamentben négy képviselő még egyetlen egy szót sem szólt. A nevük mellett üres az a rubrika is, amelyben a törvényjavaslatok benyújtását jegyzik.
A parlamentben is megkezdődött a szünidő, amely alatt a képviselők ugyanazt a fizetést kapják, mint amikor ott ülnek a törvényhozásban – havonta több mint százezret.
„Miért kellene nekem veszekednem, a többiekhez hasonlóan” – kérdezte Jozef Liška, a Szlovák Nemzeti Párt képviselője, aki semmi rosszat nem lát abban, hogy parlamenti kollégái nem ismerik a hangját. Állítása szerint a nemzetiek közösen készítik elő a törvényeket. „Én most például két módosító javaslatot nyújtottam be a közlekedési törvényhez” – tette hozzá.
A Magyar Koalíció Pártjának képviselője, Duray Miklós azzal védekezik, hogy 1996-tól azért nem szólal fel a tanácskozásokon, mert arra megvan a saját oka. Hogy mi ez az ok, azt azonban Duray nem akarta nyilvánosságra hozni. Csak annyit mondott: „Munkámat a bizottságokban és a háttérben fejtem ki”.
A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt képviselője, Marián Haľka szintén azok közé tartozik, akik nem nagyon hallatják a hangjukat a parlamentben. Azzal védekezik, hogy ő a frakciójukban aktív. Monika Zakriášová, a párt szóvivőjének állítása szerint bekapcsolódik az összes javasolt törvény megvitatásába.
Hasonló aktivitást fejt ki – egyetlen szó sem hangzott el tőle a parlamenti vita során, de még törvényjavaslat sem – a Szlovák Nemzeti Párt képviselője, Sergej Chelemendik.
A nemzetiek pártjából kétszer szólalt fel Rudolf Pučik. A két év alatt két megjegyzése hangzott el a parlamentben, amelyre a képviselőknek két perc áll a rendelkezésükre.
„Három bizottság vezetőségében vagyok, de a párt egyik alelnöke is, külföldi vendégeket fogadok. De ide úgy járok, mintha munkába jönnék” – mondta Pučik parlamenti működésével kapcsolatban. „Nyolc funkcióm van, nem tudom, hol fejezzem be korábban” – tette hozzá.
Azok közé a képviselők közé, akiknek a parlamenti felszólalását egy kezen meg lehetne számolni, tartozik Pavel Goga, Peter Obrimčák, Emília Müllerová és Dušan Galis a Smerből, Jozef Tarčák a HZDS-ből és Szigeti János az MKP-ból.
Miroslav Kusý politológus szerint a pártok éppen ilyen képviselőkett akarnak. „A kormánypártoknak teljesen megfelel az, ha képviselőik illedelmesen szavaznak és nem keltenek nagy zavart a politikában” – mondta.
Felvidék Ma, Pravda