A településen a szőlőtermesztés több száz éve meghatározza a falusiak életét, és ez a jelek szerint még sokáig így is marad. A Csősz-hegyen már évszázadok óta minőségi szőlőtermesztés zajlik. Az itt elterülő háromhektárnyi szőlőföldön hétféle borfajta előállításán munkálkodnak. A naplemente varázsa, a tágas helyiségek és az igényes rendezvények újabb okot kínálnak a kikapcsolódásra.
A présházak a Csősz-hegyen észak-déli tájolásúak, tehát tavasszal itt is rásüthet a hordókra a nap. A domb tetején a szomszédos Madar felé volt régen egy nádfedeles csőszkunyhó, ahonnan be lehetett látni az egész hegyet. A róla készült kép alapján nemrég terveztek egy borosüvegcímkét is, amelyet a helyi Szent Orbán Borosgazdák Társulásának tagjai egységesen használhatnak palackjaikon.
A falu másik végén, az Új-szőlőknél is állt egy hasonló kunyhó, a másik csőszé. A soron már nemigen akad eredeti állapotban fennmaradt présház, de itt-ott még találni sárral és törekkel tapasztott vályogfalakat. A nádtetőket itt is felváltotta a cserép. Néhány Csősz-hegyi borospince korát találgatnunk sem kell. Betérünk például egy 1889-ben készültbe. Az évszámot az építőmesterek vésték a lejárat egyik kőtéglájába, a monogramjukkal együtt. Homokkővel kirakott pincéről van szó, amely láthatóan minimális változásokon esett át az elmúlt több mint százhúsz év során. A padlóburkolat ugyan már új, de a lejárat hasított fatörzsekből készült lépcsői eredetiek, az alsók mozognak is kicsit, tehát vigyázni kell. A lejárat ajtaja lényegében a présház eredeti homlokzatát alkotta – magyarázta a tulajdonos, Gyarmati Tihamér. Ehhez építettek hozzá később egy másik előteret és bejáratot. Azt is tudni, mikor, hiszen a külső ajtó homlokfájában már az utcafrontról is kivehető a faragott évszám: 1932. A legtöbb fennmaradt pince az 1800-as évek végéről való, és bár vannak apró eltérések (néhány helyen például két vakablakot is készítettek), a stílusuk azonos. A homokkő származási helyét a gazdák is csak találgatják. Azt sem tudni pontosan, hogyan készültek a pincék.
A rendezvény a perbetei Margaret mazsorett- és táncklub, a csókakői Szent Donát, a marcelházi Szent Imre és az ógyallai Szent Orbán Lovagrend felvonulásával vette kezdetét (Fotó: Miriák Ferenc)
A helyi borászegylet nemrég kikutatta, hogy a falu szőlőtermesztéséről az első írásos emlék 1715-ből származik. Fényes Elek azt írja, hogy 1715-ben 60 ház és szőlőskertek voltak Szentpéteren. De vélhetően már jóval korábban is termesztettek itt szőlőt. A rómaiak Krisztus után a 290-es években már itt voltak Izsánál, ők pedig, mint tudjuk, itták a bort, a víz fertőtlenítése céljából is. Valószínűleg nem az izsai erőd melletti sík területeken termesztették a szőlőt, hanem itt, a legközelebbi dombokon. Az 1800-as évek végén errefelé is pusztított a filoxéra a kötöttebb talajú részeken. A két világháború között nagy fejlődés jellemezte a helyi szőlőtermesztést, hiszen 400 katasztrális holdon, vagyis több mint 200 hektáron folyt, a nagyobb gazdák akár öt hektárt is műveltek. Nagyon értékes borok termettek itt, ezerjónál, rizlingnél, kadarkánál sem volt ritkaság a 24-26 cukorfok. A cseh fogyasztók például kis Tokajnak is nevezték ezért Szentpétert. Az utóbbi öt évben fiatalok is ültettek szőlőt, tehát a községben a szőlőtermesztés egyhamar nem fog feledésbe merülni.
A Szent Orbán Borosgazdák Társulása második alkalommal rendezte meg a Szentpéteri borkorzót a Csősz-hegyen.
Balról Lengyel László, az Ógyallai Körzeti Borlovagrend elnöke és Hamran Tibor polgármester (Fotó: Miriák Ferenc)
A rendezvény a perbetei Margaret mazsorett- és táncklub, a csókakői Szent Donát, a marcelházi Szent Imre és az ógyallai Szent Orbán Lovagrend felvonulásával vette kezdetét. Elsőként Lengyel László, az Ógyallai Körzeti Borlovagrend elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ünnepi beszédében elmondta, a szentpéteri borosgazdák úgy döntöttek, hogy a széles nyilvánossággal, a borszerető és bortisztelő fogyasztókkal megismertetik a helyi borok íz- és illatvilágát a rendezvényen, mert a bor maga a történelem, s készítőjének lelke érződik minden csepp nedűben. Ez a rendezvény is erről szól, hogy a termelő és a fogyasztó megtalálja egymást. Így a bortermelő méltó módon megkapná jutalmát az oly becsületes, odaadó munkájáért.
Minden borásznak az a vágya, hogy olyan bort készítsen, amely minél több fogyasztónak ízlik, hogy a bora legyen finom, telt, harmonikus, friss. A borkóstolón a fogyasztók eldönthetik, a gazdák hogyan éltek a lehetőséggel, milyen mértékben tudtak a jó szőlőből minőségi bort előállítani.
A község polgármestere, Hamran Tibor beszédében hangsúlyozta, a bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt. Félti, gondozza, mint a gyermekét, majd elérkezvén a várt pillanathoz,
kellő tisztelettel kóstolja a termést. Mióta ez a település csak létezik, mindig folyt itt borászkodás. Hagyomány és megélhetési forma is ezen a tájon, azért is rendezik meg most már évente ezt a borkóstolást, mert az ágazat szereplőinek kötelessége a borkultúra fejlesztése, erősítése.
A Rezeda népdalkör bordalokkal szórakoztatta a jelenlévőket (Fotó: Miriák Ferenc)
A megnyitó beszédek után következett a kultúrműsor, a helyi Rezeda Népdalkör dalcsokra és természetesen nem maradhattak ki a már 55 éve működő szentpéteri citerások sem, akik népdalokkal szórakoztatták a közönséget, majd a Csemadok mellett működő Gyöngyösbokréta és az ógyallai Bellő lépett fel.
Az idei borkorzón tizenhét szentpéteri borász mutatkozott be boraival. Jaroslav Lukáč fiatalon megtanulta a szőlőművelés, a szőlőtermesztés és a borkészítés mesterségét. Harmincéves korában kezdett el saját borokat készíteni az apjától örökölt szőlőültetvényből. 2009-ben valóra váltotta álmát, és megvásárolta saját szőlőjét és borospincéjét a Csősz-hegyen. Kedvenc fajtái az Olaszrizling és a Zöld veltelini. Pém Imre immár húsz éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. A szőlőtermesztést Marcelházán kezdte, majd később Szentpéteren folytatta, ma már kizárólag itt műveli saját szőlőültetvényeit. Fehér- és vörösborokat egyaránt készít, jelenleg Leányka, Müller thurgau, Pálava, Sárga muskotály, Cabernet franc és Hron szőlőfajtákból. Badala Dušan kiváló minőségű borokat készít modern technológiával. A fehér szőlőből az Olaszrizlinget, Piros traminit, Pinot noir-t, Sauvignon blancot, Chardonnayt, Peszeki leánykát és Zöld veltelinit. Vörös fajták közül a Kékfrankost, Cabernet sauvignont és Hront. Szabó Marián 2012 óta mára már mintegy 1,5 hektáron gazdálkodik. Borait több fajta szőlőből készíti, mely javarészt saját termesztésű: Olaszrizling, Müller thurgau, Leányka, Pálava, Cabernet sauvignon, Noria, Rizling ritual, Cabernet franc és Dunaj. Lábsky László 30 éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Tkáčik Ivan gyerekkora óta szoros kapcsolatban áll a borászattal – már kisfiúként is szívesen segített édesapjának a pincében. Bohuš Daniel harmadik generációs családi borászatában, testvérével együtt évi 3000 palack bort készítenek. György Péter 20 éves kora óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Jelenleg kétfajta szőlőt termel: Chardonnay, Olasz rizling. Bernáth Sándor családi borászatával lendületes tagja a helyi borászok társulásnak. Pincészete Bátorkeszi községben, a festői Galambos dűlőben működik családi vállalkozásként, 1,5 hektáron gazdálkodva, hét különböző szőlőfajtának otthont adva.
Fotó: Miriák Ferenc
A bor titokzatos ital, és csak annak tárulkozik fel, aki okosan és szépen közelít hozzá. A borkorzó látogatói minden bizonnyal élményekben gazdag időt töltöttek a jó borok társaságában.
Miriák Ferenc/Felvidék.ma
