Robert Fico a Smer-SD elnöke tapasztalatait és a felkészültségét kínálta fel a kísérletezéssel szemben, amelyet véleménye szerint Andrej Kiska képvisel. Március 26-án este megtartották utolsó vitájukat is, s …
Archívum – Politika
-
-
Andrej Kiska keddi nem túl fényesre sikeredett sajtótájékoztatója után elindult a találgatás minden szinten.
-
Rosszul sült el Andrej Kiska köztársaságielnök-jelölt mai, március 25-i sajtótájékoztatója, a tervekkel ellentétben ugyanis sem Kňažko, sem Procházka nem tartott kortesbeszédet Fico kihívója mellett a sajtó előtt. Előbbi …
-
A Kereszténydemokrata Mozgalom nem verte szét a Népi Platformot, éppen hogy teljesíti annak a céljait.
-
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezetője, Igor Matovič a bíróságokra és a házasság megerősítésére vonatkozó alkotmánymódosító indítványokkal kapcsolatos expresszív hangnemű felszólalásával megbecstelenítette a szlovák parlamentet.
-
A Szlovákia európai politikáját és külpolitikáját elemző konferencia idei, március 24-ei megnyitóján Ivan Gašparovič jelenlegi köztársasági elnök a köztársaságielnök-választását témáját is felhozta.
-
Archívum - Politika
Ha Fico nem kap kellő támogatást, fontolóra veszi, hogy a politikában maradjon-e
Robert Fico kormányfő fontolóra veszi, hogy továbbra is a politikában marad-e, amennyiben a köztársaságielnök-választás második fordulójában nem szerzi meg a választópolgárok kellő támogatását.
-
Robert Fico kormányfő és köztársaságielnök-jelölt a szlovák közszolgálati rádió szombati vitaműsorában kijelentette, nem javasolja a legfelsőbb bíróság jelenlegi elnökének, Štefan Harabinnak, hogy még egyszer induljon ezért a tisztségért.
-
A törvény által megszabott határidőig, csütörtök éjfélig (március 20-ig) rekord számú, 29 tömörülés adta le a belügyminisztériumban jelöltlistáját az európai parlamenti (EP) választásokra.
-
Daniel Lipšic, a NOVA elnöke szerint Robert Fico még a rendőrséget is felhasználja a választási kampányához Andrej Kiska lejaratására.

