A Nagymihályi járásban levő Abara községben jelentős fejlesztéseket eszközöltek a turistaforgalom fellendítése érdekében. Kialakítottak többek között egy sok-sok élményt nyújtó vízi utat, amelynek része egy kilátó is. Ez …
BM
-
-
Pozsonyban Magyarország pozsonyi nagykövetségén illetve a Pozsonyi Magyar Intézetben szép számban gyűltek össze az érdeklődők, hogy emlékezzenek nemzeti imánk, a Himnusz születésének napjára, amely egyben a magyar kultúra …
-
Egy szociális-gazdasági felmérés szerint Szlovákiában a környezetszennyezés és légszennyezés tekintetében a legnagyobb gondot a kohászat, a fémipar és a cementgyártás okozza.
-
„Soha nem szabad feladni”, „Előbb talán gondolkodni kellene”, „Alázat nélkül nem megy” – csak néhány írás címét idéztem Csáky Pál legújabb kötetéből, amelynek bemutatójára egy kellemes rendezvény keretében …
-
A február 29-én megvalósuló parlamenti választás kampányára eddig a Smer-SD költötte a legtöbbet, mintegy 1,3 millió eurót. A közvéleménykutatási eredmények szerint ennek a pártnak van a legnagyobb esélye …
-
Céljuk, hogy kihangsúlyozzák a betegápolás jelentőségét, a nővérek és szülésznők nélkülözhetetlenségét az egészségügyi ellátásban és pótolhatatlan szerepüket az egész világban.
-
Szlovákia lakosságának átlagban személyenként 111 euró megtakarított pénze van a bankszámláján. A szomszédos Csehországban ez az összeg 105 euró. A legtöbb megtakarításuk pedig az osztrákoknak van.
-
Peter Žiga, a Szlovák Köztársaság gazdasági minisztere a SITA hírügynökségnek adott tájékoztatásában kihangsúlyozta, hogy jelentősen megváltoztak a gazdasági viszonyok, ami húsz évvel ezelőtt elég volt számunkra a versenyképességhez, …
-
A gazdasági minisztérium a múlt évi első forduló után az új év első negyedében meghirdeti a támogatás második fordulóját, amelyre újabb többmilliós tételt különítettek el.
-
Az idei év elejétől a Szlovákiában üzemelő gyermekjátszóterek tulajdonosainak újabb kötelességeik lesznek. A játszótereket ezentúl szigorúan ellenőrzik, a tulajdonosoknak komoly szabályokat kell betartaniuk, azok elmulasztásáért pedig többezres büntetést …