Október tizenharmadikán, immár húsz esztendeje járta be a médiumokat a döbbenetes hír: Gőgh Kálmán, ötvennégyszeres csehszlovák válogatott, Európa-bajnok labdarúgó, a pozsonyi Slovan egykori kiváló balhátvéde életét vesztette. A végzetes baleset Ausztriában, Gattendorf közelében, éjszaka történt: Gőgh Golsból tartott Pozsonyba, amikor – valószínűleg fáradtsága okán, – egy fához csapódott gépkocsijával és szörnyethalt. Esetében az „alkoholos befolyásoltság” kizárt, hiszen példásan fegyelmezett sportember volt, aki annakidején, a Slovan Bratislava egyik bajnoki címének megnyerése után is csupán két deci borral ünnepelt… Ez az információ tökéletesen hiteles, hiszen a meccs után együtt örültünk az újabb sikernek.
Kálmán – vagy ahogyan a pozsonyi szurkolók hívták, Kolo – Gútán kezdte pályafutását, onnan került a komáromi ifjúsági ligás együttesbe, majd a csehországi Holesovba, ahol katonáskodott, s egyúttal futballozott is. A leszerelés után a poprádiak vetettek rá szemet, innen szerződött a pozsonyi Slovnahoz. Ebben a csapatban egy évtizeden át szerepelt, és lett országos válogatott. Később a linzi (Ausztria) VÖEST tizenegyét erősítette, majd a dunaszerdahelyi DAC mezét öltötte magára, de itt már az edző munkáját is segítette asszisztensként. Aztán asszisztens lett a Slovannál, majd az ausztriai Golsba hívták, ahol nem csak edzette a csapatot, hanem játszott is.
Kalmi – így a gútaiak becézték – többször mezbe bújt a (cseh)szlovákiai magyar újságírók csapatában is, sőt, Szikorához hasonlóan, olykor az edzéseinken is részt vett. Pozsonyban a dúbravkai lakótelepen laktunk, és gyakran találkoztunk. Látogattuk egymást családostul is, így alaposan megfigyelhettem a családfőt, az Európa-bajnok és kontinens bronzérmes játékost. Tiszta lelkiismerettel írhatom le, hogy Kálmán minden szempontból példás életet élt. Családszerető édesapa, megbízható és hűséges barát, párját ritkítóan szorgalmas sportember volt, aki szabad idejében gyakran „hazaugrott” Gútára. Folyamatosan képezte magát, érdekelte a történelem, az idegen nyelvek, a világ helyzete. Sohasem provokálta az ellenfelét, nem volt alattomos, s a legszerényebb sportemberek közé tartozott.
Gútán halála óta az ő nevét viseli a stadion. Kortársai bizonyára ugyanolyan szomorúan és tisztelettel emlékeznek rá, mint én, hiszen hiányzik. Bizonyos, hogy edzőként is kimagaslott volna, ha folytathatja…
Batta György, Felvidék.ma
