Az elmúlt napok híradásait látva, a világ különböző pontjain előadódó humanitárius katasztrófákról, egy kissé talán provokatív javaslatot tettünk közzé a „Felvidéki politikai vitaklub” elnevezésű facebook-os csoportban. Most azt az érdekes és tanulságos vitát ismertetjük, ami ott kialakult.
„Van egy ötletem, amit szeretnék veletek megosztani, és a véleményeteket kérni. Az orosz szankciók miatt most a gazdák nyakán rohad az élelmiszer, ugyanakkor a hírek tele vannak a nélkülözők képeivel. Namármost, mi lenne, ha az országok felajánlanák a feleslegüket a nélkülözőknek?”
Hozzászólások:
„Amennyiben jól emlékszem a Bibliában szó van arról, hogy aratáskor egy részt hagyni kell a rászorulóknak. „
„Ki fizeti ki a terményt a gazdáknak? Vagy csak úgy felajánlanák ingyen? Ki fizeti ki a szállítás árát, a raktározás és szétosztás árát?..és kik a nélkülözők?..ki számítana nélkülözőnek?”
„Az a gazda, aki nem tudja majd eladni a terményét és tönkremegy, szintén nélkülöző lesz.”
„Én kb. 10 éves voltam, mikor gondoltam ilyesmire. Teljesen irreális. Nem így működik a világ. Az áru útja a termelőtől a fogyasztóig nem egyszerű, és csak akkor működik, ha a fogyasztótól a termelőig ellenérték, pénz vándorol. Szervezd meg a szállítást, raktározást, elosztást, rájössz, többe kerül, mint maga az áru. És sok egyéb összefüggés is van. Dolgoztam egy cégnél ahol naponta kb. 300 adag étel került selejtezésre. Volt a főnöknek egy ötlete, hogy ezt ajándékozzák rászorulóknak. Mikor utánajárt az alkalmazott, akinek kiosztotta a feladatot akkor kiderült, olyan jogi szabályoknak, különböző előírásoknak kellene megfelelni, olyan bonyolult lenne az egészet megoldani naponta, hogy az annyiba kerülne, mintha naponta háromszor annyi lenne a selejt. Épp ezért, a napi kafilériába szállítás lett a megoldás továbbra is. Ez szomorú, de így van.
Meg tegyük azért hozzá, ha van egy millió EURO segélyre abból nem 1 millió EURO értékben vásárolnak be, mert jó részét elviszi a segélyszervezet adminisztrációja meg a szállítás. (A király kenyere effektus)”
„Az ötlet nem egészen légből kapott, ugyanis a piacszabályozási rendszer az EU-ban úgy működik, hogy túlkínálat esetén elvonják az árleszorító felesleget, s kiexportálják az EU területéről. Az ilyen export természetesen támogatott, /csak így eladható/ EU-s pénzforrásokkal, s lecsapódhat akár segélyszervezeteknél is, akik így olcsóbb áruhoz jutnak…”
„Kicsiben működik ez. Szervezetek, egyházak már csinálják. Mi a hátrányos helyzetűeknek az iskolában ingyen ebédet adunk. Késsel és villával csak enni tanítjuk őket, nem verekedni. Ezen kívül várom, mikor lesz az az áttörés, amikor ennek hatására mindnek értelem és fény fog csillogni a szemében tanítás alatt.”
„Épp ma gondoltam erre a témára. Pozsony központjában egy aránylag jól öltözött értelmesnek kinéző tiszta tizenéves lány megszólított, adjak neki valami aprót, mert éhes. És én azt mondtam neki: Nem, nem adok. Mert nem akarok neki rosszat. Szokja meg, ez nem járható út. Éhezni jobb, mint koldulásból élni. Mert aki elkezdi, annak annyi. Kell, legyen annyi önbecsülése, hogy ne süllyedjen ide, inkább a nehezebb utat válassza, de ezt sose tegye…. Kisebb könyvre való gondolat, ami idáig vezetett hosszú évek során.”
Hát ennyi… és a tanulság? Azt vonja le mindenki saját maga.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
