A Hagyományok Háza és a Pozsonyi Népművészeti Központ (ÚĽUV) közösen szervezi meg március 22-én, pénteken 15.00 órai kezdettel a Rings in Water – Vízgyűrűk című nemzetközi formatervezői kiállítást a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.
A kiállítást megnyitja Mgr. Dana Kľučárová, Phd., az ÚĽUV vezérigazgatója. Közreműködik Dresch Mihály.
A kiállítás megtekinthető 2019. május 28-ig, keddtől szombatig 10-18 óra között.
A „Rings in Water” (Vízgyűrűk) című nemzetközi formatervezési versenyt kézművesek, designerek és művészeti iskolák számára hirdetette meg a Pozsonyi Népművészeti Központ (ÚĽUV). A magyarországi szakmai koordinációt idén először a budapesti Hagyományok Háza vállalta.
A verseny célja az volt, hogy ösztönözzék a népművészeten és a népi kézművességen alapuló modern használati tárgyakat létrehozását. Az iparművészeti, dizájn és művészi kézműves alkotások anyagát és elkészítését a regionális és nemzeti hagyományok ihlettek, forrásuk a hagyományok kézművesség és népművészet volt.
Magyarországról 13-an jelentkeztek a versenyre, a nemzetközi zsűri több alkotót is beválogatott a legjobb alkotásokból szerveződő vándorkiállításra. Mosonyi Éva tojásírót és Szente Krisztina fazekast díjazásban is részesítették. Az iparművészeti kiállításon a magyar alkotók mellett bemutatkoznak cseh, lengyel és szlovák kézművesek, designerek és művészeti intézmények növendékei. Az utazó kiállítás második állomása Budapest, a tárlat március 22-től május 18-ig látható a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.
Április 10-én 17 órakor a kiállítás magyar kurátora, Illés Vanda, művészettörténész tart tárlatvezetést. Főkurátor: Maria Tomová (ÚĽUV)