A Human Family (Emberi Család) projekt célja, hogy olyan országokat mutasson be, melyek még nemrég háborús konfliktusban álltak.
Martin Črep kiállítása látható a kassai zenélő szökőkutat körülvevő parkban. Címe Emberi család.
Az egyik kiakasztott képen egy vallomást olvasok: „Járom ezt az országot, barangolok a városban, felemelem tekintetemet az égre és azután kopogtatok a kapukon. Kinyitják, megnéznek, még jobban megnyitják és végül kezet adnak. A tenyerek rövid egyesülése a kérdésük: »Biztos vagy benne, hogy éppen én vagyok az, akit kerestél? Biztos vagy benne, hogy nálam megtalálod azt, amire szükséged van?« Számomra ez a pillanat, amikor belépek, megtörlöm a cipőmet és meghajolok. Régen kerestelek, látni akartam az arcodat, homlokod ráncaiban megtalálni a beléjük fojtott fájdalmat, az örömöt és félelmet, szemedbe nézni és szembogaradban látni a megbocsátást, melyet a világnak adományoztál s országod ellenségeinek. Tudom, találkoznunk kellett, hogy lassan tekints széjjel, szíveink egyesüljenek, rövid pillanatig egyforma ritmusban verjenek, s hogy mindketten megértsük, mindannyian egy nagy család tagjai vagyunk.”
Ez a szöveg némi pontatlan megfogalmazása ellenére, azt sugallja, hogy valamilyen intim emberi pillanatokat 
láthatunk a képeken. Nem így van. Izrael számos arcát láthatjuk, városokat, sivár tömbházat, tengerpartot, növényzetet, tájat, tengert, öblöt, öreg rabbit, keresztény templomot, mohamedánokat, bizakodó gyermekarcot, rituális szertartást, izraeli mikulásokat karácsonyfával, autót kopár tájon, telefonáló kalapos-szakállas embert, a másik a panaszfalnál áll, apáca a tengerparton bámulja a felhőket… Jeruzsálem három világvallás otthona. Éjszakai felvételek, keverednek a napfényes tájakkal, virágokkal, világossággal és árnyékokkal. Mind békés jeleneteket ábrázol.
Az utazó fényképész, aki egy hónapot töltött Izraelben, következő nyilatkozata jellemzi inkább ezt a szabadtéri tárlatot: „A Human Family Békeprojekt a mindennapi emberre figyel, akin keresztül meg akarja mutatni, hogy az emberek egymás mellett képesek élni függetlenül vallási hovatartozásuktól, szociális, vagy gazdasági helyzetüktől.” Nem a médiában megjelenített konfliktusokat, hanem a mindennapokat kívánja szemléltetni, amikor munkába járnak, nevetnek, szeretnek, vagyis élik a mindennapi életüket. A szerző nem kívánja „megoldani” szociális-gazdasági helyzetüket.
A parkban a szökőkút körül emberek ülnek, sétálnak, gyerkőcök ugrálnak. Van, aki megnézi a képeket és egy pillanatra elmereng, akad, aki csak ránéz és tovább rohan. Kevesen tanulmányozzák hosszabb ideig a képeket, melyek a fák közé lógatva egy érdekes összhatást gyakorolnak. Mintha a gyümölcseik lennének.
Hatvan színes fénykép lóg a fák között. Félig árnyékban, félig napsütésben. A szökőkút vize csobog, a kisdedek sivalkodnak, tombol a korai nyár, az emberek meg meg-megállnak és megnézik a fotókat. Göndör hajú szöszi egy tagbaszakadt szemüveges éltes férfinak mondja a padon magyarul: „Én is voltam Jeruzsálemben kirándulni a férjemmel…” Szégyenkezem hallgatózni, így tovább megyek.
A színes fényképek május 22-e óta lógnak a fákon és június végéig a madarak fogjak körbecsicseregni őket. Ha más bajuk nem esik.
Balassa Zoltán
