Azt hiszem abban egyek vagyunk: mindnyájunknak jólesik, ha szlovák polgártársaink a magyarországi állapotokat dicsérik. Ez többször megesik, ha a strandolási lehetőségekről van szó. Velünk együtt sokan járnak „odaáti” fürdőhelyekre: strandolási lehetőségekkel és szolgáltatásokkal általában elégedettek, többségük: nagyon elégedett. Szlovák komám Sárospatakra jár (iNem minősül ez reklámnak?), és váltig állítja: tőle minden strand elbújhat, mert olyan egy sincs, mint a sárospataki. Ő csak oda vágyik, családjával csak oda jár. Különben is: valóságosan otthon érzi magát, mert a vendégek többsége Szlovákiából való.
Az eddigi jó tapasztalataink alapján gondoltuk, hogy az elfuserált szeptember elsején kis unokámmal együtt mi is tartunk egy szezonzáró strandolást Miskolctapolcán. Elég gyakran megfordultunk ott, elviseltük a strandfürdő többszöri átalakításával járó vesződéseket. Mivel tudtam, hogy a parkolás mindig zűrös volt (Manapság hol nem az?), igyekeztem elérni a strand közelében lévő városi parkolót. Meglepődtem, amikor a célhoz közeledve P-betűbe öltöztetett fogdmegek igyekeztek célunktól eltéríteni, hogy jobb (persze: drágább!) parkolási helyre irányítsanak bennünket.
Meglepetésemre az általam ismert városi parkoló szinte üres volt, ezért boldogan nyugtáztam: érdemes volt állhatatosnak lenni. Amikor a parkoló automatához értem, ott cirkáló autóból leszólított egy öreg úr, hogy 500 forintért óránkét árnyékos parkolóval tud szolgálni! Nem álltam kötélnek, amit különben jól tettem, mert a parkolóhelyen 220 forint volt az illeték. A bökkenőt azt jelentette, hogy a fránya automata csak érmékkel működött, sem bakjegyet, sem bankkártyát nem fogadott el. (Két hete ugyanilyen éremhiány miatt nem tudtunk parkolni Debrecen belvárosában!)
Gondoltam, beugrom a közeli üzletbe, és beváltom az ezres bankót. Ebből nem lesz gond a 880 forintot bedobni a gépbe. Igen ám, de az elárusítónő kijelentette, hogy neki tilos papírpénzt érmekre váltani (?), így igyekeztem a parkolási díjat legalább egy órára előteremteni, mert megesett velem, hogy amíg Budapesten a masinát kerestem, addig a szélvédőmre odakerült az ismert rózsaszín csomag. (Nem voltam egyedül, ugye?) Látva bosszúságomat, ismét megjelent a cirkáló öreg úr, és gunyorosan megjegyezte: Én csak segíteni akartam…(?!) Négyszer ötszáz forintért, vagyis kétezerért!…
Érmékhez más üzletekben és a fürdő pénztáránál sem jutottam, a végén papírpénzemért szlovákok kotortak elő érméket. (Különben is a vendégek fele szlovák volt!) Nagyobb kő esett le a szívemről, mint amilyen barlangfürdő bejárata felett van. Elindultam a kijárathoz, hogy a közeli parkolóban még kifizetem a maradék három órát. A bejáratnál őrt álló Cerberus azonban figyelmeztetett, hogy nincs kimenet, illetve ha kimegyek, akkor már a jegyemre nem jöhetek vissza?! Hiába magyaráztam, hogy büntetést kapok, százhúsz kilós tekintélyével értésemre adta, hogy miként végezhetem, ha akadékoskodom. Azért annyi megmaradt benne, hogy az igazgatóságra küldött, mert csak ott dönthetik el (?), hogy kimehetek-e, vagy sem. Amikor végre megtudtam, hogy az igazgatóság az emeleten van, a fürdő munkatársa felvilágosított, hogy oda nekem nincs jogom belépni (?), várjak, és majd lejön valaki. Valóban lejött valaki, egy hölgy, aki elmagyarázta, hogy – szerintük – a fürdővendégnek miért nincs joga kimenni a fürdő területéről, amit én elég kacifántosnak vettem, egyben azonban csoda történt: a marcona gyerek félreállt, és kiengedett?! Éppen még időben, mert az egy óra lejárt, újabb érmékkel kellett megtömni az éhes automatát.
Már valahogy eltelt volna a kicövekelt négy óra, erről Danika unokám gondoskodott, ami valójában nem is négy, hanem csak három és fél volt, mert szeptember elsejétől fél hatkor zár a strandfürdő. De még nem volt vége a vesszőfutásnak. Mivel a kabinok fele zárva volt (?), a végére annyi ember zsúfolódott össze, hogy több mint fél órát kellett várni.
Bosszankodtam, de még inkább: szégyenkeztem. Jobb lett volna elkerülni Miskolctapolcát! Máskor azt teszem. Akinek érték a nyugalma, annak is ezt tanácsolom.
Máté László/Felvidék.ma
