Ideiglenes parkolási pályára állt szerdán a Tienven-1 nevű kínai Mars-szonda annak előkészítésére, hogy a következő hónapokban a Mars-járó landolhasson a vörös bolygón – jelentette be a kínai nemzeti …
Magazin
-
-
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter egy politikai thrilleren dolgozik együtt barátjával, Louise Penny kanadai írónővel. Az októberben megjelenő State of Terror című regény főszereplője egy frissen kinevezett női …
-
Több tanulmány szól a méhészek koronavírussal szembeni immunitása mellett, de további kutatásra van szükség a témában. Ezúttal Dr. Stefan Stangaciu orvos gondolatait osztjuk meg. Tavaly, egy fiatal somorjai méhésszel, Brunczlík Tiborral …
-
Zuzana Eliášová, Szlovákia Egészségügyi Minisztériumának szóvivője a TASR hírügynökségnek arról számolt be, hogy Marek Krajčí, a tárca vezetője engedélyezte az Ivermectin alapanyagú és nevű gyógyszer behozatalát az országba, …
-
A Rensselaer Polytechnic Institute kutatói szerint egy olyan vegyület van a zöld teában, ami jelentősen csökkenti a rák kialakulásának esélyét – írja az IFL Science tudományos hírportál egy …
-
Ismét nagy mennyiségű szaharai homok érkezik Európa fölé a hét végén – közölte pénteken az európai uniós Copernicus Légköri Megfigyelő Szolgálat (CAMS), azt azonban nem tudta megmondani, hogy …
-
Két oroszországi ipartelepen, egymástól több száz kilométerre fekvő helyen felbukkant színes bundájú kutyák rejtélye foglalkoztatja az orosz közvéleményt és a hatóságokat immár több mint egy hete. Elsőként kék …
-
Több mint 30 ezren írták már alá azt az online petíciót, amely a híres burgosi katedrális tervezett új ajtajai ellen tiltakozik: a kritikusok által „szemet sértőnek” nevezett hatalmas …
-
Hírt adtunk arról, hogy a kassai Palladis Polgári Társulás a február 15-én kezdődő népszámláláshoz kapcsolódva öt elismert kassai magyarról készített egy-egy rövidfilmet. A kisfilmek a következő hetek szerdáin jelennek …
-
Az epilepsziaroham kezelésére dolgoztak ki új megoldást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) neurológiai betegségekkel foglalkozó kutatói – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.