A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) nemzetiségi műsorszolgáltatásának reagálnia kell a digitális kor kihívásaira, jelentette ki Lovász Attila, a nemzetiségi adások részlegének igazgatója. Lovász az RTVS Tanácsának csütörtöki …
Itt és Most
-
-
Potápi hangsúlyozta, a trianoni békediktátum ellenére sem szűnt meg a magyar nemzet. „Mert nem az egységes terület, nem a határok, nem az utak és a folyók tartották egybe Magyarországot!“ Rámutatott: a magyarokat …
-
A regisztrált munkanélküliek aránya júliusban elérte a 7,65%-ot Szlovákiában. Az előző hónappal összehasonlítva ez 0,25 százalékos növekedést jelent. Éves összehasonlításban 2,68 százalékponttal emelkedett ez az arány. Erről a …
-
Az állampolgársági törvény módosító javaslata nem oldja meg azt a problémát, amely 2010-ben keletkezett – véli Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos. „Az a törvénymódosítás, amely az asztalra került, nem …
-
Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter szerint hibás lépés lenne egy új állami hivatal létrehozása, mely az állam részére nyújtana jogi szolgáltatásokat. Ezzel a kijelentésével Igor Matovič kormányfő szavaira reagált, aki …
-
Államalapító Szent István király ünnepén, augusztus 20-án írta alá a három párt elnöke a komáromi Tiszti pavilon dísztermében a magyar pártok együttműködési szándéknyilatkozatát, amely akár évtizedekre is meghatározhatja a felvidéki politika és …
-
A Kortárs Magyar Galériában mutatták be Karaffa Attila Felvidéki szemmel című könyvét, mely a szerző negyvenedik születésnapja alkalmából a Pázmaneum Társulás gondozásában került kiadásra. A kiadvány címével az elmúlt …
-
Augusztus 24-től Vendelín Leitner lesz a belügyminisztérium új államtitkára. A kormány szerdán nevezte ki őt erre a pozícióra. Roman Mikulec belügyminiszter nagy szakembernek tartja Leitnert, aki kellő hangsúlyt …
-
Várjuk mindazon jószándékú és a szülőföldjéért felelős magyar embereket, akik jelenlétükkel, hozzászólásukkal szeretnék gazdagabbá és hasznossá tenni ezt az országos rendezvényt.
-
Ján Budaj környezetvédelmi miniszter hozzátette: a hulladékgazdálkodás Szlovákiában válságba került. „Az államba vetett bizalom hiányát jól mutatja, hogy már olyasmit sem lehet felépíteni, amit a közérdek is megkövetel, …