A Szlovák Köztársaság létrejöttétől 2004 áprilisáig kiadott rózsaszínű gépjármű-vezetői jogosítványok érvényessége 2023 végén lejár, ami egyben meghatározatlan időre szóló érvényességük végét jelenti. A rendőrség folyamatosan, kellő időben tájékoztatja …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
Blanár szerint a koalíció szeptemberben sem az ország problémáinak megoldásával foglalkozik majd
Juraj Blanár, a Smer-SD alelnöke a TASR TV-nek nyilatkozva kijelentette, hogy a petíciós akciójukat úgy időzítették, hogy a törvényes határidők lehetővé tegyék a népszavazásnak a helyhatósági és a …
-
Nem észleltek megnövekedett sugárzást Szlovákiában, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) tájékoztatása szerint a sugárzási szint normális – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a környezetvédelmi minisztérium sajtóosztálya azzal az információval …
-
Az OĽaNO nem bocsátkozik találgatásokba a koalíciós válság lehetséges végkifejletét illetően – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője Jana Žitňanská (Za ľudí) nyilatkozatára reagálva, …
-
Távozása után az SaS kizár mindennemű ellenzéki megállapodást a kormánykoalícióval – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Ondrej Šprlák, a párt szóvivője. Az SaS Jana Žitňanská (Za ľudí) képviselő Denník …
-
A Befektetési, Régiófejlesztési és Informatizációs Minisztérium (MIRRI) új székhelyének kiválasztása a lehető legnagyobb átláthatóság és ellenőrizhetőség mellett zajlott, és megtakarítást jelent a tárcának – reagált a közösségi hálón …
-
Leginkább az áremelkedésektől tart az ország lakossága, továbbá az egészségügy helyzetét tartják riasztónak az emberek. A háborús félelmek csökkennek – derült ki a Hogy vagy, Szlovákia? közvélemény-kutatássorozat újabb …
-
Koncepciós politikai eljárást nem lehet törvényesen lefolytatni a Smer-SD vezetői ellen – jelentette ki Robert Fico, a párt elnöke a közösségi hálón. Azt állítja, ezzel Daniel Lipšic különleges …
-
Nem született politikai egyezség – jelentette ki szerdán Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes. „Fontosnak tartom, hogy a kormánypártok megegyezzenek egy jó jelöltben, aki szakmai szempontból is garanciát jelent …
-
A szervezet szerint a jelenlegi kormány azon kívül nem tett semmit, hogy elvett 200 millió eurót a nyugdíjasoktól, és korábban kifizette a 13. havi nyugdíj-hozzájárulást.