Az OĽaNO tudomásul veszi Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnökének bejelentését – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a mozgalom médiaosztálya. Kollár pénteken közölte, hogy nem ért egyet a …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
Idegenrendészeti változásokat terveznek a Szlovákia területén tartózkodó külföldi állampolgárok részére
A nemzetközi társaságok kamion- és buszvezetőinek tartózkodási engedélyük foglalkoztatásukkal összefüggő meghosszabbítása érdekében nem lesz szükséges igazolniuk, hogy biztosított szállással rendelkeznek az ország területén. A tanulmányi célokra szolgáló átmeneti …
-
A Szakszervezeti Szervek Konföderációja (KOZ) azt kéri a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumtól, hogy az étkezési jegyek minimális értékét a jelenlegi 4,50 euróról emelje 5,03 euróra. A minisztériumi …
-
A hulladékfeldolgozók tiltakoznak a környezetvédelmi minisztérium rendelete ellen, melynek értelmében jövő év január elsejétől speciális módon kell kezelniük a vegyes kommunális hulladékot, még azt megelőzően, hogy hulladéklerakatokra szállítanák …
-
„Az EP-választás és az elnökválasztás első fordulójának összehangolása után nem kellene kétszer az urnákhoz járulniuk a szavazóknak, egyúttal pedig emelkedne az EP-választáson való részvétel is, így erősebb felhatalmazást …
-
Tegnap késő délután a martosi rendezvényligetben került sor az első alkalommal megrendezett Esterházy Közéleti Tábor nyitó fórumára, melynek vendégelőadói Kövér László, az országgyűlés elnöke és Potápi Árpád János, …
-
A Sme rodina mozgalom azt akarja, azok oldják meg a jelenlegi koalíciós feszültséget, akik okozták. A mozgalom ugyanakkor leszögezte, kész a választásig folytatni a közös kormányzást, de az …
-
Az SaS felmondja a koalíciós megállapodást. Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnöktől olyan új megállapodás kidolgozását várja, amely tükrözi a jelenlegi politikai realitásokat, és amelyből az következik, hogy Igor Matovič …
-
Július 6-án, szerdán szervezték meg a Martosi Rendezvényliget ünnepélyes megnyitó ünnepségét Martoson.
-
Az SaS felmondja a koalíciós megállapodást. Eduard Heger miniszterelnöktől olyan új megállapodás kidolgozását várja, amely tükrözi a politikai realitásokat, és amelyből az következik, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter nem …