A Google által közzétett képek a vállalat szerint arra ösztönöznek mindenkit, hogy ha látszólag apróságot is, de tegyen valamit, ami segít Földünkön.
Környezetvédelem
-
-
A komáromi Selye János Gimnázium számos foglalkozást és programot szervezett a Föld hónapja elnevezésű rendezvényfolyam részeként.
-
Nagy hatásfokkal bontja le a polietilént és más műanyagokat egy tengeri gombafaj, amelyet a Kínai Tudományos Akadémia Óceánkutató Intézetének tudósai azonosítottak; egyes műanyagféléket két hét alatt darabokra bont. …
-
A környezetvédelmi minisztérium támogatási projektet indít családi házak felújítására, melynek keretén belül ablakcserével és hőszigeteléssel csökkenthető a ház energiaigényessége. A tárca a projekttel 30 ezer családi ház felújításának …
-
Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót, a szervezők arra kérik a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy este 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus …
-
Még nem késő megmenteni a Földet, de a környezet érdekében az embereknek világszerte változtatniuk kell a mindennapi szokásaikon – fogalmazott a köztársasági elnök kedden Budapesten, a Víz világnapja …
-
A zöld vállalkozásfejlesztésről, a sikeres üzleti megoldások és a fenntarthatósági irányelvek kapcsolatáról beszélgetett Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában. Az államfő beszélgetőpartnere Csepreghy …
-
Kitekintő
Széchenyi István Egyetem: A vízgazdálkodás folyamatos fejlesztése a Szigetköz fenntarthatóságának alapja
A győri Széchenyi István Egyetem meghatározó részvételével, több mint száz kutatója bevonásával, széles körű összefogással zajló Insula Magna Program célja, hogy a Szigetköz–Csallóköz térség határon átnyúló, európai fenntartható …
-
A szlovákiai egészségügyi intézményeknek hamarosan nem lesz gondjuk a radioaktív hulladék likvidálására, jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Richard Sulík gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy mivel régóta húzódó problémáról van szó, …
-
Az év elejétől már betétdíjat fizetünk a PET-palackokért, ez a 15 cent csak a Z jelzéssel ellátott palackok után jár. Az üzletekben azonban természetszerűleg forgalmaznak még Z jelzés …