7,74 százalék a munkanélküliek aránya, derült ki a május 19-én közzétett statisztikai adatokból. Utoljára 2008 augusztusában volt ilyen alacsony a munkanélküliség Szlovákiában. A munkanélküliség mértéke az elkövetkező időszakban …
Gazdaság
-
-
A szlovák–magyar határ két oldalán élők közötti szorosabb gazdasági, társadalmi kapcsolatok kialakítását tűzte ki célul a két éve megalakult Pontibus Európai Területi Társulás. A latin nevén hidakat jelentő …
-
A pozsonyi körgyűrű építésénél 10 telektulajdonossal nem tudott megállapodni az építtető, mert a négyzetméterenkénti 120 eurós árajánlatot nem tudja akceptálni az állam – mondta a szlovák közszolgálati rádió …
-
Pozsony továbbra is a szlovákiai gazdaság húzómotorja, mert itt a legnagyobb a munka termelékenysége. Míg a keleti régiókban 9500 euró bruttó hazai termék esik egy főre, Pozsonyban 34 …
-
Az Európai Beruházási Bank (EBB) 400 millió eurót kíván beruházni Szlovákiában, tájékoztatott Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes, az európai pénzintézmény legfelsőbb vezetőivel folytatott megbeszélései után Luxemburgban. Pellegrini a TASR hírügynökségnek …
-
A Volkswagen Slovakia pozsonyi gyárában április 25-én eredménytelenül zárultak a kollektívszerződésről folyó egyeztetések. A gyárban működő Volkswagen Modern Szakszervezet (MOV) nem tudott megegyezni a gyár vezetésével a 16 …
-
A szlovák kormányfő a mai nap folyamán munkalátogatást tett a Dunaszerdahelyi járásban. Először a somorjai szlovák gimnáziumban tartott előadást, majd a Dunaszerdahely melletti ipari park két gyárába látogatott, végül pedig …
-
A kormánykabinet az állam által delegált képviselők új irányítási, jutalmazási és tagjelölési szabályaival egyetértett.
-
A személyi csődeljárásról szóló törvény március 1-től hatályos, melynek segítségével az emberek egyszerűbben szabadulhatnak meg az adósságaiktól. A lehetőség iránt megnövekedett az érdeklődés. A jogi segítségnyújtó központokban már …
-
Az úgynevezett szuper költséglevonást a szlovákiai cégek már 2015-től alkalmazhatják, ám ezt a lehetőséget mindössze csak néhány tucat vállalkozás használta ki. A kormány a jelenlegi 25 százalékról 100 százalékra, azaz …