A dolgozó állapotos nők, illetve az állapotos diákok jövő áprilistól újfajta támogatást igényelhetnek, az úgynevezett terhességi segélyt vagy terhességi ösztöndíjat. A parlament csütörtökön jóváhagyta az erre vonatkozó jogszabály-módosítást, …
Itt és Most
-
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök azt kívánja, hogy új korszak kezdődjön a Főügyészségen Maroš Žilinka kinevezésével. Az államfő azt várja, hogy rendet tegyen az Főügyészségen. Megfelelő mértékben ellenőriznie kell …
-
Zuzana Čaputová államfő a felelősség áthárítására tett kísérletként értelmezi Igor Matovič (OĽANO) kormányfő szerdai kijelentéseit. Megjegyezte: nem folytatott harcot a kormányfővel, és nem is tett olyan kijelentéseket, amelyekkel …
-
Szlovákiában a ledolgozott évek meghatározott száma alapján is el lehet majd menni nyugdíjba. Az ún. szülői bónusszal pedig közvetlenül hozzá lehet járulni a szülők nyugdíjához. Ez Miloš Svrček …
-
December 21-én jön a sokat emlegetett „lockdown“, azaz az ország lezárásának úgymond enyhébb formája, mely legalább három hétig lesz érvényben. Ezzel együtt az ünnepeket újabb szigorítások előzik meg.
-
Jóváhagyta szerdán a parlament az ország jövő évi költségvetését, amely rekordmértékű, 7,41 százalékos GDP arányos hiánycélt és mintegy 15 százalékpontos GDP arányos államadósság-növekedést vetít előre az idénre eredetileg …
-
Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter az igazságügyi reform legfontosabb elemeinek a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrehozását, valamint a Bírói Tanács hatáskörének egyértelmű meghatározását tartja.
-
A kormány nem fogadott el határozatot az ország teljes lezárásával kapcsolatban. Ján Mikas tiszti főorvosnak kell döntést hoznia, jelentette ki Richard Sulík gazdasági miniszter a szerdai kormányülés után.
-
A Szlovákiai Agrárkamara már átvette az elkészült bölcsőket az Agrárminisztériumtól, melyek már otthonra is találtak két szerető családban. Egy bölcső 6 hónapig maradhat egy családnál, majd a 6 …
-
Szlovákiának a járványellenes harc keretében olyan óvintézkedésekre lenne szüksége, amelyek illeszkednek egymáshoz, és van értelmük. Ezt Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter jelentette ki a szerdai kormányülés előtt.