A múlt év végén Csehország lakosságának már több mint hat százaléka volt külföldi állampolgár – olvasható a cseh kormány külföldi állampolgárok integrációjáról készített jelentésében, amelyet a kabinet a …
Csehország
-
-
Ha nem javul a helyzet, a Cseh Svájc Nemzeti Parkban tomboló erdőtűz oltásában részt vehet a szlovák hadsereg helikoptere is – jelentette be Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter …
-
„Európa, mint feladat” – ez lesz az Európai Unió Tanácsa július elsején kezdődő féléves soros cseh elnökségének a mottója – jelentette ki Mikuláš Bek, a cseh kormány európai …
-
Megerősítettük elkötelezettségünket a visegrádi négyek együttműködése iránt – mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Miloš Zeman cseh köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre Prágában. Elmondta: mind a …
-
Tavaly 19,6 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége csütörtökön Prágában. Az egy főre eső …
-
Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek – jelentette vasárnap a ČTK hírügynökség. Vít Rakušan belügyminiszter …
-
Kitekintő
Csehország kiszáll a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból
Csehország megszünteti tagságát a Nemzetközi Beruházási Bankban, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankban (IBEC) – a cseh kormány döntését csütörtökön ismertette a CT24 prágai közszolgálati hírtelevízió. A döntés …
-
Csehországban és Lengyelországban is súlyos károkat okozott a tomboló szélvihar. A viharos szél miatt csütörtök reggelre több mint 320 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban – olvasható a …
-
Leginkább Szlovákiát és Ausztriát kedvelik a csehek – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a cseh lakosság viszonya más országokhoz, illetve azok lakóihoz. …
-
Múltidéző
A neves vegyészre és az 1848-49-es magyar szabadságharc és forradalom kiemelkedő alakjára emlékeztek Prágában
Görgey Artúr, a neves vegyész és az 1848-49-es magyar szabadságharc és forradalom kiemelkedő alakja 204 éve, 1818. január 30-án született. Ebből az alkalomból jöttek össze a prágai magyarok …