Szeptember 29-én tartották immár 10. alkalommal az ipolyhídvégi szüreti felvonulást és mulatságot, melynek szervezésében aktív szerepet vállalt a Czibulya Magdolna vezette helyi Csemadok-alapszervezet. Igazi ünnep volt ez az …
Régió
-
-
Megtört a jég, a somorjai STK négy vesztes meccs után végre győzni tudott: hazai pályán, ráadásul hatgólos meccsen. Az ellenfél, pontosabban az áldozat pedig a Zsolna B csapata …
-
A három pont teljesen megérdemelten került a DAC-hoz, és ha kicsivel jobban koncentrálnak, sokkal nagyobb gólarányú győzelmet is arathattak volna. Hat nap alatt a harmadik tétmérkőzésére készült fel …
-
Szőgyénben, a templom mellett áll az az impozáns épület, melyet 114 évvel ezelőtt emeltek a régi szőgyéniek, hogy a község első emeletes épületeként az iskola szerepét töltse be hosszú évtizedekig, …
-
A Rimaszombati Városi Hivatal saját kiadású lapja, a Gömöri Hírlap, valamint szlovák testvére, a Gemerské zvesti immár ötven éve áll Rimaszombat és tágabb vonatkozásban Gömör szolgálatában. Tegnap a …
-
A Losonci járás keleti részének, azaz Losonc vonzáskörzetének a felvidéki magyar közösség szempontjából stratégiailag fontos szerepe van, ugyanis itt a legvékonyabb az úgynevezett magyar térkép ezért is fontos, …
-
Az utazás célja, hogy a Nagykürtösi járás magyar alapiskoláinak végzősei behatóbban megismerkedjenek a járás neves szülötteivel és emlékhelyeikkel, kiemelten is a magyar irodalom két géniuszával, az Alsósztregován született …
-
Az MKP zselízi alapszervezete határozatban foglalt állást, hogy a jelenleg is hivatalában lévő polgármestert, Juhász Andrást támogatja a november 10-én esedékes önkormányzati választáson. „Tekintettel, hogy nem állítottunk saját …
-
A szilicei magyar tanítási nyelvű óvoda új környezetben várta a 2018/2019-es tanév apróságait, akik elsőként toppanhattak be az óvoda megújult helyiségeibe. Szilicén az óvoda költségvetése ugyancsak szűkös. A százéves …
-
Sütő- és pékipari, húsfeldolgozó- és vendéglátóipari vállalkozók számára tartott beszállítói fórumot szeptember 27-én a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. rimaszombati regionális irodája. „Sokan elfogadták a meghívást a rendezvényünkre. …