A Pál utcai fiúk – meghallgatás
A Komáromi Jókai Színház meghallgatást hirdet Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicaljének néhány szerepére. Várjuk olyan 15 és 25 év közötti, ének- és tánctudással…
A Komáromi Jókai Színház meghallgatást hirdet Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicaljének néhány szerepére. Várjuk olyan 15 és 25 év közötti, ének- és tánctudással…
Mindig is Elon Musk vagy Mark Zuckerberg nyomdokaiba szerettél volna lépni? Vagy esetleg Karikó Katalin munkája nyűgöz le? Már az ötleted is megvan, hogy hogyan tehetnéd jobbá Te…
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik: kimagasló…
Ez éven végre élőben kerülhet megrendezésre a BETHLEN KATA SZAVALÓVERSENY a Zempléni Református Egyházmegyében. Akik szeretnének részt venni rajta, nem kell mást tenniük, csak meg kell tanulniuk egy…
Tudományos poszter pályázatot hirdet a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kara az OTDT Közgazdaságtudományi Szakmai Bizottságával karöltve. A tudományos poszter pályázat a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi…
Ismét megrendezik az 5 határon át vetélkedőt, mely a 2022/2023-as tanévben 2022. november 2-ától 2023 áprilisáig kerül megrendezésre az alapiskola felső tagozatos, és a nyolcosztályos gimnáziumok 1-4 évfolyamos…
Jelentkezz Te is az I. SZMDF-re január 8-ig az alábbi linken: https://forms.gle/LSvqwSDJSybf6WSY8
MEGNYÍLT A JELENTKEZÉSI FELÜLET: XXIV. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny Értesítjük az iskolákat, hogy a hamarosan lehet jelentkezni a 2022/2023-as tanévben megvalósuló XXVI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyre.…
A felvidéki kortárs irodalmi szcéna meghatározó alkotójára, Grendel Lajos Kossuth-díjas író születésének 75. évfordulójára emlékezve képző- és iparművészeti pályázatot hirdet meg a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület. A 2018-ban…
November közepén emlékezik meg a világ magyarsága a magyar nyelv napjáról illetve a magyar szórvány napjáról. Ez alkalmakból a Csemadok Országos Elnöksége esszéíró pályázatot hirdet az általános iskolák…