A parlamenten kívüli Híd, MKP és Összefogás pártok közös levélben fordultak a Szlovák Statisztikai Hivatalhoz a 2021-es népszámlálás kapcsán. A levélben az iránt érdeklődnek, hogy a hivatal milyen …
Itt és Most
-
-
Az egyre romló járványügyi helyzet lesz a témája a Szlovák Televízió (RTVS) Második hullám című, hétfőn 20.30-kor az egyes adón kezdődő műsorának. Jelen lesz a stúdióban Igor Matovič …
-
Itt és Most
„Próbáljunk meg pozitívan gondolkozni, ne mondjunk le céljainkról, lehet, hogy egyszer még ránk mosolyog a szerencse”
Sorozatunk hatodik beszélgetőpartnere a 29 éves Sándor Diana, aki Nádszegen él szüleivel és testvérével. Súlyos fejlődési rendellenességgel született, ezért kicsi kora óta kerekesszékre kényszerült.
-
Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatójának véleménye szerint a megfelelő kommunikáció és a kapcsolatépítés elengedhetetlen része a civil szférában kifejtett feladatok sikeres megvalósításának.
-
A kormányfőnek egyelőre nem sikerült megfelelően azonosulnia a funkciójával. A lakosság bizalma Zuzana Čaputová államfő iránt viszont folyamatosan erősödik, mondta el a SITA hírügynökség számára Gabriel Eštok politológus, a kassai …
-
A SITA hírügynökségnek adott interjújában Dušan Karaska, az Állami Természetvédelmi Hivatal nemrég kinevezett vezérigazgatója komoly bírálatokat fogalmazott meg Szlovákia természetvédelmi helyzetével összefüggésben.
-
Igor Matovič kormányfő bízik abban, hogy a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítására irányuló legújabb intézkedések hatása hamarosan érezhető lesz. A veszélyhelyzet meghirdetése miatt szerinte nincs ok pánikra, nem igaz, hogy megfosztaná …
-
A Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma azt javasolja, hogy akik otthon dolgoznak, úgynevezett home-office keretében vagy távmunkát végeznek, kapjanak bérkiegészítést, de ugyancsak járna plusz jutalom azoknak is, …
-
A Szlovák Posta a világ más postaszolgáltatóihoz hasonlóan gondban van a szállítmányok továbbításával több országba. A probléma összefügg a világban terjedő koronavírus-járvánnyal. A vírus terjedésének megakadályozása céljából is …
-
A világjárvány felrázta Szlovákiát és egész Európát, és rávilágított arra, hogy az EU-nak egységes piacra van szüksége – jelentette ki brüsszeli sajtóértekezletén Igor Matovič kormányfő, aki az uniós …