Az állampolgárságról szóló törvény miatt 2010. július 17-től 2018. április 5-ig összesen 2 273-an veszítették el szlovák állampolgárságukat – derül ki a belügyminisztérium statisztikai adataiból.
Kettős állampolgárság
-
-
Itt és Most
Bugárék meg sem próbálják korrigálni az állampolgársági törvényt, fontosabb nekik a képviselők fizetése
A Most-Híd ebben a választási ciklusban nem próbálkozik meg azzal, hogy változtasson a szlovák állampolgárságról szóló törvényen, amely már több mint 2 ezer embert, köztük sok száz szlovákiai …
-
A meglehetősen diszkriminatív szlovák állampolgársági törvény miatt már több mint kétezren vesztették el szlovák állampolgárságukat, de a második Fico-kormány 2015-ben új passzussal egészítette ki a törvényt, amely lehetőséget …
-
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján jelentette be, hogy a minap nyújtották be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet, mellyel a nemzet közjogi egyesítése a …
-
Május elején, pontosabban 3-4-én az Európai Parlament Petíciós Bizottsága tartott nyilvános meghallgatást, amellyel szeretné elérni, hogy az Európai Unió kiszélesítse az őshonos kisebbségek jogait. Nyelvi jogokról és a …
-
Itt és Most
Az ellenzék próbálkozik, a Most-Híd nem szavazhatja meg a diszkriminatív ellentörvény módosítását
Ondrej Dostál, az SaS frakciójának tagja ismételten szeretné módosíttatni az állampolgársági törvényt. Dostál párttársaival Peter Osuskýval, Martin Poliačikkal és Martin Klusszal, illetve Zuzana Zimenová és Viera Dubačová független …
-
Csáky Pált, az Európai Parlament petíciós bizottságának alelnökét arról kérdeztük, mi a helyzet jelenleg a felvidéki magyar vonatkozású petíciókat illetően az EP-ben.
-
Eddig 1466 személy vesztette el szlovák állampolgárságát a 2010-ben elfogadott új szlovák állampolgársági törvény következtében. Ugyanakkor a másfél éve érvényes kivételek alapján 220-an kérvényezték szlovák útlevelük visszaadását, és …
-
Lomnici Zoltán több mint egy éve nyújtotta be a panaszt “Tamás Ilonka és jogfosztott társai ügyében”, amelyet most befogadott az EP Petíciós Bizottsága.
-
Többnyire cseh, német, amerikai, brit, olasz, svájci, ausztrál, izraeli, francia és lengyel állampolgárok kapták vissza eddig a szlovák állampolgárságukat, de előfordult olyan eset is, hogy magyar állampolgárságú személy …