Tomáš Drucker oktatási miniszter az önkormányzatok, a ZMOS, a Városok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Selye János Egyetem, a Magyar Szövetség delegációja és más szakmai szervezetek …
Itt és Most
-
-
Szlovákia nem fogja támogatni az Európai Bizottság (EB) legújabb emissziós javaslatát, amelynek alapján az eddigi terveknél korábbi időpontig, 2040-ig kellene 90 százalékkal csökkenteni a széndioxid-kibocsátást az Európai Unióban …
-
Kedden (július 8.) kezdődik a Robert Fico kormányfő elleni merénylet elkövetőjének tárgyalása a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) – derül ki az igazságügyi minisztérium honlapján közzétett tárgyalási időpontok jegyzékéből. …
-
Hétfőn 44 millió eurós keretösszegű pályázatot írt ki a földművelési és vidékfejlesztési minisztérium a száj- és körömfájás által sújtott tenyésztők kárpótlására. A Vidékfejlesztési programban kiírt kárpótlást azok a …
-
Tavaly több mint 16 ezer szlovákiai lakost kezeltek rühesség miatt – derül ki azokból az adatokból, amelyeket a TASR hírügynökségnek az összes egészségbiztosító rendelkezésére bocsátott. A Szlovák Közegészségügyi …
-
A tervek szerint Szlovákia vasúti vonalait és alagútjait még az idei év végéig lefednék mobilhálózati jellel. Ez a kötelezettség a mobilhálózat-üzemeltetőkre vonatkozik, amelyet a Hírközlési és Postai Szolgáltatások …
-
2025 második felében 34 nemzetközi hadgyakorlat lesz Szlovákiában, a szlovák hadsereg tagjai pedig 68 külföldi hadgyakorlaton vesznek részt – döntött pénteken a kormány. „A NATO-tagságból fakadó feladatokra való …
-
Július 4-én tartották meg az őszi szezon előtti utolsó sajtótájékoztatójukat Komáromban Andruskó Imre és Orosz Örs Nyitra megyei és komáromi városi képviselők, amelyen megjelent további két megyei képviselő …
-
A Gölnicbányai és az Iglói járás kivételével péntektől tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész ország területén – tájékoztatott a közösségi hálón a Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ). Fokozott tűzveszély …
-
Amennyiben a hétvégi bevásárlást tervezi, ne feledje, hogy a legtöbb üzlet zárva lesz Szent Cirill és Metód ünnepén, július 5-én, ami idén szombatra esik. A legtöbb üzlet, szupermarket, …